Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

320 Az országgyűlés képviselőházának 126. ülése 1936 május 8-án, pénteken. képet láttam az adóstatisztikában, mert hiszen a törpe- és kisbirtokosoknál az egyenes adóteher a kataszteri tisztajövedelemnek 3"19%-át teszi ki a különböző adókedvezmények következtében, amelyeket az állam a 10 holdon aluli kisbirtokosok javára biztosított, míg az egyéb kategóriáknál, tehát minden egyéb földbirtoknál az adóteher a kataszteri tiszta jövedelemnek a 15 "72%-a, tehát több, mint ötszöröse. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ez a kormány nem bir szociális érzékkel, nem lehet azt mondani, hogy ez a kormány nem a kisembereket segíti és támogatja, mert ezek a számok mindennél ékesebben bizonyítanak, ezek ellen nem lehet frázisokkal és szólamokkal argumentálni, hiszen ezek a pénzügyminisztérium által szigorú pontossággal öszezeállított adatok közül vannak véve. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De ugyanakkor megdöbbentő az is, hogy a házbér jőve delemnek 43'79%-a megy el adóba, tehát a bruttó házbérjövedelemnek közel a fele. Igen helyes elgondolás volt, amikor a házadó kulcsát annakidején igen magasan és főleg progresszíve állapították meg, mert azt mondották, hogy egy kookázatés munkanélküli jövedelem legyen erősen megadóztatva. Azonban ezen a téren kategorizálni kell. Ma a szabályozás egységesítve van, ma nincsenek differenciák, legfeljebb csak azok a kivételek, amelyeket újabban a pénzügyminisztérium engedélyezett. Éppen azért nagyon örülök annak, hogy a pénzügyminiszter úr maga állapította meg, hogy házadótörvényeink anynyira merevek, hogy ezen a merevségen feltétlenü

! könnyíteni kell és az igazságot meg kell találni. ) Itt van egy másik igen nehéz probléma: a városok és a községek háztartása rendezésének kérdése. A községek és városok háztartása ma ideig-óráig foltoztatik rendes és — valljuk be őszintén, képviselők által külön kikönyörgött — rendkívüli segélyek által. Ez nem lehet állandó rendszer. Lehetetlenség, hogy egy képviselő minden félévben, vagy negyedévben ott kilincseljen a pénzügyminiszternél, — azt hiszem, mindnyájan ismerjük ezt a képet, — és aszerint, hogy ki mennyire tud könyörögni, mennyire tud argumentálni, kap ilyen, vagy olyan összeget. A kérdés rendkívül nehéz, mert azok a jövedelmek, amelyek annakidején átengedve lettek a városoknak, elsősorban a forgalmiadó jövedelmek megszűntek, mert hiszen a kormányzat időközben egy másik rendszerre tért át. a fázisadórendszerre, amely fázisndót a termelőhelyen, tehát a gyárakban fizetik. A" gyárosok az adóalapból kapnak azután aránylagos részesedést, azonban ezt a kérdést valamiképpen feltétlenül rendezni kell és nekem meggyőződésem, hogy ha mi a kommunitások kérdését országosan rendezzük, ha eltörüljük a különböző pótadóbeli differenciát és úgy rendezzük a kérdést, hogy az egyik város ne legyen kedvezőbb, a másik pedig rosszabb helyzetben, akkor ezzel igazságot szolgáltatunk és annak a politikának, amelyet hirdetünk, legnagyobb gyakorlati eredményét mutatjuk be. (Zaj a jobboldalon.) A községeket és a városokat értem természetesen. Beszélnem kell még a községi és városi alkalmazottak kérdéséről is. Őszintén megvall

