Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-123

156 Az országgyűlés képviselőházának 123. ülése 1936 május 5-én, kedden. sok helyen düledezik az iskola és merem állí­tani, — mert jelentésem váltó jellegével bír — hogy sok helyen életveszélyes is. Mi a tiszántúli képviselők, állandóan ko­pogtatunk a kultuszminisztérium kapuján, hogy kérelmeinket előadhassuk. Nagyon örü­lök, hogy itt, az igen t. Ház színe előtt, hálás köszönetemet és elismerésemet fejezhetem ki a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr szak­munkatársainak azért az odaadó segítségükért és támogatásukért, amellyel kérdéseinket val­lásfelekezeti kérdések kiküszöbölésével elin­tézni óhajtanak. Igen t. Ház! Mi felnőttek mindannyian felelősséggel tartozunk a gyermekkel szemben. De kérdem, nem a legnagyobb felelősséggel tartozik-e éppen az országgyűlési képviselő és mi mindannyian, akik itt vagyunk, legalább is, akik apák vagyunk. Nekünk be kell lát­nunk azt, hogy a gyermek életünknek nem eszköze, hanem életünknek célja. S ha én oda­tekintek az ország északkeleti és keleti részére, a határra, ahol 7—8—10 gyermekes a családfő, ahol tehát ezek a földi vagyonban szegények, de Isten áldásában a gyermekekben gazdagon ott virrasztanak a csonka test szélén, akkor nekem ezeknek a leszármazottaknak érdekében, annak a kis fiatal gyermekhadnak, leendő ka­tonabajtársaimnak érdekében, akik előtt még nagy feladatok állanak, kérnem kell a kultusz­miniszter urat, adjon számukra még egy pár tantermet, építsük meg, renováltassuk meg düledező iskoláikat és még befejezetlen templo­maik megépítéséhez adjuk meg a kellő támo­gatást. Én kijelentem, hogy képviselői megbí­zatásom ideje alatt a gyermekek érdekében kérni sohasem szűnök meg. Ezek után a felvilágosítások után tisztelet­tel kérem a vallás- és közoktatásügyi minisz­ter urat, tegye bölcs mérlegelés tárgyává azt, hogy a tantermek és az iskolák tekintetében hová való az a bizonyos említett súlypont. A hadsereg utánpótlásának kérdése szerves Összefüggésben van a népegészségüggyel, a népegészségügy pedig a kórházakkal és én azt hiszem, nem végzek haszontalan munkát, ha felhívom az igen t. Ház figyelmét az ország északkeleti és keleti részében levő kórházi vi­szonyokra. '/A belügyminiszter úrnak nép-­egészségügyi tekintetben kiadott intézkedései mindnyájunk előtt ismeretesek, és azokat az elgondolásokat, amelyekkel ezt fejleszteni akarja, mindnyájan hálás elismeréssel nyug­tázzuk is. Ha mégis Szabolcs vármegyével kívánok foglalkozni, ezt teszem azért, mert nem érdek­telen tudni, hogy ez a vármegye ebben a csonka hazában két tekintetben vezet. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) Vezet a szaporulatban és vezet a halálozási esetek számában. A statisztika szerint Szabolcs vármegye születési százaléka 37"6, míg az CE • szagos születési átlag százaléka 24'6. Ezzel el­lentétben halálozási száma 19*6, míg az orszá­gos átlag 14"%. Ez a szaporulat tehát kedvező körülmény, a halálozási esetekre azonban fel kell figyelni. Ezt a kedvezőtlen helyzetet lé­nyegesen tompítani fogják a belügyminiszter úr által már kiadott népegészségügyi intézke­dések, de lényegesen csökkenteni lehet ezt az arányszámot okszerű kórházfejlesztéssel is. Nagyon kérem a belügyminiszter urat —: s szeretném, ha kérő szavaim hozzá eljutnának, — hogy tegye mérlegelés tárgyává alábbi el­gondolásaimat