Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-118

14 Az országgyűlés képviselőházának 118. ülése 1936 április 1-én, szerdán. mert különben a pénz értékét aláásó mesterséges vásárlóerő teremtődik, vagyis olyan politikát kell követni, amely — a régi jó magyar közmondást megszívlelve — addig nyújtózkodik, ameddig a takaró ér. (Egy hang a középen: Nagyon helyes!) Az ilyen egyensúlyozott pénzügyi politikának következménye az árszínvonal stabilitása, amely a valuta belföldi vásárlóképességének lényege. (Ügy van! Ügy van! a középen.) A döntő e kérdésben az árszínvonal. Legyen szabad erről bővebben megemlékeznem. (Eckhardt Tibor: Textilben, szénben nagyon fontos volna!) Árszínvonalunk a világgazdasági válság bekövetkezése óta főleg világpiaci hatások alatt meglehetősen nagy hullámzást mutat. Erősen hanyatló volt az árak alakulása az 1933. év végén. Azóta az árak erősen emelkedtek és ma árszínvonalunk körülbelül azon a szinten áll, amelyen 1930—31-ben állott. Különös figyelmet érdemel ebben a vonatkozásban az, hogy a mezőgazdasági cikkek áralakulását feltüntető indexszám is elérte az 1930/31-es évek színvonalát. Jelenlegi árszínvonalunk, ha az átszámításnál figyelembe vesszük az elmúlt év végén bevezetett devizafelárakat, meglehetősen összhangzásban van a világpiaci árakkal és a külkereskedelmünk szempontjából legfontosabb ország árszínvonalával. (Eckhardt Tibor: Csak agrár részen! Ipari oldalon nem! — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Sikerült tehát a krízis előtti árszínvonal visszaállításával párhuzamosan olyan gazdasági egyensúlyi helyzetet elérni, amelyben a pengő bel- és külföldi vásárlóképessége harmonizál ' egymással, s amely a belföldi termelés fejlődésének is kedvező. (Eckhardt Tibor: Az agrárolló megmaradt!) Igen, lemaradt, mert majdnem összecsukódott. Nagyon örülök, hogy meg méltóztatik állapítani. (Eckhardt Tibor: Megmaradt! — Rakovszky Tibor: Ezt nem lehet szójátékkal elintézni!) Ez, hála Istennek, nem szójáték. (Rakovszky Tibor: De annak látszik!) Meg kell állapítanom, hogy az agrárolló soha olyan kevéssé kedvezőtlen, sőt mondhatnám olyan kedvező alakulást az agrártársadalomra nem mutatott, mint most. (Mozgás és ellenmondások a baloldalon.) Ezt határozottan el kell ismerni. (Friedrich István és Eckhardt Tibor: Nem ismerjük el!) Ezt sem szónoklatokban, sem közbeszólásokban nem lehet letagadni. (Rakovszky Tibor: Sem viccekkel elintézni! — Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Friedrich István: Így nem lehet beszélni velünk, miniszter úr! — Ügy •van! Ügy van! balfelöl. — Nagy za§ a baloldalon. — Br. Berg Miksa: Megvan épúgy!) Berg képviselő urat rendreutasítom. (Rakovszky Tibor közbeszól.) Rakovszky Tibor képviselő urat rendreutasítom. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Ismétlem, amit már említettem, hogy a krízis előtti árszínvonal visszaállításával párhuzamosan egy egyensúlyi helyzet felé közeledtünk, amelyben a pengőnek bel- és külföldi vásárlóképessége harmonizál egymással s amely kedvez a belföldi termelés fejlődésének. Ezt az egyensúlyi helyzetet borítaná fel, ha a belföldi árszínvonalban vagy a belföldi termelés költségeiben számottevőbb emelkedés következnék be. Nyilvánvaló, hogy a magasabb belföldi árak és magasabb belföldi termelési költségek cikkeinket kevésbbé exportképessé tennéik, másrészt nagyobb lenne az ösztönzés arra, hogy külföldi árukat