Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-123

Az országgyűlés képviselőházának 12 ügyminiszter úr nagyvonalú expozéját, — ha igazságosak és tárgyilagosak akarunk lenni — be kell ismernünk és azt hiszem, hogy a t. túloldalon ülő igen t. képviselőtársaim is beismerik, hogy az összeomlás után következő minden magyar kormány a költségvetés megállapításánál egy igen súlyos feladat előtt állott és igen súlyos feladat előtt áll ma is, mert olyan mostoha időkben, mint amilyenekben éltünk és élünk, nagyon sok óvatosságot és körültekintést igényel egy elesett nemzet pénzügyi irányítása azért, hogy az államháztartás egyensúlya veszélybe ne kerüljön. T. Ház! Egy elesett nemzet bajáiról, egy levetkőztetett nemzet kívánságairól hasábokat lehetne írni s ezekről órák hosszán át lehetne beszélni, én azonban csak igen rövid ideig szándékozom igénybevenni az igen t. Ház türelmét. Rövid felszólalásom kezdetén szíves elnézésüket és azt kell kérnem, hogy ne vádoljanak engem lokálpatriotizmussal akkor, amikor a Tiszántúl és az ezidőszerint gondozásomra bízott falvak problémáival kívánok foglalkozni. En ugyanis azt tartom, hogy az egyes képviselők által adott jelentésekiből fog kialakulni a szakminiszter urak számára az a helyzetkép, amelynek ismeretében az illető szakminiszter urak tárcájuk kebelén belül nyugodt lelkiismerettel tudják elhelyezni majd azt Ä bizonyos súlypontot, amelyet a pénzügyminiszter úr expozéjában volt szíves említeni. Nézetem szerint mindnyájunknak a közérdek előbbrevitelén kell munkálkodnunk, ez a szempont mindnyájunk kötelessége és innen van az, hogy én nagy örömmel csatlakozom vitéz Kenyeres János és vitéz Makray Lajos t. képviselőtársaimnak a telepítési törvényjavaslat tárgyalása alkalmával elmondott beszédeinek ama részeihez, amelyekben nekem olyan tetszetős hangon adtak kifejezést annak, hogy az eseményeket ölhetett kezekkel szemlélni nem lehet és ebben az én meggyőződésem szerint a jelenlegi kormány a legjobb példát szolgáltatja, mert ez a kormány nem szemléli ölbetett kezekkel az eseményeket, hanem igenis reformokat hoz és reformokat fog hozni. Mivel nagyon jól tudom, hogy az igen t. ellenzék padsoraiban ez a szó, hogy reform, — bar előttem teljesen érthetetlenül piros posztot jelent, Ígérem, hogy felszólalásom rövid tartama alatt ezt a szót kerülni fogom, mert nem akarnék agresszív színben feltűnni. Azt tartom ugyanis, hogy agresszivitásokkal és főleg személyeskedésekkel ezt a szerencsétlen vérbetaposott országot irányítani es vezetni nem lehet és kijelentem, hogy nem érdekel az eddigi viták során kicsendült az a beállítás sem, hogy kinek a neve fog belekerülni a történelembe — ezt az utókorra bízom, — egy érdekel csupán és ez az, hogy az igen t. Ház és a kormányfelszólalásomat, javaslataimat és kéréseimet ne tekintse üres formaságba csomagolt semmiségnek. Tisztelt Ház! Első javaslatomhoz nem kérek semmi anyagi támogatást és azt hiszem, hogy ez páratlanul is áll a költségvetési vita keretében. Erről a helyről és ebből a padsor; ból már volt alkalmam kérni a honvédelmi miniszter urat, — nagyon sajnálom, hogy ezidőszerint nem hallgathatja meg kérésemet, — hogy az egyes fegyvernemek közötti előléptetési korlátokat ledönteni méltóztassék. Kérésemnek a honvédelmi miniszter úr eddig nem tett eleget, de mindenesetre csak azért nem, mert sokkal fontosabb államérdekek megakadályozták őt abban, hogy ezzel a kicsi, cseKÉPV1SELÖHÁZI NAPLÓ. VII. $. ülése 1986 május 5-én, kedden. 