Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-121
96 Az országgyűlés képviselőházának 121 tikára van tehát szükség 1 , (Ügy van! Ügy van! bal felől.) amely ezt a kérdést gyökerében fogja meg és ha ezt az új pénzügyi politkát megvalósítják, akkor ezen keresztül majd igenis munkaalkalmak lesznek, a munkaalkalmak értékeket termelnek, mert nem a pénz, az a nyomott bankjegy önmagában a tőke, hanem azzal a pénzjeggyel mozgatott, ma munka nélkül álló emberi erő. Ez az emberi erő fogja kitermelni a tőkét, ez fogja kitermelni az értékeket és ebből lesz a megtakarított tőke. Minthogy mindennek biztosítékát nem látom ebben a javaslatban, ezt sajnálatomra nem fogadhatom el. (Éljenzés és taps a baloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Friedrich István képviselő urát illeti a szó. Friedrich István: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) En azzal a szándékkal álltam fel, hogy bekapcsolódom Horváth Ferenc előttem' szólott igen tisztelt barátom gondolatmenetébe, azonban, sajnos, nincsen módomban ezt megtenni. Különösen nem tudom követni őt annak a teóriának: útján, amely a Nemzeti Bank igénybevételével nagyobb tőkéket akar teremteni a közmunkák részére. (Egy hang bal felől: Nem tőkéket!) A konzekvencia tekintetében sem tudok vele egyetérteni, mert mindjárt azzal kezdem, hogy én bizony ezt a javaslatot magáimévá teszem és elfogadom (Éljenzés jobbfelől.), mert a konstruktív gondolatnak egy lépését látom ebben, amely nagyon gyöngén bár és .bizony sok hibával kapcsolatosan, de mégis előbbrevdsz. En tehát elfogadom ezt a javaslatot, (Esztergályos János: Szóval: kleine Fische, gute Fische!) azonban bizonyos fogalmakat kellene először tisztáznunk és lerögzítenünk. Először tisztában kell lennünk azzal, hogy mi a hasznos beruházás és mi .a produktív beruházás. Más iaz egyik és más a másik. Tragikus és talán tragikomikus fordulatot látok laíb'ban, hogy én 16 éven át minden inflációs gondolat ellen harcoltani ebben a Házban (Horváth Ferenc közbeszól.) és éppen én voltam, tisztelt barátom, az, akinek egyszer módjában volt igazi inflációt csinálni, mert én csináltam. En ugyanis nem voltaim olyan gazdag ember, és gazdag pénzügyminiszter, mint Fabinyi miniszter úr. (Derültség.) Amikor mi hiaitalomra jutottunk, akkor abban az államkasszában egy veres garas sem volt. (Ügy van! Ügy van!) Nem volt sem jegyintézetünk, — mert először jegyintézet volt — sem Nemzeti Bankunk, és lássa, t. képviselőtársam, mégis volt pénzünk. Pénzt teremtettünk, ha .emlékeznek rá, a barniai, póstatakarékpénztári pénzt. Ne tessék tehát azt mondani, hogy én feltétlenül ellene vagyok, hogy igenis lehet bizonyos történelmi pillanatokban pénzeszközöket előteremteni fedezet nélkül. Rendben van! Azóta azonban átéltünk egy óriási inflációs hullámot, éppen ebben a Házbiatn. Mi, alkik egyszer végigcsináltuk az infláció összes nyomorait ebben 'a Házban, ma már ilyen experimentumokra — még ha esáklyások is vagyunk ebben .a tekintetben — alig vagyunk kaphatók. Már most, kedves Horváth barátom azt mondja, hogy a Nemzeti Bank kicsit lojálislaíbban kezelhetné az alimentációt. (Mozgás.) Ha nem volnának a mi pengőink körül gondok, és nem volnának 40—50%-os felárak, az Istenért, akkor talán lehetne ilyenről .szó. (Horváth Ferenc: Akkor a mezőgazdasági ár 30%-kal kisebb