va, én leemelem kalapomat a községi jegyzők tudása előtt. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) i A községi és városi tisztviselőknek óriási általános tudásuknak kell lennie. Könnyű a minisztériumokban megalkotni a különböző rendeleteket, de nehéz azokat végrehajtani akkor, amikor ugyanaz az ember száz és százféle rendeletet hajt végre. Ezek az emberek túl vannak terhelve, nem lehet azon csodálkozni, hogy olyan sok jegyzőt helyeznek fegyelmi elárás alá, olyan sok jegyzőnél van hivatali rendetlenség. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nem lehet kívánni ezektől azt emberektől, hogy mindenben otthonosak legyenek, s a közigazgatás minden terén a kulturális közigazgatástól az adóvégrehajtásig ki legyenek képezve. Ma a helyzet az, hogy ha a legkisebb rendeletet elvéti, ha véletlenül az ebadónál, — méltóztatnak tudni, hogy az ebádót mindenre felhasználják, csak arra a célra nem, amelyre annakidején megalkották — eltéved, már kap valami borzasztó fegyelmi eljárást. Tehát ez is egy kérdés, amellyel foglalkoznunk kell, mert nekünk nem érdekünk, hogy a vidéken elkeseredett emberek adminisztrálják a lakosságot, hiszen a vidék hangulata attól függ, hogy milyen vezetők vannak a községekben és városokban. (Ügy van! Ügy van!) Itt van azután az ifjúság elhelyezése. A fiatalság ma csak Budapestre akar jönni. Az Adob.-akcióban is alkalmam volt nem egy fiatalembert protezsálni s amikor meghallotta az egyik, hogy neki például Dobszára kell kimennie jegyzőgyakornoknak vagy dijnoknak, azt mondotta, hogy oda ő nem megy, ő Budapesten akar, lehetőleg a pénzügyminisztérium'ban, szolgálni. Elismerem, hogy az élet egészen más falun egy olyan diplomás embernek, aM egész fiatalságát itt élte le a fővárosban, azonban mi csak azt kereshetjük, hogy ezeknek az embereknek valahogyan tényleg kenyeret tudjunk adni. Amikor erről beszélek, szóvá kell tennem egy talán mellékkérdést, de szóvá teszem azért, hogy erről a helyről is hangot adjak annak, ami nagyon régi panasz és meg kell állapítanom: nagyon jogos panasz. Annakidején még a háború alatt, amikor az egész tisztviselőkar eladósodott, s az uzsorások kezeihez nem bírták fizetni a magas kamatokat, azért, hogy a tisztviselőket kiemeljék ebből a helyzetből, létesítette a kormány, igen helyesen törvénnyel, az 1918:XXII. tc.-kel, azt a kölcsönakciót, amelyet a Pénzintézeti Központra bízott, hogy bonyolítsa le. Ez a törvény a közszolgálati alkalmazottak és nyugdíjasok hivatali járandóságát terhelő tartozások rendezéséről és hitelszükségletük kiegészítéséről intézkedik. A törvényjavaslat indokolása azt mondja, hogy mivel elegendő pénz nem áll most rendelkezésre, tehát egyelőre — így szól az indokolás — csak a tulajdonképpeni állami alkalmazottakra terjeszti ki ezt az akciót, remélhető azonban, hogy rövidesen ki fogják terjeszteni az egyéb kategóriákra is. Ennek tizenhét esztendeje és ez a kiterjesztés azóta meg is történt. Megtörtént olyan kategóriákra, amelyek sokkal későbben születtek meg, így például az Oti.- és Mabi.-tisztviselők is megkapják; megkapják bizonyos körülmények között, mert hamarább kopogtattak ezen az ajtón, a vármegyék tisztviselői, megkapj katonatiszti kar is, ellenben még mindig ki vannak zárva belőle a városi, községi és felekezeti tanerők és főként a díjnokok, (Ügy van! a jobboldalon.) tehát a legpáriább, legtöbbet dolgozó és leginkább rászoruló kishivatalnokok, akiknél épúgy előfordul egy haláleset, betegség, gyermek-kiházasítás, amihez szükség van párszáz pengőre és éppen ez a kategória nem juthat