Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-124

Az országgyűlés képviselőházának 12. nyernünk. Komoly, cselekvő, áldozatos, a termelést az egész vonalon nekilendítő koncepcióval kell lebírnunk a jövőnket kockáztató magyar lemondást. Gazdasági életünk bénulatából csak egy magasabb elgoidolású kormányzati terv tudja kisegíteni, akkor is, ha ez csak tapogatódzás volna, nem pedig az, ami a valóságban, mathematikai bizonyosság. T. Ház! Ehhez a ponthoz érve, szólnom keil néhány szót a római egyezményről is. A nemzetek sorsát érintő gazdasági megállapodások értékét nem lehet egy-két esztendő távlatából megítélni. Üj politikai irányok, új gazdasági megállapodások messze kiható sugárkévéit csak hosszabb megfigyelés után lehet észlelni. Ali ez elsősorban az 1934 március 17-én megkötött római osztrák-magyar-olasz egyezményre is és ha most én látszólag ellentétben ezzel a felfogásommal, mégis mérleget kívánok vonni a római egyezményből, teszem ezt azért, mert az elmúlt két esztendőnek politikai és gazdasági viharai annyira kipróbálták ennek a szerződésnek az értékét, hogy annak erejéről és ellenállóképességéről agy hozzávetőlegesen megbízható kritikát tudunk mondani. T. Ház! A római magyar-olasz-osztrák gazdasági egyezmény politikai oldaláról, éppen a külpolitikát illetőleg, az előbb elmondott reflexióm következtében, nem kívánok hoszszabb ítéletet mondani, megelégszem azzal, hogy az én igénytelen ézetem szerint a római egyezmény politikai oldala kétségtelenül aktívumot tüntet fel az abban résztvevő valamennyi ország számára. A római megállapodás gazdasági értékét illetően nem ilyen egyformán kedvező a helyzet valamennyi abban résztvevő ország számára. Míg a mi osztrák szomszédaink kereskedelmi forgalmukat Olaszország felé állandóan emelni tudták, a mi kereskedelmi mérlegünk 1934-ben Olaszország felé veszteséges volt, csupán 1935-ben értünk el aktívumot, valószínűleg az olasz-abesszín háború következtében. Ausztria 1935-ben 127 millió forgalom mellett, gondolom, 50 millió aktívumra tett szert, 'mi pedig Olaszország felé 60-8 millió forgalom mellett 30 millió pengő aktívumot szereztünk 1935-ben Olaszo rszággal szemben. Tehát Olaszország felé nem volt kedvezőtlen a kép. Annál kedvezőtlenebb a mi gazdasági kapcsolataink tartós sorvadása Ausztriával szemben, ami a római paktum megkötése óta, sajnos, állandóan fokozódott, (Petró Kálmán: Miért!) Szeretnék ennek okaival én is kissé foglalkozni, t. képviselőtársam. Az 1932 január 1-én életbelépett osztrák-magyar gazdasági szerződés az osztrák-magyar gazdasági forgalom viszonyát egy fix arányszámhoz és pedig, mint bölcsen méltóztatnak tudni: 1 aránylik az 1-5-hez, kötötte Magyarország javára. A két ország gazdasági forgalmának megfelelő arányszámhoz való kötése és ennek szankcióval való ellátása, mint ebben az esetben történt, egészen új út a kereskedelempolitika tekintetében. Eddig is szokásban volt két szerződő ország gazdasági forgalmát szabályozni igyekezni, ennek különösen értelme volt ott, ahol a forgalom árucserében merül ki, azonban köztünk és Ausztria közt egészen más a helyzet* Ausztriának fizetési mérlege mindig aktív volt Magyarországgal szemben és ha az 1934/35- évben a szerződési arány betartható nem volt, sőt volt olyan hónap, amikor a mi behozatalunk Ausztriából nagyobb volt, mint a kivitelünk, akkor ez arra mutat, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VII. , ülése 1936 május 6-án, szerdán. 193 hogy az 1932 január elsején inaugurált szerződés holtpontra jutott. T. Ház! Az osztrák-magyar gazdasági szerződésből levonható az a tanulság, hogy két ország kereskedelmi forgalmának egy fix arányszámhoz való kötése a gyakorlatban rendszerint azzal az eredménnyel jár, hogy a stabilizálódás mem a várt árszinten, hanem a nem remélt alacsonyabb árszinten történik. Mindent egybevetve megállapíthatjuk azt, hogy az 1932 január 1-én életbeléptetett osztrák-magyar gazdasági szerződés nem igazolta azt az optimizmust, amely a római osztrákmagyar-olasz szerződés aláírásakor kifejezésre jutott. Elhibázott dolog volna azonban természetesen a római paktumról már most végleges véleményt mondani. Kétségtelen, hogy egy 60 millió fogyasztót felölelő gazdasági területen az volt a szerződést aláíró hatalmak célja, hogy az árucserét élénkítsük, nehogy az autarchiát fokozzák, a másik pedig az, hogy utat nyissunk két nagy elvnek, a regionális összefogás gondolatának és a preferenciális elvnek. Bebizonyosodott ugyanis, hogy kétoldalú szerződésekkel nem sokra tudunk menni. A kétoldalú szerződések rendkívül jók lehetnek nagy gazdasági egységek között. kiegyensúlyozott nemzetgazdaságok között, de az egyensúlyukat vesztett dunai államok között kétoldalú szerződésekkel semmire sem mehetünk. A kereskedelmi szerződések rendszere csődöt mondott és ha van remény a kibontakozásra, ez egyedül a kollektív szerződésektől remélhető és azoknak a keretein belül a legtöbb kedvezmény elvén túlmenő kapcsolatoktól, szóval a preferenciális elvtől, és ebben az esetben, a mi esetünkben, a preferenciális elvnek a római osztrák-magyar-olasz gazdasági egyezményben való érvényesülésétől. Igénytelen véleményem szerint a római osztrák-magyar-olasz gazdasági szerződés akkor fogja elérni :a mindnyájunk által várt és igaz eredményt, iha napról-napra és lépésről-lépésre tovább jutunk az osztrák-olasz,-!magyar vámunió gondolatához, amely egy csapásra meg fogja oldani úgy ennek az országnak, mint Ausztriának -nagyon sok fájó és nehéz kérdését. Ez az én őszinte nézetem, aminek igen sokszor, igen gyakran magában a sajtóban és a kéoviselőházban is kifejezést 'adtatmi. Sok szó esik itt a képviselőháziban és a köavéleményJben egyaránt a világnézeti különbségekről, a liberális és antiliberális gazdasági felfogás helyességéről, vagy helytelenségéről. Ennek kapcsán meg,kell állapítanom azt. Ihogy ezen véleménykülönibséeek után végre kezd a közvéleménybe belegyökerezni az a felfogás, hogy a jelen és elkövetkezendő évek politikai és gazdasági küzdelmei a világnézetek harcának jegyében fognak lefolyni imég akkor is, ha ezek 'a világnézetek erősen szemben is állanak egymással. Szeretnék itt egy pillanatra megállni és szeretném leszögezni a magam igénytelen nézetét. Nem kívánok ebben a pillanatban vitatkozni a liberális politikád, vagy gazdasági felfogásról, nem kívánok ennek bírálatába belebocsátkozni, de szent & hitem és meggyőződésem, hogy a mostani és elkövetkezendő évtizedek politilkai és gazdasági harcait a liberális és a vele szembenálló, talán már a kollektivizmus határát súroló, de az egyén érdekét mindenesetre a multaknál sokkal jobban figyelembevevő, a tőke mindenhatóságát a multaknál 28