Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

326 Az országgyűlés képviselőházának gyaxország választójogi berendezkedése és törvényhozása. 1874-ben mondotta Irányi Dániel a magyar képviselőházban a következőket (olvassa): »Mondja ki a képviselőház, hogy a jelen törvényjavaslatot részletes vita alapjául nem fogadja el, s utasíts ti ti belügyminisztert, hogy ahelyett az általános választói jogra és titkos szavazásra alapított új törvényjavaslatot készítsen, mely a választókerületeknek igazságos felosztását is magában foglalja, nemkülönben a honosításról és bárminemű,, tehát a községi és törvényhatósági választásoknál is előforduló mindenféle visszaélések és vesztegetések megbüntetéséről külön törvényjavaslatot terjesszen elő.« Ha Irányi Dániel élne, ma újra elmondhatná ugyanezt, csak — s.ajnos — sokkal szerényebben, mert hiszen ma sokkal kevesebbet kívánunk, mint 1874-iben kívánhatott egy elmaradt korszakban élő ellenzék. Ma reformidőket élünk, ma modernek vagyunk, ennél fogva sokkal hátrább kerültünk a történelem és a jogfejlődés kerekén, mint ahol 1869foen vagy 1874-ben voltunk. A kerületi beosztást kérdését ugyan most a legutóbbi időkben a túloldalról is feszegették az újpesti képviselőtestületi választások után, amely a kerületi beosztás folytán részben, de a szavazatok abszolút számából ténylegesen nem bizonyult kedvező eredményűnek a kormányzat és a kormánnyal szövetkezett pártok számára. De kérdem, csak Újpesten rossz a kerületi beosztás? Neim (méltóztatnak emlékezni a Budapest székesfővárosi törvényhatósági kerületi beosztásra, amely a plurális választójognak — nem tudok rá kellő parlamenti kifejezést, tehát <nem mondok inkább semmit, ímert ha .akármilyen kifejezést használnék ezzel kapcsolatban, könnyen azoknak a képviselőtársaiimnak a sorsára juthatnék, akiket tegnap elítélt a mentelmi bizottság — ... milyen formában való beiktatása? Nem arány talán az a kerületi beosztás, aimely az országgyűlési képviselői választókerületek beosztását jellemzi, hogy: vagyunk egyesek, akik 15.000 szavazattal rendelkeztünk vagy 20.000 ' szavazatot kaptunk egyesek ,hogy itt, a képviselőházban helyet foglalhassunk, ugyanakkor vannak velünk egyenjogú képviselőtársaink, akik már 1000—2000 vagy 3000 szavazat megszerzésével ugyanolyan jogokat gyakorolhatnak a Házban, ami ugyancsak a plurális választójognak törvénybeiktatását és tönvényes fenntairtását jelenti? Engedtessék meg

1 nekem hogy a választójog kérdésében a múltból még egy-két idézetet használjak fel, amelyek a mai időkre különösen találóak és alkalmasak. Idézem Kállay Ödön szavait; aki azt mondotta (olvassa): »Jelen bonyolult társadalma helyzetünkben a polgárnak egyedüli fegyvere a titkos szavazás. A nyílt szavazás a kormányok és hatalmasok eszköze.« Idézem különösen azok okulására, akik a kereszténység jelszavával küzdenek, idősebb Ugrón Gábornak 1899-iki beszédéből azt a két mondatot, melyekben azt mondotta (olvassa): »A kereszténység első hívei nem a patríciusok és római lovagok, hanem a rabszolgák, az elnyomottak és a szenvedők voltak. Nem azok veszélyesek a társadalomra nézve, akik a nép legalsóbb osztályát képezik, mert a korrupció sohasem alulról tör felfelé, hanem mindig felülről lefelé.