Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

306 Az országgyűlés képviselőházának 700—800 millió pengő körül mozognak, akkor meg méltóztatnak látni, hogy ez nem is olyan nagy összeg. (Boczonádi Szabó Imre: Ez a nagy­hatalom! A bankhatalom! — Friedrich István: Nem lehet 300 millió költség évente. Az nem lehet, uram!) Ennyibe kerül. Ezért mi sem ter­mészetesebb, minthogy a hitelszervezet haszon­kulcsa sokkal nagyobb, mint az ipar vagy a mezőgazdaság haszonkulcsa és itt nem tudunk találkozni. Wekerle, Bud, Imrédy és Fabinyi pénzügy­miniszterek mind a fúziós törekvések mellett voltak. Kérdés, hogy miért nem lehetett ezt eddig megvalósítani. Megint nem akarok sze­mélyes vitát provokálni, mert szerény vélemé­nyem szerint semmiféle személyes vonatko­zású dolog nem közügy, nem nemzeti ügy. Ezek kikapcsolásával ezeket a fúziókat már régen és bátran meg lehetett volna valósítani. (Fábián Béla: Megint egy csomó állásnélküli, akiket majd nem tudunk ellátni!) Mélyen t. képviselőtársam, legyen szabad erre szintén válaszolnom. Azt méltóztatik mondani, hogy ez majd növeli az állásnélküliséget. Hol van megírva az, hogy mindig alul kell kezdeni a leépítéseket, amikor alul száz embert kell le­építeni, hogy azzal ekvivalens pénzösszeget kapjak, amit egy felül leépített ember jelente (Ügy van! Úgy van! jobbfelől és középen,) És hol van az megírva, mélyen t. képviselő­társam, amit méltóztatott mondani, hogy a bankok bizonyos tartalékalapjait hova kell végre fordítani? Hát nem ilyenkor kell azokat elővenni, hogy azokat esetleg a kis kategóriák­ból is elbocsátott tisztviselőket annyi tőkével és végkielégítéssel láthassák el, hogy azok a magánéletben is elhelyezkelhessenek? (Fried­rich István: A bankokat a Pénzintézeti Köz­pont ellenőrzi. Azért van a Pénzintézeti Köz­pont! Benne vannak a hatóságok. Tessék azo­kat szorítani!) Én nagy általánosságban és akadémice be­szélek, amikor leszögezem továbbá: igenis el­érkezett az ideje annak, hogy az állam és a kormányzat sorompót emeljen a bankoknak az ellen a törekvés ellen, hogy nemcsak hitellel látják el az ipart, a kereskedelmet és a mező­gazdaságot, de különösképpen az ipart, hanem a maguk hiteltevékenységével azokba a válla­latokba igazgatósági tagságaik révén beülnek és azokat kisajátítják. Mi az eredmény? Mél­tóztassanak végignézni a gazdasági életen, ak­kor méltóztatnak látni, hogy az egyéni cégek lassan, részvénytársaságokká lesznek, a rész­vények bekerülnek a bankok tárcájába és a vállalat vagyona nem jut vissza hitel formá­jában a mezőgazdasághoz és a kisiparhoz, ha­nem egészen más spekulációs, célokat szolgál. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és középen,) Ma már többen rájöttek erre. Belgiumban, amely igen haladott állam, kettéválasztották ezt és azt mondották, hogy ugyanazok, akik a ban­kok igazgatóságában ülnek, nem foglalhatnak helyet az ipari vállalatok igazgatóságában. (Boczonádi Szabó Imre: Mi lenne itt akkor?) Hiszen mi történik, ha a bankok nem fognak erre az útra lépni? TTgy fest a dolog most, mintha a bankok ellen beszélnék, pedig én tu­lajdonképpen elsősorban az ő érdeküket szol­gálom, amikor ezt megállapítom. Ha a hitel­életnek ezek a csatornái, mint egy beteg test­ben a vérerek, megcsomósodnak, összezsugo­rodnak, akkor el fog következni — mint fizi­kai vonatkozásban a testnél — a katasztrófa, ami nyomorúságot, szociális és politikai fe­szültségeket, szegénységet