még akkor is, ha ezek nem egy szakembernek, hanem egy katonának egyszerű gondolatai. Nem vitás, hogy a Dunántúl kórházak te­kintetében sokkal jobban van dotálva, mint a Tiszántúl. Ez mindenesetre megcsonkításunk­nak az eredménye. Soha sem szabad azonban szem elől tévesztenünk azt, hogy a hadsereg csak onnan tud sorozni, ahol van mit soroz­nia, tehát ez a tény paranesolólag követeli a hadsereg érdekében azt, hogy ott kell megerő­síteni és ott kell megtartani a fejlődőképes magyarságot, ahol nagy a szaporulat. Beszél­tein az ebben a kérdésben járatos barátaimmal és ők oktattak ki engem abban a tekintetben, hogy egy kórház akkor van helyesen telepítve, ha egy olyan kör közepén fekszik, amelynek fél átmérője 25—30 kilométer. Ez azt jelenti, hogy akkor a perifériákon lévő kis faluk sze­gény emberei szekéren könnyen meg tudják közelíteni azt a kórházat. Azért hangsúlyozom, hogy szekéren, mert ismerve az ország észak­keleti részén levő vasúthálózat gyér s égét, ha még akarna is valaki a kórházba vonattal be­jutni, ezt éppen a vasút hiánya nem engedi meg. Ha ebből a szempontból vizsgálom az or­szág északkeleti részében lévő kórházakat, — a kisvárdait, a sátoraljaújhelyit és a máté­szalkait — akkor örömmel kell megállapíta­nom, hogy ezek ideálisan fekszenek. De most otthagyom északkeletet és megyek az ország keleti részébe, arra a vidékre, amely­nek ezidőszerint én vagyok az országgyűlési képviselője. Itt azt látom, hogy 50—60 kilo­méternyire fekszik egymástól a két legköze­lebbi kórház: a debreceni és a nyíregyházai kórház. Az a tiszteletteljes kérésem lenne tehát a belügyminiszter úrhoz, hogy talán állítson be a járás székhelyén egy mentőautót, mert így 15—20 perc alatt az a segélyre szoruló sze­gény beteg ember beszállítható lenne a kór­házba. Ez volna az olcsóbb megoldás. A másik hathatósabb, de drágább megoldás az volna, ha a járás székhelyén, Nyiradonyban^ — sze­rény akarok lenni, igénytelen a kéréseimmel — csak egy 25—30 ágyas kis kórházat lehetne felállítani. Szabolcs vármegyének a statisztika szerint Összesen négy kórháza van. Ha a katonai kór­házat és a nagykállói elmegyógyintézetet nem számítom, akkor marad kettő: a nyíregyházi és a kisvárdai. Szeretném felhívni az igen t. Ház és a belügyminiszter úr figyelmét a kis­várdai kórház rendkívüli fontosságára. Ez a kórház 150.000 ember jólétét szolgálja, de csak 83 ággyal. Tiszteletteljes ' kérésem tehát | az lenne, hogy ezt az ágyszámot idővel emeljük fel, — amint említettem, nem radikálisan, nem máról-holnapra, hanem egy bizonyos sorrend betartásával — mert a mostani viszonyok kö­zött, ha a 83 ágyra 150.000 embert kell számí­tanunk, akkor egy ágyra 1807 lélek esik. Ez a kisvárdai kórház 1935-ban egy év alatt 2585 beteget ápolt, az volna tehát az ideális, .ha egy ágyra körülbelül 500 ember jutna. Utolsó két javaslatommal jövök most, igen t. Ház. Ezt már a tiszántúli gazdák érdekében teszem. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Azt gon­dolom, talán szemrehányásban is részesülhet­nék a Ház részéről, mert kifogásolhatnák ezt; hiszen most volt a gazda adósságok rendezése, azt megelőzőleg pedig a védettség nyilvání­tása. Ez mind így is van. Hogy a gazdaadós­ságok rendezése, különösen^ a kisembereknél miiven óriási eredménnyel járt, azt mi vidéki képviselők tudjuk legjobban, mert merem ál-

Next

/
Thumbnails
Contents