Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

Az országgyűlés képviselőházának 12 véshető reális költségvetésnek az olyan, amely rányom a földbirtokra annyit, amennyi ráfér, kivet a házbirtokra többet, mint amennyi ráfér, kivet a jövedelemre és keresetre stb. anynyit, amennyi rá sem fér. Az egészet beteszi egy költségvetési fazékba s onnan osztja szét költségvetési címlet-tányérokra, miniszteri tárcaközi megállapodás és megalkuvás szerint. Szerény nézetem szerint ezzel szemben az állami feladatcsoportokat kellene tekintetbevenni és nézni. A vagyon- és jövedelemkataszter alapján kell kiróni minden anyagi tehetősségre a közszolgáltatás szükséges mérvét a népneve^ lésre, államigazgatásra, honvédelemre és minden más, nevén becsületesen •megnevezett állami feladatcsoportra; ami minden osztály, hivatás és foglalkozási ág érdeke, azt minden emberre, ami egy osztály, hivatás és foglalkozási ág plusz haszna, annak a plusznak arányában csak az érdekeltekre. Az adófillér ebben az esetben közös célra menne s nem virementokra s megszűnnék állandóan annak a kérdésnek felvetése és feszegetése, hogy vájjon az agrár vagy merkantil érdekeltség, az agrár vagy merkantil érdekeltségű lakosság-e az, amely súlyosabb terhét hordja a közösségnek. T. Ház! A költségvetésből hiányzik a múlt hibáinak jóvátétele is, sőt ellenkezőleg, meg kell állapítanunk ebből a költségvetésből is az álamígazgatásnak, a köznek, az egész állami gépezetnek túlméretezettségét, úgynevezett hiperdimenzionáltságát, hogy ugyanazt a szót használjam, amelyet egy más témával kapcsolatban a miniszterelnök úr volt szíves használni. Nagy-Magyar országon nem voltak sem helyettes államtitkárok, sem miniszteri osztályfőnökök, a csonka hazában való berendezkedésünk kreálta ezeket a^ tisztségeket a minisztériumokban, nem beszélve arról a számos más hivatalról, amelyet szintén a csonka hazának politikája, az utóbbi tizenhat esztendő teremtett meg. Berendezkedésünk — ezt objektíve meg kell állapítani — semmiesetre sem alkalmazkodott a megcsonkított országhoz és^ nem alkalmazkodik a megcsonkított ország sajnálatos szegénységéhez. Nem kívánok Svájc példájára utalni, amely nem sokkal kisebb ország, mint — sajnos — csonka hazánk s ahol az összes minisztériumok egyetlenegy épületben férnek el, egy épületben vannak és az ügyek mégis zökkenő^ nélkül, ki'tűnően intéztetnek el a közigazgatásnak és állami igazgatásnak minden ágazatában Igaz, hogy Svájc politikai berendezkedettsége is egészen más, mint Magyarországé, mert — nem kívántam utalni rá, csak megemlítem a példát — ott a parlament a kormányát választj a, a Bundesrat választás alá kerül minden három évben, az általános, titkos választójog ^alapján választják meg a parlamentet és a szenátusnak, az úgynevezett Ständerat-nak, az ottani felsőháznak tagjai is kizárólag csak titkos szavazással választott tagok, nagyobb kérdésekben pedig, Svájcnak legfontosabb ügyeiben, mindig népszavazással döntenek. Nem szólok arról, hogy az autonómia kérdésében sem lehetne öszszehasonlítást tenni a mi helyzetünk és a svájci helyzet között, mert ott minden kantonnak — talán túlméretezett, de túlméretezettségében is bevált —autonómiája van,nálunk pedig tudvalévő, hogy az autonómiák pusztán és kizárólag csak a látszatot szolgálják, mert a tényleges autonómia, legalább a főváros autonómiája, nem létezik, azt a kormány mindenható hatalma teljesen és tökéletesen felszívta. (Mozgás a jobboldalon.) Azonban, ha nem is említem '. ülése 1936 május 8-án, pénteken. 