Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-128

412 Az országgyűlés képviselőházának . van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Mózes Sándor: Mindent felemésztenek!) Egé­szen példátlan, talán a világ összes államainak költségvetései között egyedülálló az, ami ná­lunk van, hogy a személyi kiadások az Ösz­szes költségvetési kiadásoknak 53*4%-át teszik ki. (Zaj a baloldalon- — Mózes Sándor: Fiatal­embereket küldenek nyugdíjba. — Dinnyés La­jos: A fiatalembert, aki rosszul köszönt a főr ispánnak, nyugdíjazzák!) Abban látom az okot, hogy a személyi ki­adások a nagyobbik felét teszik ki a költség­vetésnek, amely költségvetés ma már olyan magas az üzemekkel együtt, hogy a nemzeti jövedelemnek, a 'bruttó összjövedelemnek leg­jobb esetben is egyharmadát veszi igénybe. Minden harmadik pengő jövedelem közteherben fizettetik el és ennek a minden harmadik pen­gőnek több mint a fele egy hivatalnoki appa­rátus fenntartására fordíttatik. Külön elferdülés a mi költségvetésünkben a nyugdíjteher, amely ezidőszerint 250 millió pengőt tesz ki csak az állami adminisztráció­ban az üzemek nélkül és természetesen az autonómiák nyugdíj terhei sem foglaltatnak ebben az összegben. E nyugdíj teher 250 millió pengős összege a 3 milliárdos ossz nemzeti jövedelemnek 8%-át teszi ki. A költségvetés­nek magának 25%-os megterhelését jelenti és némely üzemnél egészen tarthatatlan helyzetet jelent, mert pl., — ha a hivatalos statisztiká­ban nem olvasnám, mem hinném el, — az ál­lami vasműveknél másfél millió pengő az aktív személyzet terhe és 6 millió pengőt tesz ki a nyugdíjteher.. Ugyancsak ilyen a helyzet az Államvasutaknál, ahol az aktív személyzet terhe 65'8 millió pengő, a nyugdíjasok terhe pedig 71 millió pengő, vagyis a nyugdíj na­gyobb terhet jelent, mint az aktív személyzet terhe. (Homonnay Tivadar: Trianoni teher!) Igen t. képviselőtársam engedje meg, hogy erről beszéljek, mert kell erről beszélni. T. képviselőtársam, azt látom éppen a zárszáma­dásokból, hogy az 1925/26. évi zárszámadásban az összes nyugdíjteher 180 millió pengővel sze­repelt. Öt év múlva a mai nívóra szökött fel, vagyis 250 millióra. Károlyi Gyula gróf kor­mánya 20 millió pengőt lefaragott és nagy kín­nal visszamentünk 230 millióra. Ma már me­gint 250 millió pengő a nyugdíjteher, és ta­valyról az idénre újabb 6 millió pengővel emel­kedett,, ami azt jelenti, hogy még mindig egy emelkedő tendenciát mutat. (Zaj.) A trianoni nyugdíjterhek azonban, t. képviselőtársam, eb­ben a 'tételben csökkenő összeggel kell, hogy szerepeljenek, mert hiszen a trianoni nyugdí­jasok apránként elhalnak és kivesznek. De a költségvetésből a csökkenő nyugdíjteher mel­lett egy abszolút számokban emelkedő és kibir­hatatlanul magas nyugdíjteher összege tűnik ki, amely kérdéssel feltétlenül szükséges ennek az országnak komolyan foglalkoznia, mert én tudom, hogy ez a kérdés nem alkalmas nép­szerűség szerzésére, de ha az ellenzék megteszi, a pénzügyminiszter úrnak fokozott kötelessége egy 250 millió pengős kibírhatatlan nyugdíjte­hernek észszerű módon való lecsökkentésére törekednie. Nem arra gondolok itt, hogy szerzett jo­gokat érdemes hivatalnokoknál meg kellere szüntetni, de végre mégis csak el kellene már kezdeni egy észszerű státusrendezést és a bor­zalmasan túldimenzionált nyugdíjjogosult se­gédhivatali, irodai, gépírói és egyéb kisegítő alkalmazottak megfelelő ideiglenes jelleggel való alkalmazásának