Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-126

300 Az országgyűlés képviselőházának juk mondani a magunk véleményét. (Felkiálsok jobbfelől: Helyes!) Ezért bennünket másodosztályú magyaroknak nevezni — nem célzok senkire, de vannak egyes ilyen hangok, — vagy más valami jelzővel illetni nem lehet. Nem lehet különösen akkor, amikor a mi pártunk is, én magam is, ezen az ellenzéki oldalon nemcsak ezzel a kormánnyal szemben, hanem az előző kormánnyal szemben is mindig kifejtettük a magunk kritikai véleményét és nyiltan hangoztattuk kifogásainkat. Hogy a mai kormányzattal nem vagyunk bizalommal, annak is tisztán és kizárólag tárgyi oka és tárgyi alapja van. Elsősorban itt vannak a gazdasági kérdések. Az ezen az oldalon ülő agrár képviselőknek és a túloldali agrár képviselőknek sok tekintetben — sőt mondhatnám nagyon sok tekintetben — közög céljaik vannak. Csak az út, amelyen e cél felé törekszünk, divergál, különbözik. Nagyon jól tudom, hogy kormánypárti agrár képviselőtársaim között is egyesek sok harcot folytatnak az ellen a bizonyos bürokrácia ellen, amely nálunk a minisztériumokban — a pénzügyminisztériumban is — ós különböző más helyeken megtalálható, amely a mi közös ellenségünk és amely ellen nekünk harcot kell vívnunk. Mert legyünk tisztában és a miniszter urak is legyenek tisztában azzal: nálunk Magyarországon a miniszter jön, a miniszter megy, de a bürokrácia megmarad. (Bárczay Ferenc: Ebben igaza van!) Nagyon jól tudom, hogy sok miniszter úrban meg volna a szándék, hogy jól csinálja a dolgokat, de nem tudják lenyesni az évszázadok óta begyökeresedett, begyepesedett bürokráciát, amely nem arra keres paragrafust és magyarázatot, mit lehetne megcsinálni, hanem hogy mit nem lehetne megcsinálni! Őszintén bevallom, amikor az új stílus jött, amikor a sofort-programm jött, én azt hittem, hogy végre itt az ideje és leszámolunk ezzel a bürokráciával. Szomorúan kell megállapítanom, hogy ez nem sikerült. Viszont akkor, amikor a különböző diktatórikus törekvések kezdtek szárnyra kapni és ilyen irányú próbálgatások voltak, őszintén megmondom, nyugodt voltam. Ugyanis lehet itt egy darabig vezérszólamokat hangoztatni, lehet valaki a nemzet vezére egy napig vagy egy hétig, de a második napon vagy a második héten a diktátor beleakad a bürokrácia hínárjába s a bürokrácia elnyeli az illetőt. A túlsó oldalról Árvátfalvi Nagy István igen t. képviselőtársam a demagógiát is felemlítette és ezzel kapcsolatban olyan kijelentéseket tett, hogy az ország ma a demagógia veszedelmes fegyverével van tele és különböző demagóg jelszavak hangoztatásával nyilaskeresztes, kaszáskeresztes és más zászlók alatt a vidék békés életét veszélyeztetik. (Fábián Béla: Elmeorvosi bizonyítvánnyal a zsebükben!) Nem osztom azt a felfogást, amelyet a hivatalos körök hangoztatnak, hogy ezek a bizonyos kaszáskeresztes, nyilaskeresztes és más mozgalmak, például a Bell-féle mozgalom, komolytalan szárnypróbálgatások. Igenis, komolyan kell ezekkel a mozgalmakkal számolni, amelyek éppen annak a jelei, hogy ma minden szélsőséges irányzat nálunk talajra talál. Ez onnan származik, hogy nincs meg a vidéken a gazdasági és mindennapi életben az a javulás, amelyet a pénzügyminiszter úr kilátásba helyezett és költségvetési beszédében leszögezett. A magyar falvak népe a legnagyobb részben tényleg nar 126. ülése 