323 fel összehasonlításul Svájc példáját, akkor is meg kell állapítanom, hogy nálunk új címek, jellegek, új hivatalok kreáltattak akkor, amikor a háborús kivételes jog alapján fennáll egy új, szégyenteljes és a közigazgatási bíróság elé tartozó laesio juris, hogy állami szóval rendszeresített, beígért tisztviseiőfizetések, sőt a nyugellátottak nyugdíjlevonásaiból sikerült a nyugellátottak nyugdíjpénzeit lecsonkíttatni, visszatartani és végeredményben költségvetési túlméretezésekre fordítani. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok egy bizonyos csoportja mostohagyermekként kezeltetik, ugyanúgy, mint ahogyan mostohagyermek et bei; a költségvetésben is — mint az előbbi költségvetésekben évekre visszamenőleg — a hadikölcsön ősjegyző, holott a hadikölcsön a nemzetnek — ebben nem lehet véleménykülönbség a pártállásoknak különbsége ellenére, — becsületbeli adóssága. T. Ház! Az ország becsületbeli adósságait ez a költségvetés sem törleszti, csak alamizsna formájában, úgy a hadikölcsön ősjegyzőkkeL mint a rokkantakkal, hadiözvegyekkel és hadiárvákkal szemben, pedig ez volna a legelső feladata a nemzetnek, hogy becsületbeli tartozását azckkal szemben, akik a legnagyobb áldozatot hozták meg a veszély perceiben, becsülettel teljesítse és törlessze. Nem szólok arról, amit minden költségvetésnél megemlítettem és most is csak egy mondattal említek meg, az árváknak pénzeiről, amelyek elértéktelenedése a háború alatt a legrettenetesebb, legiszonyatosabb bűne a magyar államnak, s a magyar társadalomnak. Hogy ebben semmi sem történik, az szintén egy tovább fennálló becsületbeli adósság és hogyha az e költségvetés sem törleszti ezt, ez is egyik oka a bizalmatlarjságnak, amellyel a, költségvetéssel szemben viseltetem. A kormányzattal, mint a költségvetés készítőjével szemben három, okból vagyok 'bizalmatlan és ezt a három okot igyekszem röviden felsorolni: gazdasági, külpolitikai és belpolitikai okokból. A gazdasági kérdésekről csak né

j hány odavetett szóban kívánok szólni, mivel ezeknek részletei taglalását fenntartom magamnak arra az időre, amikor a részletes költségvetési tárgyalás során az egyes miniszteri tárcák költségvetését tárgyaljuk le, ahol módom és alkalmam lesz ezzel kapcsolatosan gazdasági kérdésekről szólni, ugyanúgy, mint a külügyi tárcának költségvetésével kapcsolatban a speciális külpolitikai kérdésekről. A gazdasági kérdése.k területén itt a képviselőházban, e költségvetési vita alkalmából is éppenúgy, mint úgyszólván minden egyes törvényjavaslat tárgyalásánál állandó vita folyik a liberalizmus és az irányított gazdálkodás hívei között. Ebben a kérdésben az elmúlt költségvetési vita tárgyalásainál a legutóbbi négy esztendőben minden évben bátor voltam kifejteni a magam nézeteit, úgy, hogy ezzel az alkalommal részletesebben foglalkozni nem kívánok. Meg akarom állapítani azt, hogy annak az ortodox liberális felfogásnak, amely a teljes laissez faire laissez passer alapján áll, nem vagyok híve, mert mindenkor hangoztatom, hogy a liberalizmus felfogása mellett a gyengébb védelmében szükséges az állami és társadalmi beavatkozás. Azonban nálunk nem ez a jelenség mutatkozik gazdasági életünkben, sőt épnen ellenkezőleg. A beavatkozás itt nem a gyengébb, ha; nem az erősebb érdekében szokott megtörténni és ez nem is az íntervencionizmus, hanem tulajdonképpen a protekcionizmus rendszere, amely gazdasági életünket jelképezi.