hozzanak be, tehát külkereskedelmi mérlegünknek és ezzel párhuzamosan devizagazdálkodási helyzetünknek romlania kellene, ami (külső valutáris egyensúlyunk megbomlására vezetne és egy évek óta igazán nagy nehézségek között eredményesen folytatott politika érlelődő gyümölcseitől fosztana meg. Jelenlegi árszínvonalunk tartását tehát a pengő bel- és (külföldi stabilitásához fűződő érdekeik egyaránt megkívánják. Ebből szükségképpen következik, ,hogy minden olyan hitelpolitikai kísérletezéstől • tartózkodnunk kell, amely a pengő stabilitását veszélyeztetné. Azok a nagyszámban felmerülő javaslatok, amelyek a hitelnyújtások növelésében vélik felfedezni azt a csodaszert, amellyel az általános gazdasági helyzet bajait, vagy valamely speciális területen mutatkozó nehézségeket orvosolni lehetne, figyelmen kívül hagyják azt, hogy a gazdasági élet betegségeit ilyen kuruzslásszerűen egyszerű eszközökkel nem lehet meggyógyítani, de elfelejtik azt is, hogy az ilyen experimentumok, amelyek nem támaszkodnak a valóságosan képződött tőkékre, mesterséges vásárlóerő teremtését jelentik és kell, hogy az árak emelkedésére vezessenek, ami viszont maga után vonja külkereskedelmi mérlegünk romlását, a nemzetközi forgalomban fizetési nehézségeinknek fokozódását, végeredményben tehát a pengő belföldi és külföldi értékelésének hanyatlását. Ezt a szempontot hitelpolitikai természetű javaslatok elbírálásánál sohasem szabad figyelmen kívül hagyni. Bármilyen tetszetőseknek látszanak tehát ezek a kísérletek, sohasem szabad elfelejtenünk, hogy mint a narkotikum az idegrendszert, ezek végeredményben az egészséges gazdasági fejlődés alapfeltételét, az egészséges pénzt teszik beteggé és ezért mellőzendők. Amikor ezt az alapvető szempontot leszegezem, ugyanakkor rá kell mutatnom, hory a kormány nem állott és nem áll ölhetett kézzel a hitelélet terén felmerülő ama problémákkal szemben, amelyekre az^ imént kidomborított alapelv veszélyeztetése nélkül megoldást lehet találni. A kormány főtörekvése arra irányul, hogy azokat a tőkéket, amelyek a gazdasági élet csatornáiban ia bankrendszeren kívül is összegyűltek, a lehető leggyorsabban ismét a termelés szolgálatába állítsuk és pedig elsősorban azoknak a szükségleteknek kielégítésére, amelyeknek kielégítése előfeltétele az egészséges gazdasági fejlődésnek. Ebben a tekintetben kiemelem elsősorban a Külföldi Hitelek Pénz,tárában, továbbá a társadalombiztosító intézetek tartalékaiban felgyülemlő összegeket, amelyek produktív célokra fektettettek be. Ezek az összegek a magyar gazdasági életben jelentős szerepet játszanak. Annak igazolására, hogy a kormány, a Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ az alapvető pénzpolitikai célkitűzéseknek, tudniillik a belső és külső valutáris egyensúly feltétlen megoltalmazásának keretein belül minden igyekezettel azon vannak, hogy minél inkább alkalmazkodjanak a hitelviszonyok a termelés igényeihez, utalok az átmeneti intézkedésekre, amelyek az indokolt hiteligények kielégítésére szolgáltak. Csak néhányat említekfel: az Ipari Munkaszervező Intézet hitelkeretének ismételt felemelése, a lakásépítési hitel növelése 30 millióról 35 millió pengőre, hitelakciók tatarozásra, hitelakciók a mezőgazdasági termelés előmozdítására, a gyümölcs- és zöldségexport előmozdítására, a fagy- és jégkár által sújtott gazdák részére, a kisiparosok és a kiskereskedők javára. Mindennél jobban bizo-