155 kélységnek látszó üggyel behatóan foglalkozzék. Én azonban ismerem a honvédelmi miniszter úr igazságszeretetét és tudom, hogy egyszerű szavaimmal meg fogom győzni őt álláspontom helyességéről. Elismerem, hogy a vezérkari tiszt a tisztikar elitje, az a vezérkari tiszt nagyobb tudásánál, rátermettségénél és felkészültségénél fogva megérdemli a jobb előléptetést. Elismerem azt is, hogy a gyalogság már zöménél fogva is a fegyvernemek királynője, azt azonban sohasem fogom tudni magamévá tenni, — mint aki ismerem a jelenkor harceljárását — hogy a többi fegyvernem a gyalogsággal szemben második vagy alárendelt szerepet töltene be. Tényként állapítom meg, hogy a világháborúban a gyalogság morzsolódott fel a legnagyobb mértékben, de merem állítani a béke jelenlegi éveiben, hogy a reánk várakozó következő világháborúban mindenegyes fegyvernem egyformán fog elporladni, egyformán fog felhasználódni. Tisztában vagyok az egyes fegyvernemek hadászati és harcászati rendeltetésével, tudom, ismerem a háború után készült szabályzatoknak azt a szellemét, amely ,azt mondja, hogy a döntés pillanatában mindenegyes fegyvernem tisztikarának találkoznia kell. És ha a döntés pillanatában testvériesen összeölelkeznek, akkor kérdem, mi szükség van arra, hogy a béke áldásos éveiben ezt a harmóniát megzavarjuk % Mindenegyes fegyvernembeli tisztnek fanatizálva kell lennie az ő fegyvernemétől és mert én tökéletesen ismerem a jelenlegi honvédség minden fegyvernemét, mert hiszen második és legkedvesebb életemet ott töltöm fiatal bajtársaimmal együtt a Honvédtiszti Vívóklubban, tehát ismerem a gondolkozásmódjukat, merem állítani, hogy ezekre a megkülönböztetésekre többé szükség nincsen. Tisztelettel kérném a honvédelmi miniszter urat, méltóztassék ezt a javaslatomat bírálattárgyává tenni. Csak egy egyszerű tollvonás és én meg vagyok győződve arról, hogy ennek a tollvonásnak sok-sok fájó, sok-sok vérző seb leli gyógyulását. Igen t. Ház! A következőkben a Tiszántúl iskoláinak problémáival kívánok foglalkozni összehasonlító módszer szerint. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Összehasonlítom az egykés Dunántúlt a sokgyermekes, néhol proletársorsban élő Tiszántúllal. Ha a statisztikát szemléljük, látni fogjuk, hogy a dunántúli Somogy vármegye területe 6678 négyzetkilométer, ezzel szemben Tiszántúlon például Szabolcs megye területe 4565 négyzetkilométer, és ha megnézem azt, hogy mennyivel nagyobb Somogy, mint Szabolcs, azt látom, hogy körülbelül 2000 egyj néhány négyzetkilométerrel és dacára ennek, a sokkal nagyobb Somogyban valami 17.200 1 gyermekkel kevesebb jár az elemi iskolába, mert Szabolcs vármegyében a statisztika szerint 58.300, Somogy vármegyében pedig 41.100 gyermek jár elemi iskolába. De dobjuk félre ezt a statisztikát, nézzük meg magát az életet. Én is nagyon gyakran fordultam meg azon a szép, kies Dunántúlon és méltóztassék elhinni, mindig elszorutt a szívem, ahányszor egy kőalapon nyugvó, fiúutódok számára épült iskola előtt megálltam, mert ezeknek az iskoláknak az udvara néma volt- az egykés családok gyermekeinek zsivajától. Ezzel ellentétben méltóztassék egyszer elfáradni a Tiszántúlra is, ott csakúgy hemzseg a gyermek, de sajnos, kevés a tanterem, 22