volna!) ülése 1936 április 30-án, csütörtökön. De megtörtént az, hogy a Nemzeti Bank statútumait csaik azért módosítottuk, hogy egyszer kölcsönt és hitelt adhasson az államnak, ami szerintem szintén nagy hiba, volt, ímert azóta nemcsak a Nemzeti Bank aranytartaléka és a pengő gyengült meg, hanem maga az állam is leesett a Bud Dáriusz fénykorszakából egy nyomorúságos szerénységbe és az állam ma egy 600 milliós átmeneti rövidlejáratú kölcsönnel tengődik és régi adósságai nemcsak hogy rendezve nincsenek t. képviselőtársam, hanem még törleszteni sem tudunk. Megalkottuk azonban a transzferkasszát, ezt a csodás pénzszekrényt, amelybe mindenki belenyulkál, amikor pénzre van szüksége, egy olyan pénzszekrénybe, -amelyben idegen pénz van. Hová menjünk? 40—50%-os felár van a pengő körül, agyonnyomnak az adósságok és a kedves pénzügyminiszter úr minden évben egy kis 70 milliós deficitet újabb köles önökkel, újabb kincstári váltók leszámítolásával teremt elő, a transzferkasszát minden évben újból kiszedegetjük azzal, hogy majd fizetünk, majd jönnek a normális idők, amikor fizetni fogunk tudni. (Horváth Ferenc: Mi lenne, ha nem vennénk ki?) Ez az egyik. A másik az a megkurblizási teória, hogy elő kell teremteni bizonyos menynyiségű pénzt kincstári váltók segítségével, vagy akárhogyan és ezzel meg kell kurblizni a gazdasági életet. Hát, t. Képviselőtársam, ebben már egyek vagyunk. En azonban már nagyon sokat kurbliztam itt ebben a Házban (Elénk derültség.) és Bud János idejében, amikor ő pénzügyminiszter volt, későbben pedig, amikor gazdasági főminiszter volt, állandóan kurbliztunk. (Derültség.) Mi volt akkor a pénzügyi politikának a tengelye? Hogy modern szóval éljek, iákkor az volt, hogy a népszövetségi kölcsön, a gyufakölcsön és egyéb kölcsönök felvételén kívül az államháztartás évente 200—300 milliós kincstári felesleget produkált Voltak olyan esztendők is, almikor az állam a költségvetés rendes keretén kívül ezer millióval állott rendelkezésre és ezekkel a száz milliókkal kurbliztak, kurbliztak és most itt vannak ia rettenetes adósságok. Hát hol hoztuk mi ezekkel az óriási pénzekkel a magángazdaságot rendbe? Voltak produktív ós túlnyomórészben — elismerein — hasznos befektetések is, de hiába, imég ez a nagy probléma nincs véglegesen eldöntve, hogy csakugyan állami beruházásokkal lehet-e a magángazdaságot hosszabb időre lendületbe hozni. Ez még nincsen tisztázva. Igaz, hogy momentán a munkapiacon jelentkezik bizonyos megkönynyeibbülés, viszont a Imásik oldalon jelentkezik a teher, amellyel megint az adófizetőnek kell megbirkóznia. En azonban ebből nem akaroiin azt a konzekvenciát levonni, hogy ne csináljunk semmit. Én helyeslem, amit a pénzügyminiszter úr tesz, helyeslem t. képviselőtársam gondolattmenetét, amelyet ia megkurblizással kapcsolatban mondott el, azonban az, hogy ez tényleg borzasztóan kevés, különösen akkor válik plauzibilissá, ha összehasonlítom például a nemzeti jövedelemmel. Egy aproxiimativ számot veszek csak: 2700 millióra szokták mostanában becsülni a nemzeti jövedelmet — nem tudom a pénzügyminiszter úr mennyire becsülte expozéjában. Ennek a 2700 imilliónyi nemzeti jövedelemnek 1%-a ez a 27 imillió. Ez torzítva mit jelent? Azt jelenti, hogy ha volna nekem például 100.000 pengő évi jövedelmem és elhatároznám egy szép napon, hogy
