Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-118

Az országgyűlés képviselőházának US, ülése 1936 április 1-én, szerdán. 13 fizetési mérlegünket, ihogy közelebb jussunk ahhoz az állapothoz, amikor ezek a (korlátozások végre mellőzhetőikké válnak. Ezt szolgálta többek között számos 'más intézkedés mellett az a mélyreható reform, amelyet • a múlt év végén végrehajtottunk és amely a felárak egységesítése alakjában jelentkezett. (Eckhardt Tibor: Nagyon helyes!) Az azóta eltelt idő ugyan túlrövid ahhoz, hogy mostanáig már teljes mértékben érvényesülhessen a reformok hatása, de devizagazdálkodási helyzetünk határozott megerősödése kétségtelenül -mutatja a j tett intézkedések helyességét. (Ügy van! Ügy van! — Eckhardt Tibor: Két évvel előbb kellett | volna! — Mozgás a középen.) Nem hozhatok fel (minden adatot, csak néhány számra bátorkodom hivatkozni. Ha öszszehasonlítjuk, hogy mennyi exportból származó devizabevétele volt a Nemzeti Banknak az 1935. év első két hónapjában, és 1936-nak első két ihónapjában, akkor látjuk, hogy ez a bevétel 45 millióról 58 millióra emelkedett, — illetőleg még valamivel többre — úgyhogy 13'3 millió volt a többlet. Ha pedig azt nézzük, mennyi volt a bevétel nemcsak az exportból, hanem összesen, — ugyanabban a periódusban -r* látjuk, hogy az 48'3 millióról 65*2 millióra, tehát majdnem 17 millió pengével emelkedett. Ehhez^ még hozzá kell tennünk, hogy bizonyos fejlődést mutattak a szabadon felhasználható konvertibilis devizáik is és hogy a nyersanyagimportunkhoz szükséges devizákat a Nemzeti Bank most már huzamosabb ideje zavartalanul tudja rendelkezésre bocsátani. (Helyeslés a jobboldalon.) A devizabevételeknek ezzel az emelkedésével szemben azonban nem szabad elfelejteni, hogy a — hála Istennek — élénkebb ipari foglalkoztatás nagyobb nyersanyagimportot, így nagyobb devízaszüíkségletet jelent s hogy a devízaszüíkségletet fokozza a nyersanyagok világpiaci árának bekövetkezett emelkedése is. A helyzetnek tehát ez a csak viszonylagos javulása nem ment^ fel (minket ama kötelezettség alól, hogy devizagazdálkodásunkban a legszigorúbb ökonómiával éljünk és különösen a konvertibilis devizák felhasználását a legszükségesebb mérvre szorítsuk, másfelől pedig, hogy exportunk irányításában mindig különös figyelemmel legyünk a szabadon használható devizát termelő mes szebbfekvő piacokra is. (Helyeslés.) Ha a devizahelyzetet meg akarjuk ítélni, nem szabad figyelmen kívül hagynunk két kedvezőtlen körülményt. Az egyik: hogy amint méltóztatik emlékezni, az idén kivételesen rendkívül nagy tengeri behozatalra szorul; tunk, amely eddig már több, mint 38 millió pengő értékű devizát emésztett fel. A másik: hogy devizagazdálkodásunkat egészen a legutóbbi időkig szerfelett irritálta a külföldön lévő hazai értékpapírok visszaáramlása, ami jelentékeny devizaösszegeket vont el a devizagazdálkodás köréből. Miután az állandóan szigorított tiltó rendelkezések nem vezettek arra, hogy ezt a viszszááramlást teljesen megakadályozhattuk volna, most februárban az értékpapírbehozatali tilalom kibocsátásával, valamint a magyar tulajdonban lévő legfontosabb értékpapírok számjegyzékbe vételével és megjelölésével igyekeztünk hatályossá tenni ezeket a régebben érvényben lévő tiltó rendelkezéseket. Ezeknek az új intézkedéseknek a jótékony hatása most