Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-124

Az országgyűlés képviselőházának 124. ülése 1936 május 6-án, szerdán. 217 hoztunk, — most az imént említettem a három ( legfontosabb gazdasági javaslatot — alig egykettőt kivéve, amilyen kivétel például a munkaalkalmak szaporításáról szóló legutóbb tárgyalt törvényjavaslat volt, meg kell állapítani, legalább is mi ellenzék kell, hogy megállapítsuk, hogy valamennyi törvényjavaslaton végighúzódik az a cél, — nem kifejezetten, nem kimutatva, azonban benn a paragrafusok között hogy a független exisztenciákat lehetőség szerint le kell építeni. (Csoór Lajos: Ez igaz!) Ezt látjuk az összes törvényeknél, még ezeknél a gazdasági javaslatoknál is; ezt látjuk az orvosi kamaránál s ezt látjuk annál a törvényjavaslatnál, amelyet az ügyvédikérdés rendezése tárgyában ismerünk. Ezek a javaslatok, amelyeket érinteni bátor voltam, nem jelentenek kenyeret, kár yolt tehát ezeket úgynevezett kenyérjavasiatoknak elnevezni. Nemcsak kenyeret nem jelentenek, hanem lényeges javulást sem. Mert például amikor az orvosi kamarát megalkottuk, nem kenyeret adtunk; hiszen éppen most hallottam egy kesergő orvostól, hogy már főbe akarja lőni magát attól való félelmében, hogy nem tudja majd megfizetni az orvoskamarai díjat. Az ügyvédi kamaránál is így van. Nem vagyok híve ezeknek a kamaráknak, mert rendszerint mindent eladminisztrálnak... (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: De az az orvos még nem tudja, hány pengőért lőné főbe magát, mert nines megállapítva a tagdíj! Ilyen látatlanban ne lője főbe magát; várja meg, hogy a tagdíj egy pengő lesz-e vagy kettő! — Némethy Vilmos: Az ügyvédi kamaraiból lehet következtetni!) Talán nem fog sokat fizetni, az azonban kétségtelen, hogy ha az orvosoknál talán ritkábban fog megesni, az ügyvédeknél azonban már sokkal veszedelmesebb dolog, mert nap-nap mellett megtörténik, hogy egy-egy szerencsétlen ügyvéd eldobja magától az életet. (Némethy Vilmos: Az állampolgársági okiratra negyvenpengős okirati bélyeg kell, miniszter úr! Miért kell negyvenpengős bélyeg ráí!) Amit a legjobban szerettem volna látni a költségvetésben, az az, hogy bőkezűen bánik a beruházásokkal. A beruházások tudniillik munkát jelentenek, a munka pedig kenyeret és életet jelent. Itt nem sajnáltuk volna a pénzt. Sajnos azonban, ennél a tételnél azt mondja a pénzügyminiszter úr, hogy a takarékosság elveit kell érvényre juttatni. Szerintem nagyon rossz helyen takarékoskodnak. Nem itt kellene takarékoskodni, mert itt a takarékosságnak nincs értelme. Amikor százezer és százezer kenyértelen magyar ember kenyérhezjuttatásáról van szó, akkor a »takarékosság« szó egyszerűen ismeretlen kell, hogy legyen. Itt takarékoskodni nem lehet; ez az egyetlen probléma, ahol ez a fogalom ki kell, hogy essék szótárunkból. Ellenben kellene és lehetne is takarékoskodni például a rendelkezési alapnál, lehetne takarékoskodni például a sajtóalapnál (Ügy van! balfelől.) és más ilyen alapoknál. Szomorúan kell konstatálnom, hogy a régi Nagy-Magyarországon, amikor a maihoz viszonyítva hatalmas, nagy ország voltunk, nem állt a kormányzat rendelkezésére akkora rendelkezési alap, mint most ebben a piciny, kis, megcsonkított, megkurtított szegény hazában, (vitéz Bánsághy György: Elég baj az! Mert akkor nem lett volna Trianon, ha van rendelkezési alap!) Amikor a miniszterelnök úr előtt felihozták ezt az aggályt, hogy milyen nagy ez a rendelkezési