Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-125

262 Az országgyűlés képviselőházának 125. ülése 1936 május 7-én, csütörtökön. angol nagy politikusok ma már elismernek, az Anschluss esetén kivitelünk 45—50%-a német kézbe kerül és ezáltal egy olyan óriási gazdasági fegyvert kapnak, amellyel bármelyik órában térdre kényszeríthetik kicsiny országunkat. A gazdasági fegyver azért veszélyes, mert amíg Magyarország számára, jelenlegi kiviteli és gazdasági politikánk számára a német piac minden, addig Németország számára a mi szerény kivitelünk majdnem semmit sem jelent, mert óriási bevitelében alig 1'5—2 5%-ot reprezentál, amelynek bármelyik órában való leállítása nálunk katasztrófát, náluk pedig semmiféle megrázkódtatást nem jelent. Meggyőződésem, hogy Németország ennek a gazdasági fegyvernek a birtokában akkor, ha faji törekvéseit Ausztriában felszámolta, amit egészen biztosan meg fog tenni, abban a pillanatban Magyarországon is érvényesíteni fogja faji törekvéseit. Távol áll tőlem a magyarországi németajkú kisebbség ellen egy szót is emelni, de viszont azt a veszélyt fel kell említenünk, hogy Németország magyarországi földekre és nagybirtokokra is igényt fog tartani. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem rémkép ez, de én emlékszem arra a kiadványra, amelyet egy német munka közölt, hogy a háború után a Duna mentén délen, Romániában kitűnő földeket, 60—70 ezer hektárnyi területet akartak megvásárolni abból a célból, hogy oda német telepeseket vigyenek. Nem kétséges, hogy a germán expanzivitás nő a Duna völgyében és mind nagyobb erővel nyomul előtérbe és különösen, amikor a német és a jugoszláv politikának azonos síkra való csúszása a germán-szláv harapófogónak karmait nagyon erősen megizmosították, akkor az a meggyőződésem, hogy ha menekülni akarunk, az egyedüli lehetőség egy radikális földbirtokreformot végrehajtani és ezáltal a magyarság földjét a magyarság számára megmenteni. Szerintem őrült politika az, amely lehetetlenné teszi és megtiltja, hogy a magyarság a földre jogigényét fenntartsa akkor, amikor köztudomású, hogy déli szomszédaink, a szlávok, a románok és a germánok egyszerűen számítanak földjeinkre. Szerintem nincs idő a tétlenségre, legalább a nemzet és a fajta érdekében évenként óriási területeket kellene igénybe venni. S nem tagadom, — tiszta önzetlenség vezet — lehetnek ennek nagyon súlyos következményei, de a fajta, a nemzet megmentése érdekében, igenis 100— 150.000 hold igénybevétele válna szükségessé a magyar parasztság megmentése érdekében. (Buchinger Manó: Legalább ennyi!) A pénzügyi megoldás, ez a mindig emlegetett akadály, szerintem ebben az esetben nem lehet akadály. De az is meggyőződésem, hogy reális megoldást csak úgy lehet keresni, ha^ a nagytőke és a nagybirtokosság a nemzet érdekében áldozatokat hoz. Nem lemondást, hanem csak azt, hogy folyamatosan kapja meg vagyonát, vonuljon át más vagyontárgyakba, - ehhez joga van és ez helyes — de feltétlenül adja át földjét a magyar parasztságnak a magyarság megvédése érdekében. Ennek a fejtegetésnek a szemszögéből nézve a dolgot, a földmívelésügyi tárcának földbirtokpolitikai célokra előirányzott 2—3 milliónyi összege, a legnagyobb sajnálatomra, nevetséges. (Kun Béla: Sovány malac!) Legalább 20—30 millió pengő összegnek kellene erre a célra előirányozva lennie. A következőkben éppen az általam előbb említett óriási összegnek a fedezetéről kívánok beszélni De még egy szavam van a költségvetés kiadási oldalához. A magyar állam költségvetését mindaddig antiszociálisnak tartom, amíg nem, találok benne a széles agrárnépességnek, a nincstelen munkásságunknak és a kisbirtokos napszámosainknak orvosi és gyógyszerellátására, illetőleg szülési segélyére előirányozva 20—25 millió pengőt. Ma már közhelyszámba megy azoknak a sötét képeknek a felsorolása, amelyek agrármunkásságunknak elproletarizálódásáról, nyomoráról, kétségbeeséséről, lerongyolódásáról adnak képet. Pedig ez a néhány milliónyi széles népréteg ennek a nemzetnek az alapja. Azt- nem tudom, hogy ilyen körülmények között vájjon meddig fogja rajta a nemzet, a magyarság felépülhessen. (Kun Béla: A törpebirtokosok is így pusztulnak!) Beszédemnek ahhoz a részéhez érkeztem, amelyben a költségvetés másik oldalával kívánok foglalkozni, egyrészt az államháztartás szükségleteinek előteremtésével, másrészt a közteherviselés kérdésével. Nem én állapítom meg egyedül, tudományos, objektív megállapítások is arról szólnak, hogy jelenlegi közteherviselésünk igazságtalan vagy antiszociális s a megváltozott viszonyokhoz nem tud alkalmazkodni. Adórendszerünk első és legfontosabb hibája az, hogy azok az adók, a progresszív adók, amelyek inkább a nagyjövedelmeket és a nagyvagyonokat terhelik és mentesítik a széles rétegeket, sokkalta kisebb szerepet játszanak a közületi háztartások szükségleteinek előteremtésében, mint azok a közvetett adók, amelyek a széles nóprétegeket nyomják. A háború után az egyenesadók Németországban például a közületi háztartások bevételének 74 százalékát, Angliában 60 százalékát tették ki, Magyarországon pedig mindössze 30 és egynéhány százalékra rúgtak. Ez azt jelenti, hogy a széles néprétegeket terhelő adók, a fogyasztási és forgalmiadók állami vagy közületi bevételeinknek legnagyobb részét teszik ki, aminek szükségszerű következménye, hogy az állam terhe a széles néprétegekre nehezedik. Igen t. Ház! E mellett azonban az egyenes adók sem szolgálják Magyarországon kielégítően a progresszivitás elvét. Gondoljunk a földadóra, amely 1930 január l-e óta a kataszteri tiszta jövedelem 20%-ában van megállapítva egységesen. Az köztudomású, hogy a kataszteri tiszta jövedelem az egyes birtokkategóriákban különböző, a nagybirtok irányában nagy gyorsasággal esik és míg az 5—10 holdas vagy 10 holdon aluli birtokkategóriában a kataszteri tiszta jövedelem 11 aranykoronát tesz ki, az ezer holdnál nagyobb birtokoknál országos átlagban 69 aranykoronát tesz ki. (Mozgás a jobboldalon.) Nagyon jól tudom és hangsúlyozom azt a védekezést, hogy a nagybirtoknál szerepel az erdőbirtok legnagyobb része, de ha ezt is kikapcsoljuk, valamivel ugyan megnövekszik a kataszteri tiszta jövedelem, de még mindig 30%-kai kisebb a kataszteri tiszta jövedelem a nagybirtoknál, mint a kisgazdaságokban. Ennek pedig szükségszerű következménye, hogy a földadó degresszív és a nagygazdaságokat holdankint kisebb összeggel sújtja, mint a kisgazdaságot, (vitéz báró Roszner István: Tévedés!) Ez óriási igazságtalanság, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) mert vagy igaz az, hogy a kisgazdaságok többet termelnek és akkor affelé kell a mérlegnek elbillennie, vagy