Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

Az országgyűlés képviselőházának 126. ülése 1986 május 8-án, pénteken. 307 szép konzekvenciának tartom, mégis, agrárius és iparos képviselőtársaimmal, éppen a körülmények kényszerűsége folytán mindaddig, amíg ilyen viszonyok vannak, ezt a megállapítást a magam részéről praktice elfogadni nem tudom. Azt látom ugyanis, hogy a legnagyobb baj és az eladósodás főoka az, hogy a föld jövedelmének meg nem felelő a kamat. Ez a hitelpolitika csak szaporíthatja az adósságot; ez a hitelpolitika semmiképpen sem fogja szolgálni azt az akarást, hogy a munkanélkülieket nagyobbmértékű termelőmunkával kenyérhez és munkához juttassuk. S^ most válaszolok' Friedrich igen t. képviselőtársam közbeszólására s ismertetem a magyar hiteléletre vonatkozó számokat. A -bankoknak 1932-ben kimutatott vagyona Illyefalvy statisztikai adatai szerint 6355 millió pengő, 1934-ben ez a vagyon 6444 millió pengőre emelkedett. Saját tőkéjük volt 1931-ben 744 millió pengő, 1934-ben 820 millió pengő. Mintha csak ellentétes érdekük volna az agrárérdekekkel, mert amikor éppen a múlt évi költségvetési vitában Eckhardt igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy „egy jó gazdasági évben, 1933-ban, a mezőgazdaság 1'48%-ot hozott, ugyanakkor Illyefalvy adatai szerint például az 1930/31. jó évet véve, 9—10%-ra tehető a bankok saját vagyonának tiszta haszna. Es mi ez a tiszta nyereség, mélyen t. Képviselőház? A mai modern könyvelési technikát tekintve — nem akarom részletezni, csak a pénzügyminiszter úr egy megállapítására hivatkozom, amikor ezt mondja — a társulati adó hozadéka azért kevés, mert az adóalapot nem lehet kimunkálni. Nem részletezem, de azt hiszem, hogy ha annyit mondok, sapienti sat, ez éppen elég. Ugyanezt igazán nem lehet mondani a földmívelésre és a kisiparra. Ott a legutolsó fillérig mindent ki kell mutatni és ki is mutatják s azután rájuk róják kegyetlenül az adókat. (Fábián Béla: Ezt én a legnagyobb mértékben elismerem!) De vegyük a betéti adatokat. Azt látjuk, hogy betétkönyv volt 1932-ben 899.000 darab, 1934-ben 888.000 darab. (Fábián Béla: Hogyhogy!) Ennyi darab^ volt. (Fábián Béla: Ez nem lehet, szeretném tudni pontosan! Es mennyi volt az összes betét?) Mint mondottam, 1932-ben a betétkönyvek száma 899.000 darab volt, 1934-ben pedig 888.000 darab. Nézzük már most, hogyan kamatoztak ezek ... (Friedrich István: 888.000 darab? E szerint tehát minden tizedik magyarnak van betétkönyve!) Méltóztassanak megnézni, hogyan kamatoztak ezek a betétkönyvek. 1931-ben, amikor az a bizonyos bankzárlat volt s amely naptól kezdődött a bankoknak a sibolási hoch-konjunktúrája, amit szintén ismertetni fogok, 3%-nál kisebb kamatozású betétkönyv volt 176.000 darab, ez a szám 1933-ban felugrott 353.000-re, 1934-ben pedig 490.000-re. Nézzük meg most, hogy mennyi volt az 5—1%-os kamatozású betétkönyv. 1931-ben volt majdnem félmillió darab betétkönyv, amely így kamatozott, 1933-ban 27.000 darab, 1934-ben pedig (Fábián Béla: Mennyi volt a Nemzeti Bank kamatlába?) az alig változott. Majd erre is rátérek. (Friedrich István: Az lement 9%-ról 4%-ra! — Zaj. — Elnök csenget.) 1931-ben 545 millió pengő kamatozott 5—6—7 százalék mellett, 1933-ban már csak 58 millió, '"1934-ben pedig már csak 4 millió kamatozott. Ezzel akarom bizonyítani azt, hogy az a bizonyos munkából eredő tőke hol sikkadt el, milyen kamatot kapott. Ezzel akarom azt a bizonyos diszparitást szemléltetőleg bemutatni a között, amit a föld hoz és amit a pénztőke hoz. A budapesti 11 nagybank 1934-ben 1079 millió betéttel rendelkezett. 