1936 május 8-án, pénteken. gyón szomorú és siralmas helyzetben van. Ne méltóztassanak csodálkozni, sőt tessék számolni azzal a veszedelemmel, amelyet rejt magában az, hogy itt különböző jelszavak alatt bizonyos vezérek — elmeorvosi bizonyítvánnyal a zsebükben — elmennek vidékre és gyűjtik a híveket. Ennek következtében számolnunk kell egy olyan megrázkódtatással, amely a magyar nem» zet, a magyar nép szempontjából, nem a kormány szempontjából, igenis a veszély érzetével és félelemmel kell, hogy eltöltsön minden magyar embert. A képviselőház bizonyos részvétlenséggel tárgyalja a költségvetést. A tegnapi nap folyamán láttuk, sőt majdnem mindennap látjuk. hogy. van a napnak olyan órája a Házban, amikor alig egy-két képviselőtársunk van itt a teremben s a szónokok üresen kongó falaknak beszélnek. (Friedrich István: Azért volna jó nappal tartani az üléseket, délelőtt 10 órától délután 4 óráig. De nem éjjel!) Én a képviselőháznak ezt a passzivitását bizonyos mértékben nem annak tulajdonítom, hogy a képviselők nem viseltetnek kellő érdeklődéssel a költségvetés tárgyalása iránt, hanem rámutatok itt a magyar közéletnek egyik súlyos rákfenéjére, amelyre nézve azt hangoztatták és azt ígérték be, hogy meg fogják szabadítani tőle a közéletet. Látom képviselőtársaimat, akik — mint jómagam is — szaladgálnak, kilincselnek a városban, nagy aktatáskával a kezükben a választópolgároknak 3—400 levelével. A magam részéről mindig azon az állásponton voltam, hogy ahol lehet, segíteni kell, de hogy ez az állapot kifejlődhetett annak is a bürokrácia az oka, mert magam tudok eseteket arra vonatkozólag, hogy szabályszerűen beadott kérvényt hónapokon, éveken át fektettek a kultuszminisztériumban és különböző más hivatalokban s mikor azután az illető eljött hozzám protekciót kérni, én utánanéztem az aktának, s akkor rövid egy-két nap alatt elintézték a dolgot. Ennek oka nagy részben az is, hogy a képviselőválasztásoknál nagyon sok képviselőjelölt ígéreteket tesz, mondván, hogy: ezt és ezt el fogom intézni, az egyiknek iparos-székházat, a másiknak megint más dolgokat ígér. Legyünk tisztában azzal, hogy ha az illető képviselő segít is valamit a kerületen és mondjuk egy iskolaépítésre, vagy egy járásbírósági épület tatarozására pénzt eszközöl ki, az soha nem az illető képviselőnek az érdeme, mert Ham pénzéből megy, állami pénzből kapja a kerület azt a bizonyos juttatást. A protekcionizmusnak ilyen módon tápot adni — szálljunk magunkba — ez olyan szomorú és veszélyes tünet, amelylyel szembe kell nézni s amelyet meg kell szüntetni, mert máskülönben a törvényhozás többsége végeredményben kilincselő, kijáró lesz, a kerület ^ ingyenügyvédje^ lesz, ^ ami pedig semmiképpen nem kívánatos éppen a magyar parlamentarizmus érdekében és nem kívánatos a magyar közélet tisztaságának érdekében sem. En az ilyen dolgot annál a képviselőnél, aki ilyen ígéreteket tesz, összeférlhetlenségi oknak tartom. Mi, a képviselőház tagjai, törvényhozók vagyunk. De tudva a mostani állapotokat, éppen ezért nem veszem rossznéven, hogy nagyon sok képviselőtársam azért nem viseltetik érdeklődéssel a szőnyegen lévő és más törvényjavaslatokkal szemben, mert lejárva a talpát, fizikailaar ki van merülve, úgyhogy a tárgyalás alatt lévő, vagy más törvényjavaslatokkal foglalkozni nem ér rá. (Fábián Béla: Azt ígérték, hogy ha \