Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

318 Az országgyűlés képviselőházának 126. ülése 1936 május 8-án, pénteken. nak ép az a kötelessége és feladata, hogy a termelést olyan irányba terelje, hogy az országnak, a köznek javára váljék. De ugyancsak feladata az is, hogy azokat az akadályokat, azokat a nehézségeket eliminálja, amelyek valamely termelési ágban zavarokat ós bajokat idézhetnek elő. Ha a költségvetésnek a mezőgazdasági célokat szolgáló beruházási tételeit vizsgálom, örömmel kell konstatálnom, hogy végre eljutottunk oda, hogy konkrété is tudunk elég jelentős összegeket fordítani olyan problémák megoldására, amelyekről igen sok szó esett itt a Házban is és a Házon kívül is, amelyeket azonban utópisztikus álmoknak tartottak és tartanak sokan. Ilyen például az öntözés problémája. Az idei költségvetésben 5,060.000 pengő állíttatik be ilyen beruházás címén. Az ármentesítés céljaira további 500.000 pengőt és egyéb vízi munkálatokra 700.000 pengőt találunk a rendes költségvetési kereteken belül. Azonkívül találunk tételt, ami szintén igen örvendetes, az Alföld fásítására, amire 1,013.000 pengő van beállítva, 740.000 pengővel több, mint a múlt évben és az a rendkívül nehéz probléma, az Alföld egyes részeinek fásítása, ebből az összegből feltétlenül a megvalósulás stádiumába kerül. Hogy miért említem az Alföld fásításának kérdését, az öntözési kérdéseket és a vízi problémákkal együtt, ezt bizonyára természetesnek találják azok a képviselőtársaim és azok a gazdálkodók, akik az Aíföldön a Duna—-Tisza közén gazdálkodnak s a Tiszán túl ismerik a viszonyokat. Nagyon sok szó esett arról is, mi az oka annak, hogy a magyar Alföld klímája határozottan megváltozott. Nem akarok abba a vitába beleszólni, — mert hiszen mindenki saját bajait látja a legsúlyosabbaknak — hogy a Dunántúl termelése van-e kedvezőbb viszonyok között, mint a Duna—Tisza köze és a Tiszántúl termelése. Egy azonban kétségtelen: az utóbbi tíz esztendő klimatikus viszonyainak átlaga szerint az igazi aszálykárok, az igazi szárazságok, az igazi szeszélyes időjárások mindig az országnak erre a területére estek, mert hiszen különösképpen a Dunántúl még a legszárazabb időben is a közelfekvő Alpokról mindig kap valamelyes csapadékot, amely a legjobb esetben a Dunáig is eljut, azonban a Duna-Tisza köze még kevesebb csapadékot kap és Magyarország keleti és északkeleti vidéke a legkevesebb csapadékot kapja. Tehát a gazda termelése a legkockázatosabb ezen a vidéken, mert az időjárás szeszélyeségétől és az Úristen kegyétől függ, hogy a gazda mennyit termel. Hogy mennyire van igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy ehhez a ' klímaváltozáshoz nagyban hozzájárult az a körülmény, hogy az Alföldet szabályozták, a vadvizeket és mocsarakat lecsapolták, azokat az erdőségeket, amelyek voltak, letarolták és ezáltal az egész klíma megváltozott, azt én nem vagyok hivatva elbírálni, mert ón laikus vagyok. Én csak azokat a tényeket ismerem, amelyeket mindenki, a laikus is, ismer, így például azt, hogy Spanyolország klímája akkor változott meg, amikor a mórok kiirtották a spanyol erdőségeket, hogy a Karsztvidék akkor karsztosodott el és azóta terméketlen, amióta a velenceiek, a raguzaiak kivágták a Karszt erdőterületeit és ezeken a területeken, ahol valamikor erdőségek voltak, — visszamehetnék példákért még sokkal