1935-ben felugrott ez a szám 1137 millióra. Ez azt jelenti, hogy 58 millióval emelkedett. Ugyanakkor a statisztikai adatok kimutatása szerint csak 21 millió került vissza ihitel formájában a gazdasági termelő életbe, ami azt jelenti, hogy viisszaszippantották a betéteket, mert emelkedett ugyan a bevétel 58 millióval, ebből azonban nem 58 millió ment vissza, hanem csak 21 millió, (Fábián Béla: Mit csináltak a pénzintézetek azzal a pénzzel?) ugyanakkor, amikor ha valaki hitelt kér, 3—4—5-szörös fedezetet kérnek tőle, ami semmiképpen sem kongruál a mezőgazdasági élettel. Ha én ezt elfogadnám helyesnek, hogy az egyik oldalon a kölcsönadott pénz és a hitelélet ennyi értékkel bír, a másik oldalon a munka által termelt pénz, ház vagy kenyeretadó föld csak egynegyedére vagy egyötödére értékeltetik, nem tudom, mit szólnának, ha valamelyik közgazdász egy szép napon azt mondaná, hogy fordítsuk vissza ezt adókivetés szempontjából s ha olyan labilis az a föld, ház és a munka, akkor az adókulcsot is e szerint állapítsuk meg és szállítsuk le egynegyedére, a másik oldalon pedig emeljük fel négyszeresére. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) Kíváncsi vagyok, mit szólna ehhez a pénztőke. (Fábián Béla: Megkérjük Fabinyi pénzügyminiszter urat, hogy mindazt, amit a képviselő úr mond, asinálja meg!) Fabinyi pénzügyminiszter úr a leghelyesebb úton jár el. Ugy látom, még van rá idő, hogy ismertessem a Nemzeti Bankkal kapcsolatban legújabban hozott rendelkezéseit és akkor a képviselő úr meg lesz nyugtatva az irányban, hogy a kormány igenis helyes pénzügyi politikát folytat. De máról-holnapra mindent elintézni, (Zaj.) máról-holnapra sok-sok évtized mulasztásait pótolni, — ezt nem mi állapítjuk meg és nem Magyarországon állapítják meg, hiszen ezért forrong az egész világ, ezért vagyunk ebben a gazdasági káoszban — (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon-) egy magyar pénzügyminiszter a maga erejéből 24 óra alatt vagy 24 hónap alatt nem tud. (Gr. Apponyi György: Egyezzünk meg négy évben!) Csak javítani tud ezeken a viszonyokon s csak kellő jóakarat és támogatás mellett tudja ezt a helyzetet valamelyes módon napról-napra javítani. (Friedrich István: Mi helyeslünk a képviselő úrnak, ne tessék haragudni.) Legyen szabad még arra rávilágítanom, hogy a gazdáknak és az iparosoknak nyújtott hitelek nem célravezetőek, mert teljesen a kereskedelmi- és bankélet mintájára vannak szabályozva, annak kaptafájára vannak ráhúzva. Háromhónapos gazdaváltóra adnak hitelt. Lehetséges-e 90 nap alatt mezőgazdasági hitelt kiegyenlíteni? Ez nem egy kereskedelmi ügylet, ahol ma veszek ennyi vég vásznat, két hét múlva eladom és beváltom a váltómat. Itt mindig várni kell a termelési évnek vagy periódusnak a leteltéig. Azt hiszem, nem lövök túl a célon, ha arra kérem a mélyen t. pénzügyi kormányzatot, hogy az árveréseket mindig csak bizonyos termelési periódus végére tűzze ki, mert csak akkor jut a gazda és az iparos pénzhez. (Friedrich István Lázár Andor igazságügyminiszter felé: Tessék jegyezni. — Lázár Andor igazságügy miniszter: A gyorsírók jegyeznek!) Ebben a kérdésben tehát állami beavatkozást sürgetek. Egy példával szeretnék élni arra nézve,