rendszerére kellere át­28. ülése 1936 május 13-án, szerdán, > térni. A nálunk sokkal, de sokkal gazdagabb Angliában fél- és negyedakkora státuszokkai adminisztrálják a brit birodalom óriási di­menziói közt a világ egyharmadára kiterjedő birodalmat, mint ahogy ez nálunk történik. Azt láttam például Arßliaban, hogy a brit birodalom honvédelmi minisztériumában nyolcvan státuszbeli tisztviselő van. Ugyan­akkor megnéztem a magyar költségvetést, — ma nem tudom, mennyi van, — akkor ezernél több volt a minisztérium státuszbeli alkalma­zottja. (Rakovszky Tibor: Tábornokok lónyil­vántartók! — Zaj.) Ezeket a tényeket világo­san fel kell tárnunk az ország előtt s a nyug­díjterheknek észszerű csökkentése és a sze­mélyi kiadások túldimenzionáltságának meg­oldása tekintetében meg kell tennünk a lépé­seket. (Homonnay Tivadar: Tessék a nyugdíj­terheket öt generációra felosztani és a tria­noni nyugdíj terheket pedig külön, mint trianoni terhet elszámolni,, nem pedig mint személyi kiadást! Ne egy generáció fizesse az egész nyugdíjterhet!) Én minden megoldást elfogadok, amely, ezt» a helyzetet megoldja. Ami ellen tiltakoznunk kell, az az, hogy ez a helyzet így maradjon, sőt ez a tendencia még fokozódjék, mert ennek a teherrek megvan ám a másik oldalon a súlyos számlája azok­ban a munkanélküliekben, azokban az éhe­zőkben és nyomorgókban, akik a mezőgazda­sági munkának teljes lehetetlensége, a mező­gazdaság jövedelmezőségének megszűnése kö­vetkeztében kenyér nélküle maradván, ma már a száraz kenyeret sem tudják biztosítani ma­guknak. (Gr. Pálffy-Daun belép a terembe. — Rupert Rezső: Be tetszett tévedni? — Malasits Géza: Kóser tejet kérünk. — Derültség.) T. Ház! A költségvetés pénzügyi vizsgálata alapján ismételten megállapítom tehát, hogy államháztartásunk, költségvetésünk egy telje­sen stagnáló, sőt részben romló képet is mutat és megállapítható azokból az egyéb tünetekből is a gazdasági helyzet meglehetősen stagnáló képe, amelyek általában a nemzetgazdászok előtt egy ország belső helyzetének hőmérői szoktak lenni. Itt van például az ország cukor­fogyasztása, amely még mindig fejenként a tíz­kilós színvonal alatt marad, amely cukorfo­gyasztás pedig általában a nemzetek jólétének vagy vagyonosodásának fokmérője szokott lenni. Itt van az adóhátralékról szóló statisz­tika, amely azt mutatja, hogy a múlt évi 290 milliós hátralék mindössze 283 millióra, vagyis 7 millióval csökkent csupán, pedig az adóbehaj­tások drasztikus volta igazán már nem enged kívánnivalót, mert ebben a tekintetben fokozni a szigort valóban már az ország belső rendjé­nek és nyugalmának felborítását jelentené. T. Ház! A külkereskedelmi forgalomról sok­szor olvassuk, hogy javuló tendenciát mutat. Azt tényleg meg lehet állapítani, hogy pénz­ben kifejezve, az elmúlt évben 12%-kai növeke­dett a külkereskedelmi forgalom, ez azonban mennyiségileg nem jelent semmiféle emelke­dést, mert a külkereskedelmi forgalom pénzbeli ellenértékének emelkedése kizárólag a világ­piaci árszínvonal emelkedésének, de nem az ex­porttevékenység fokozódásának a következmé­nye, tehát végeredményben itt is teljes stagná­ció jelentkezik. (Rupert Rezső: 1929 óta rette­netes visszaesés van!) T. Ház! Mindezek alapján kénytelen vae-yok megismételni azt, amit már a múlt esztendőben mondottam, hogy az állam pénzügyi helvzete s a költségvetés egy olyan túlfeszítettség képét 1 mutatja, amelyben már semmi rugalmasság

Next

/
Thumbnails
Contents