Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-125
Az országgyűlés képviselőházának 125 igaz a másik felfogás, hogy a nagybirtok többet termel, akkor pedig égbekiáltó igazságtalanság az, hogy mégis a kicsire hárul a nagyobb teher. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ismerem adótörvényeinknek azt az elképzelését is, hogy a nagybirtok jövedelmét jövedelemadó alapján kívánják megfogni a földadó mellett, azonban mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a nagybirtokosság milyen jövedelmi viszonyokat tud kimutatni, úgyhogy végeredményben ezt leginkább azok a statisztikák mutatják, amelyeket úgykészítünk, hogy egy község határában a mondjuk ezer holdnál nagyobb és az ezer holdnál kisebb birtokok által befizetett adókat holdankint vonatkoztatjuk. Számtalan ilyen számítást végeztem és minden esetben arra jutottunk, hogy igenis a nagybirtok végösszegben minden adóját figyelembe véve is holdankint jóval kisebb közterheket visel, mint a kicsi. (Drozdy Győző: Ez köztudomású! — Rakovszky Tibor: Tessék levonni a konzekvenciákat! — Drozdy Győző: Már rég levontam! — Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Folytonos zaj.) Rakovszky Tibor és Kun Béla képviselő urak hagyják a szónokot (beszélni. (Drozdy Győző közbeszól.) Drozdy képviselő urat kérem, maradjon csendben. Matolcsy Mátyás: Ehhez járul még az a körülmény is, hogyha a nagybirtokosság adó-, ját nem fizette be olyan pontosan, kényszer vele szemben nem alkalmazható, szemben a kisgazdaságokkal, ahol teljes behajtási lehetőség áll fenn (Farkas István: Elárverezik!) és innen állt elő az a sokmillió pengőnyi adóhátralék, amelyből most immobil vagyonokat akarnak telepítésre felhasználni, márpedig adózásunknak nem az a célja, hogy tíz év múlva immobil birtokokat parcellázhassunk, hanem hogy a közterheket tényleg vigye és viselje. (ïïipg-van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hasonló a helyzet a házadónál is. 1929 január 1-től kezdve a házadó kulcsa Budapesten a nyers házbérjövedelem. 17% törvényhatóGágú városokban 16%, a községekben 14% volt, tekintet nélkül arra, hogy milyen házvagyonkomplekszusokról van szó. Ez a csekély progresszivitás csak a földrajzi tagozódás szerint mutat valamit, vagyonkomplexusok szerint azonban egyáltalában nem mutatkozik semmiféle progresszivitás. Ezek a körülmények azt jelentik, hogy a két legfontosabb tulajdon utáni jövedelemnek, a föld és a ház után fizetett adónak végeredményben nincsen progresszív jellege. Lássuk ezek után a vagyon harmadik kategóriáját, a részvénytársaságokba invesztált tőkének adóját, a társulati adót. (Kim Béla: Ez a legszomorúbb, legsiralmasabb és leg'ocsmányabb dolog!) Elsősorban azt kívánom megemlíteni, hogy Magyarországon a vállalatokra jóval kisebb közteher nehezedik, mint külföldön, a nyugati államokban. (Kun Béla: Nevetséges, semmi! Pedig mennyi kedvezményt élveznek!) Nagyon jól tudom, hogy a külfölddel való összehasonlítás ismét nagy nehézségekbe ütközik, nem is lehet magunkat a nagy iparos országokkal összehasonlítani, mert hiszen magától értetődik, hogy egészen más az adóstruktúrája is. De ha felemlítem Franciaországnak, ennek az ugyanolyan agráripari országnak a közterhet, 10'2 százalékban a tánsulati adó adja, míg Magyarországon mindössze 1*6%-kai szerepel. (Ronkay ülése 1936 május 7-én, csütörtökön. 263 Ferenc: De mégsem lehet összehasonlítani a francia ipart a mienkkel! Egészen hamis adatokat kap a képviselő úr! — Kun Béla: Nagy vámvédelmet élveznek ! ) E mellett a társulati adó progresszivitása ellen ils van kifogásom. Ha .azonban ettől el is tekintünk, akkor is ott van az a nagy veszély, hogy a társulati adó az előző, évi üzleti tiszta eredménynek csak bizonyos százalékát teszi, márpedig nagyon jól tudjuk azt, hogy a mérlegek készítésében egész a Btk. határáig szoktak elmenni a vállalatok. Ezt az egyetemen egyik professzorom mondotta a katedráról. (Mozgás.) Igen t. Ház! Ami a másik részt, akár az ipari, akár a kereskedelmi vállalatok jövedelmeinek megadóztatását illeti, ihogy majd a jövedelmiadó oldalán fogják meg, aligha sikerül, mert az is köztudomású, hogy a nagy jövedelmeknek, a direktorok jövedelmeinek adó szempontjából való bevallása nagyon kevéssé jár az igazság közelében. Ezt pedig a Gyosz. igazgatójának megállapítása alapján mondhatom. Hogy az ipari és kereskedelmi vállalatok mennyire kibújnak a közterhek viselése alól, az is mutatja, hogy míg a földadó 1932-ben, a gazdasági válság legalsó pontján 28 millió pengő volt, 1933-han már 30'8, majdnem 31 millió, s 1936/37-ben, a jelenlegi költségvetésben szintén 30'2 millió pengővel van beállítva, addig a társulati adó 1932-ben, szintén a válság mélyén, 146 milliót tett ki az adóstatisztika szerint és 1933-ban, a következő évben, már csak 11'8%-ot, 1934-ben 11'6%-ot. Es ha végigvizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy míg a földadó a gazdasági válság mélyétől kezdve a válság során is állandó nagyságú, vagy valamelyest növekedő volt, ugyanakkor a társulati adó évről-évre lefelé csúszott, pedig azt hiszem, közgazdasági közhely az, hogy a gazdasági válság vagy konjunktúra emelkedését elsősorban az ipari vagy kereskedelmi vállalkozás fogja megérezni, és csak jóval később a föld. Igen t. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam nagyon Helyesen mutatta ki, — ezek szintén igazságok — hogy a gazdasági élet fejlődése, különösen egyes nyugati államokban Örvendetesen fellendült. Ennek a fellendülésnek a hullámai azóta ide is elértek és 1932 óta az ipar termelése jelentős mértékben emelkedett. A fogyasztási iparokban például 32%-kai. Ez magától értetődő, mert hiszen a fogyasztási cikkek iparának a rugalmassága eo ipso kisebb, mint a beruházási iparoké, a beruházási iparok tevékenysége pedig száz százalékkal nagyobb, mint volt a gazdasági válság mélyén. A foglalkoztatott gyáripari munkások száma a legkülönbözőbb szakszervezeti jelentések alapján is, de a Magyar Munkaadók Központ adatai alapján is 20—30%-kai emelkedett a gazdasági válság mélye és az 1935. év vége között, már pedig nyilvánvaló, hogy a vállalatok nem azért alkalmaznak jóval több munkást, — esetleg 30—40.000 munkással többet — hogy erre ráfizessenek, hanem azért, hogy fejenként és évenként nem tudom biztosan mennyit, de legalább 400—500 pengő tiszta jövedelmet szerezzenek belőlük. Amikor e? tény, akkor nem értem, mi a magyarázata annak, hogy a társulati adó, amint az előbb említettem, a gazdasági válság mélysége idején elért 13 millióról most 11 millió pengőre csökkent. (Rakovszky Tibor: Jó szíve van a pénzügyminiszternek! —* Kun Béla: Visszafelé csinált reform!) Adórendszerünknek talán a legsötétebb 87*