távolabbi időkre is, beszélhetnék Mezopotámiáról és egyéb ázsiai területekről is — nem tudtak az emberek másként segíteni magukon, mint úgy, — hogy pl. Spanyolországra utaljak — hogy óriási befektetésekkel, óriási áldozatokkal igenis öntözőműveket létesítettek. Aki Spanyolországban járt, az csodálkozhatott azon, hogy a legrekkenőbb melegben a kopár, izzó, fehér sziklák tövében a legbujább és a legszebb vegetáció van, gyönyörű narancsligetek virulnak. Tehát ez a probléma, az öntözés kérdése olyan kérdés, amely igenis itt kopogtat, a mi ajtónkon és evvel a munkával komolyan kell foglalkozni. Méltóztassanak elhinni, ha ebben a kérdésben egységes irányítás van és ha ez felöleli mindazokat a kérdéseket, amelyek ma rendszertelenül és különböző helyeken intéztetnek el, sokkal kisebb eszközökkel, sokkal kisebb anyagi áldozatokkal sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni, mint ahogy most történik. Itt van azután az ármentesítő társulatok sokat vitatott kérdése. Én ezzel a kérdéssel sohasem foglalkoztam, felvidéki ember vagyok, olyan kerületem volt, ahol — hála Istennek — nem is ismertem az ármentesítő társulatokat. Most a sors engem Makóra juttatott, ahol egyszerre három ármentesítő társulattal van dolgom. Egy város határában három ármentesítő társaságnak, a Körös-Maros-tiszai, a Felsőtorontáli és az ú. n. Szárazéri Belvízlecsapoló Társaságnak van hatásköre. Az egyiknek Szegeden, a másiknak, azt hiszem, Szentesen van az igazgatósága. Nap-nap után jönnek hozzám azok a jóravaló, derék kisgazdák, mutatják azt, hogy milyen horribilis járulékaik vannak és ha az egyik társulathoz fordulnak, az azt mondja, hogy az a. kérdés annak a másik társulatnak a hatáskörébe tartozik, ha a másik társulathoz fordulnak, az azt mondja: igaz, hogy az a terület az enyém, de a csatornát át kellene vezetnem a másik társulat területén, az pedig nem járul ehhez hozzá, mert olyankor, amikor az ő csatornája tele van, akkor az én vizemet nem engedi be az ő csatornájába. A harmadik társaság a legjobban oldja meg a kérdést, mert az felszedi az ármentesítés! járulékokat

1 és abszolúte semmit sem csinál. (Felkiáltások: Melyik az?) A szárazéri. ^ Ez a társulat azt mondja., hogy én tulajdonképpen romániai társaság vagyok, annak csak az egyik része maradt itt, tehát mindezeket a kérdéseket oda kellene átvinni. Kezdtem egy kicsit mint laikus foglalkozni ezekkel a kérdésekkel és_ rájöttem arra, hogy mi a teendő, ha mi arról beszélünk, hogy itt irányítani akarom a termelést, hogy itt egyenlő teherviselést akarok mindenkivel szemben, hogy itt nem akarok egyes embereket direkt 'büntetni azért, mert véletlenül olyan területen van a földjük, amely valamikor, 50 vagy 60 évvel ezelőtt,^ ártér volt és nem akarom, ezért megnyomorítani azt a gazdát olyan magas ártéri járulékokkal, amelyek egyszerűen lehetetlenné teszik, hogy a mesgyén szomszédjával, aki már nem esik az ármentesítő társulat hatáskörébe, egyformán versenyezzen és egyforma viiszonyok között tudjon termelni. En teljes elismeréssel vagyok az ármentesítő társulatok szakszerűségével szemben, teljes elismeréssel vagyok és elhiszem, hogy azoknak adminisztrációja a lehető legtakarékosabb, habár ez ellen is nagyon sok és adatokkal alátámasztott panaszt hallottam, de egyet^ nem tudok megérteni: miért nem lehet ezt államosítani'? Azok nem bírják a magas díjakat. Az