fokozatosan érvényesül. De mindenkit az érdekel az országban, hogy mikor és hogyan fogunk már devizagazdálkodásunkban további lépéseket tenni. Ezt két körülmény rendkívül nagymértékben megnehezíti. Az egyik külföldi adósságaink kérdése, a másik pedig az a szomorú tény, hogy az exportunk szempontjából legfontosabb országok maguk is kereskedelempolitikai és devizaforgalmi korlátozásokat alkalmaznak. (Ügy van! Ügy van!) Ami a külföldi adósságokat illeti, ezeknek a terhe 1931. óta kétségtelenül jelentékenyen csökkent, részben némely külföldi valutának értékcsökkenése, részben visszafizetések folytán. De ezek az adósságok még a csökkenés után is olyan rendkívül nagy összeget jelentenek, hogy az adósságszolgálat devizában való ellátása az eredeti kamattételek mellett transzferlehetőségeinket messze meghaladja és a jelenlegi viszonyok között fizetési mérlegünk egyéb tételeiben sem várható olyan aktivitás elérése, amely erre képessé tenne. Külföldi tartozásaink szolgálatának devizában való ellátását csak akkor tudnánk vállalni, ha a kamat és tőketörlesztés címén fizetendő devizaösszegek az ország transzferképességével összhangba hozatnának. Ez pedig — megfelelő gazdaságig előfeltételek megvalósulása mellett — nem képzelhető el anélkül, hogy a külföldi hitelezőkkel észszerű és hosszú időre szóló megállapodásokat ne kössünk. Az ilyen megállapodások technikai részleteinél és módozatainál nem kívánok hosszasabban időzni, hiszen sok objektív ítélőképességgel bíró külföldi szakember is rámutatott már arra, hogy nemcsak a magyar, hanem általában a közép- és keleteurópai helyzet sem rendezhető a nélkül, hogy az ezeket az országokat terhelő adósságok kamattételeinek leszállítását, a rövidlejáratú finánctartozások konszolidálását, vagy fix tőkeérdekeltségekké való átalakítását és a hosszúlejáratú tartozások törlesztési szolgálatának meghosszabbítását is felölelő megállapodások jöjjenek létre. (Ügy van! jobb felől. — Eckhardt Tibor: Kezdjük el egyszer!) Amíg ilyen józan és becsületes rendezést, — amely természetesen súlyos terhet fog jelenteni, de az ország hitele és jó híre érdekében ezt vállalnunk kell, — nem sikerül megvalósítani, addig a devizaforgalomban szükség lesz rendszabályokra. Ezzel tisztában kell lennünk. Devizagazdálkodásig rendszerünk egyszerűsítésének másik legfőbb akadálya a más országokban alkalmazott és az általam már említett külkereskedelempolitikai és devízaforgalmi korlátozásokban rejlik. Főleg a devizaforgalom korlátozásai azok a tényezők, amelyek még mindig meglehetősen nehézkessé teszik a forgalom lebonyolítását. Ha csak egy számot szabad említenem, amely élesen világít rá arra, hogy ezeknek a tényezőknek milyen fontos a szerepük, úgy azt mondhatom, hogy árukivitelünknek mintegy háromnegyedrésze megy olyan országokba, amelyek maguk is korlátozásoknak vetik alá devizaforgalmukat. A pénz vásárlóereje állandóságának másik előfeltétele — mint említettem — a belföldi pénz- és hitelviszonyoknak kiegyensúlyozása. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy olyan^ pénzes hitelpolitikát kell folytatni, amely józanul számol az adott erőforrásokkal, amely nem téveszti össze a pénzt a tőkével, amely nem felejti el a történelemnek azt a tapasztalatát, hogy a hitelezésnek Összhangban kell lennie a közgazdaságban végbemenő tőkeképződéssel,