fog okozni és egy 126. ülése 1936 május 8-án, pénteken. szegény országban bizony a bankok el is fog­nak szegényedni és el fognak pusztulni. A bankokra is áll az a megállapítás, hogy nem az a boldog ország, ahol sok a gazdag ember, ha­nem az a boldog ország, ahol kevés a szegény ember (Fábián Béla: Ez igaz!) és nekem min­denütt ezt kell felelnem mint vidéki képviselő­nek s a magyar parlament tagjának, amíg azt látom, hogy vidéken, kerületemben igen sok falu van, ahol, ha tíz pengőt kell felváltani, az olyan nagy probléma, amelyet nem lehet megoldani. (Igaz! Ügy van!) Az ellenzék igen t. vezérszónoka azt mon­dotta, hogy más gazdasági rendszerekre kell áttérnünk és más idők jönnek. Én azt mondom, hogy ezek a más idők csak akkor lesznek má­sok, ha az emberek lesznek elsősorban mások. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Amíg a magyar kapitalizmuis élén levők gon­dolkozásban és cselekedetben nem lesznek má­sok, addig hiába várunk mi a legjobb akarat mellett is jobb és szebb időket. (Friedrich Ist­ván: Valamennyien fényesen lettek dekorálva és kitüntetve! Valamennyien! Nincs is közöt­tünk már olyan, aki ne volna kegyelmes úr! Tehát nagyszerű ember valamennyi! En mon­dom! Mert különben nem tüntették volna ki őket! — Derültség. — Friedrich István: Foly­tassuk, kérem!) Mindezzel kapcsolatban azt mondom, hogy ha a pénzügyminiszter úr mindezen elmondot­tak tekintetbevétele mellett is egy deficites költségvetéssel jön a Ház elé azért, hogy ezzel beruházásokat végezzen, r hogy ezzel a munka­tőkét szaporítsa, akkor én ezt a deficites költ­ségvetést mindezek tudatában nyugodt lélekkel megszavazom. Ha pedig a kormánypárt vezér­szónoka azt mondja, hogy igenis, a pénzintéze­teket és a ihitelszervezetéket a nemzeti élet szol­gálatába kell állítani, akkor én ezt is csak he­lyeselni tudom. Viszont mindent, ami ez ellen van, — nyiltan és becsületesen azt kell mon­danom — ellenségnek tekintek. (Fábián Béla: így van!) A mi programmunk — ezt még a frontról hoztuk magunkkal — az, hogy mi egy becsületes nemzeti magyar munkaállamot aka­runk megteremteni, (Fábián Béla: Ki akadá­lyozza?) ahol, mélyen t. képviselő úr, nemcsak a munkatőkének, hanem a pénztőkének is egy­formán meg kell dolgoznia, ha a maga hasznát el akarja érni. (Fábián Béla: Tessék megcsi­nálni! Mi meg fogjuk iszavazni!) Mindjárt rá fogok mutatni arra, hogyan képzelem el ezt és azt hiszem, a képviselő úr szintén segíthet ebben az elgondolásban. (Fried­rich István: Mindent elfogadunk, csak csinál­ják!) Az egyik oldalon már rátértem arra, hogy a bankfúziók szükségességét mind a két oldal elismeri. A kormány csinálj baloldal tapsai mellett iis. A másik oldalon következnék éppen a falusi 10 pengőből kifolyólag az a lé­pés, hogy vidéki kis pénzintézeteket és hitel­szervezeteket kellene létesíteni, de nem úgy, ahogy eddig volt, mélyen t. Képviselőiház, hogy közbe volt iktatva valamelyik nagybank, hanem úgy, hogy a visszleszámítolás közvetlenül jus­son az eredeti pénzforráshoz, (Helyeslés.) Ezzel nagy lépéssel vinnők előbbre a hiteléletet. (Fá­bián Béla: Megszavazzuk!) Ez rengeteg idő-, adminisztráció- és költségmegtakarítást jelen­tene és a személyes érintkezés a falu népével sokkal közelebb hozná őt ahhoz a hitelforrás­hoz, amelyre neki becsületes kamatviszonyok mellett szüksége van. Bár Éber Antal igen t. képviselőtársam megállapítását egy közgazdasági gyönyörű

Next

/
Thumbnails
Contents