« Mielőtt az igazi nagyok citálását folytatnám és befejezném, engedjék meg, hogy azok126. ülése 1936 május 8-án, pénteken. nak, akik a »helyet az ifjúságnak« jelszót hirdetik, de soha meg nem valósítják, fis»-velmébe ajánljam a választójogi korhatár kérdését. Már 1917/18 óta Argentínában 18 év, Svájcban 20 év, Angliában, Franciaországban, Bulgáriában, Görögországban, az Északamerikai Egyesült Államokban, az ausztráliai szövetséges államközösségben 21 év, Svédországban 24, Belgiumban, Hollandiában, Norvégiában, Dániában, Spanyolországban és Törökországban 25 év az aktív és passzív választójog határa; ugyanakkor nálunk az aktív választójog 24, a passzív választójog 30 éves korhatárhoz van kötve. Sokszor megindokoltuk erről az oldalról a választójogi reform szükségességét. A legpregnánsabban Apponyi Albert gróf indokolta ezt meg még 1885-ben. Hol volt pedig akkor olyan erős kormányzati hatalom, hol volt akkor anynyira centralisztikus hatalom, mint ma? Már akkor mondotta Apponyi Albert gróf: »Reformálni kell magát a törvényhozást és összealkotásának alapját, a választójogi törvényt, főleg abban az irányban, hogy a képviselőház a választási szabadság biztosítása által valóban a nemzeti akarat képviselője legyen s így a képviselőháznak felelős kormány is a nemzettől függjön, ne pedig a nemzet tőle.« Azt hiszem, nem vitás, hogy ma sokkal inkább függ a parlament a kormány kénye-kedvétől, mint a kormány a parlamenttől, amelynek pedig felelősséggel tartoznék. Szeretünk hivatkozni Anglia példáira. Méltóztassanak megengedni, hogy még utolsóként idézzem Benthamnek 1819-ben közzétett »Radical Reform Bill«-jéből azt a részt, amely rámutat arra, hogy a nagy tömegekre kiterjesztett választójog nem lehet el a titkosság nélkül (olvassa): »A titkosság a legfontosabb, mert ahol nincs titkosság, ott nincs meg a szavazás szabadsága, a szavazót meg lehet vesztegetni és kényszert lehet rá gyakorolni. Mindkét esetben a szavazat nem a szavazó kívánságát fejezi ki, hanem a vesztegető vagy kényszerítő kívánságát. Ily körülmények között pedig a választást nem a nagyszámnak kívánsága dönti el, melyet a nagyszámúak érdekei irányítanak, hanem a kevesek kívánsága, melyet a kevesek érdekei kormányoznak.« T. Ház! A nagyszámúak érdekeinek érvényesülése a többségi elv megnyilvánulása, a parlamentarizmus, a népies politika és így a demokráciának alapja, melyet nemzeti érzéssel, jelzővel és szellemmel e parlamentben képviselni szerencséin van. Mi a demokrácia, t. Ház? Nem egyéb, mint a jogegyenlőség erejével megszervezett legteljesebb rend és egyensúly, szemben az előjogokon és kiváltságokon alapuló mesterkélt társadalmi renddel, amely a nyugalomnak és egyensúlynak látszata, igazi nyugalom és igazi egyensúly nélkül. Ahol a demokráciák meggyökeresedtek, mint például Svájcban és az Eszakauierikai Egyesült Államokban nyilvánvaló a demokrácia konzerváló ereje. A jogok szakadatlan gyakorlása és az alkotmányos demokratikus intézményeknek nemzedékeken keresztül való megszokása, átöröklése a vallásosság erejével való alkotmányos érzést nevel a polgárokba. Nem szolgálja az alkotmányosság érzésének emelését a petícióknál legújabban^ lábrakapott szokás, tudniillik az ítélethirdetés előtt való megugrás és lemondás. Ezzel a kérdéssel nem akarok itt részletesebben foglalkozni, ímert erre alkalmam lesz a belügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál, de nem szolgálja az alkotmányosság érzetének növelését az a tény