alap és hogyan van az, hogy most nagyobb, mint a békében, akkor a miniszterKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. VII. elnök úr azt felelte: akkor még nem voltunk önálló ország, (vitéz Bánsághy György: Ügy is van!) Akkor tudniilik még Bécsből dirigáltak bennünket, most az önállóság kerül annyi pénzünkbe. Nem hiszem. En azt hiszem, hogy ez a logika nem egészen helytálló, mert teljesen kizártnak tartom, hogy a kormányzás bölcsesége egyenes arányban álljon a rendelkezési alappal. {Derültség a báloldalon. — Farkas István: Ez igaz!) El tudok képzelni olyan kormányzást, amelyhez nem kell semmi vagy alig valami kis rendelkezési alap. Bizonyos kis rendelkezési alapot koncedálok, de nem olyat, mint nálunk, amely olyan lapok felállítására és bőkezű támogatására szolgál, amelyekre ^ semmi szükség nincsen. A sajtó tudniillik éljen a publikumból, A sajtó közszükségletet szolgál, a publikum szükségletét. Ami kell, azt megveszik, ami pedig nem kell, azt nem veszik meg, az nem életképes. Nincs arra szükség, hogy olyan szegény ország, amilyen a mienk, óriási pénzekkel pártsajtót tartson fenn. Fenntarthatnak pártsajtót, az ellen senkinek . semmi kifogása nincsen, aminthogy akármelyik ellenzéki párt fenntartja a sajtóját, de az, hogy úgynevezett kormánylapokat az adózásból összejött pénzekből tartsunk fenn, egészen enyhe kifejezéssel élve, helytelen dolog. A kormánynak .tudniilik nem is volna szabad pártlapott fenntartania, a kormány nem pártkormány, hanem a nemzet kormánya. Igaz, hogy egy pártból lesz, igaz, hogy azért állítódik a helyére, hogy egy párt politikai elgondolásait megvalósítsa, amikor azonban már ott ül a helyén, akkor már kormány és akkor már pártatlan s előtte csak egy dolog lebeghet: az igazság és a nemzet érdeke. A kormányt működésében csak a törvény dirigálja, a kormányt működésében a pártérdek egyáltalában nem folyásolhatja, felesleges tehát, hogy pártlapokat tartson fenn, olyan újságot, amelynek előállítási költsége nagyobb, mint az árusítási díja. Egyes lapokat, amelyek gazdasági csődbe kerülnek, — mert hiszen oda kerülnek, mivel nem olvassák őket — a kormány 'mérhetetlen áldozatokkal tápra állít. Tessék elképzelni, hány szegény állástalan diplomást lehetne talpraállítani ebiből a pénzből, hány helyen, hány ezer embernek lehetne a könnyeit letörölni? Miért ez a luxus, hogy ilyen lapokat tartsunk fenn közpénzből? A rendelkezési alap és a s ajtó alap tehát alkalmas lenne egy nagyobbszabású takarékosság keresztülvitelére, amelyet a kormány elkerül a beruházásoknál. Arra tudniillik, hogy lapokat halottaikból permanensen feltámaszszunk, a világon semmi szükség nincsen. De baj van a nemzeti munkaterv első pontjának az erkölcsi jólétre vonatkozó paszszusával is. Mit értsünk az alatt, hogy a kormány az erkölcsi jólétet akarja biztosítani« Valószínűleg nem azt kell alatta érteni, hogy a valláserkölcsöt az iskolában tanítsák, mert ennek nem kell kormányzati programúinak lennie, ez magától értetődő valami. Azt sem hiszem, hogy^ az egyházak munkáját vagy a tanárok, tanítók munkáját akarja belterjesebbé vagy jobbá tenni ezzel, mert hiszen mindegyik hivatásának a magaslatán "all. Azt hiszem, hogy az erkölcsi jólét alatt a nemzeti munkaterv itt azt a jólétet értette,, amely nem anyagi jólét, hanem valami olyan előny, amelyet az állami rendezettség, a nemzetté szerveződött népnek az államban való megerősödése eredményezett. Ez az a jólét, amelyről 31