Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-100

80 » Az országgyűlés képviselőházának 1ÔÛ bizonyos vonatkozásban gyakorlatilag is némileg

1 már orvos oltattak, azonban tulajdonképpen még mindig megoldásra várnak. Ilyen régi kérése, óhaja a (kisiparosságnak az építőipari helyzetnek végleges rendezése,, mert ma száz különféle rendelet szabályozza az építőipar (helyzetét és ez a zavaros, kaotikus helyzet sok tekintetben hozzájárul ahhoz, hogy az építkezés nem tud úgy megindulni és nem olyan rendszeres, mint ahogy az kívánatos volna. Itt van továbbá a hatósági üzemek korlátok közé való szorításának, illetőleg megszüntetésének problémája. Erre vonatkozólag* amint méltóztatnak tudni, ugyancsak van már egy törvényes rendelkezés érvényben és ennek a rendelkezésnek eredményeképpen az Összes hatósági és közüzemek vizsgálat alá is vétettek és azokat az üzemeket,, amelyek azonnal megszüntethetőtk voltak, meg is szüntették már. Erről a helyről is kérem azonban a kormányt és elsősorban az iparügyi! miniszter urat, hogy a még meglévő hatósági üzemek további megszüntetése, illetőleg további összevonása mielőbb történjék meg, mert az iparosság ezekben igen erős és egészségtelen konkurrenst lát. Igen fontos probléma továbbá, amelynek megoldását az iparosság állandóan szorgalmazza, az iparos-eladósodottság kérdése is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) iAtmint a gazdák eladósodtak abban az időiben, amikor a (konjunkturális

1 magas árak mellett tudták a magas kamatterheket fizetni, ugyanabban az időben adósodtak el az iparosok is. Az iparosságnak — nézetem szerint — tehát jogos és méltányos óhaja az, hogy valami hasonló formáiban történjék meg az iparos-adósságok rendezése iis, amint az a gazdaadósságokkal történt. Legalább is bizonyos formában a védettség léptettessék életbe a kisiparosoknál is, mert ma számos esetet tudnék felsorolni, amikor az iparos egész berendezését, műhelyét, gépi felszerelését elárverezik annak ellenére, hogy az annakidején felvett tartozásának 90%-át nehéz verejtékkel már letörlesztette, de az utolsó részletekkel adós maradt. Az államnak sem érdeke az, hogy ezek az adóalanyok elpusztuljanak és hogy ezek a kisiparosok elproletarizálódjanak, mert hiszen ezáltal értékes tagjait veszíti el a polgári társadalom. Ugyancsak igen fájó problémája a kisiparosságnak, de a tanyai kisgazdatársadalomnak is, — és ezért, valahányszor erről a helyről felszólalok, nem mulaszthatom^ el, hogy ezt szóvá ne tegyem — a jelenlegi házadótörvénynek ki nem elégítő volta és ezért kívánom ennek mielőbbi megreformálását. Ebben a kérdésben nekem az a már több ízben hangoztatott felfogásom, hogy azoknál a háztulajdonosoknál, amelyekben az illető gazda vagy iparos maga lakik családjával és műhelyt vagy üzletet tart ugyanabban a házban, amely épület tehát nem haszonhajtó munkanélküli ingatlan, amelynél az erős, progresszív megadóztatás igenis helyes, hanem ahol ez a ház tisztán és kizárólag az ő munkásságának, mesterségének kiegészítő része, az ilyen házaknál a házadókulcsot egészen másképpen kell megállapítani, mint az olyan háztulajdonoknál, amelyekből az illetőnek munkanélküli jövedelme van. Ügy tudom, hogy a házadónak s általában az adóreformnak a kérdése munkában van már a pénzügyminisztériumban; cnagyon kérem az iparügyi . ülése 1936 március 3-án, kedden. miniszter urat, hogy a kisiparosságnak erre a méltányos és jogos óhajára annakidején a tárgyalások során legyen tekintettel. További óhajok, amelyeket az iparügyi miniszter úr éppen olyan jól ismer, mint én: a vásárügy végleges rendezése, a vándoripar kérdésének rendezése és (hasonló kisebb jelentőségű kérdések. Nagyon gyakran szoktak ellentétet konstruálni egyrészt a kisipar és a nagyipar között, másrészt a kisipar és a kereskedelem között. Un a magam részéről teljes objektivitással meg kell hogy állapítsam', hogy ha vannak is ilyen ellentétek, — aminthogy mindig voltak és mindig lesznek ellentétek bizonyos foglalkozási ágak és szakmák között — ezek az ellentétek nem lehetnek olyan nagyok és sohasem szabad, hogy olyan nagyok legyenek, hogy azokat a foglalkozási ágakat egymással szembeállítsák. Nézetem szerint nem is lehet, mert hiszen nem is tudok éles határvonalat vonni a kisipar, a kézműipar, a középipar és a nagyipar között, éppúgy, ahogy nem tudok éles határt vonni a kereskedelem és a kisipar között sem, mert nagyon sok olyan iparost ismerek, főleg vidéken, aki egyúttal kereskedő is, akinek egyúttal üzlete is van, nem is beszélve a vásározó iparosokról, akik saját portékájukat széles ez országban igyekeznek árusítani. De nem lehet ilyen ellentét a nagy- és kisipar között sem. Legfeljebb ott találunk és tapasztalunk ellentéteket, ahol a kisiparos a nagyipar árucikkeit kénytelen tovább feldolgozni. A továbbfeldolgozó iparokban, így elsősorban a cipész- és csizmadiaiparban, valamint a bádogosiparban a szervezett és többnyire kartelekben tömörült nagy gyáripar kitartja cikkeinek árát és csak készpénzért, szigorú fizetési feltételek mellett szolgálja ki a kisiparost, aki viszont — mint már említettem — a legtöbb esetben kénytelen hosszabb időre kihitelezni, akinek azonban, amikor veszteség éri, — mert vásárlójától nem tudja behajtani árujának árát — a gyáriparos nem engedi el a feldolgozott bőrnek vagy más árunak az árát. Van ilyen ellentét — hogy egy érdekes példát hozzak fel — a bútorkereskedő és bútorasztalosok között is. A bútorasztalosok — s ez igen érdekes jelenség — Budapest környékén, főleg Újpesten és Rákospalotán telepedtek le csoportosan. Igen jónevű kisiparosoknak egymás mellett. vannak ott a műhelyei, egész utcasorokon csupa asztalosműhely van, akik azonban, nem lévén módjuk a fogyasztókkal közvetlen összeköttetésbe jutni és ennélfogva nem lévén alkalmuk a vevőknek áruikat sem megmutatni, szükségszerűen kezükbe esnek a bútorkereskedőknek, akik kihasználva ezeknek a derék bútorkisiparosoknak kényszerhelyzetét, bútoraikat egészen alacsony áron, sokszor önköltségi áron veszik át és azután ezeket a bútorokat különböző budapesti bútorkereskedésekben drága áron adják el a fogyasztóknak. Régóta érzi ezt a kisiparosság, sőt a mérvadó körök is érzik, hogy valamiképpen segíteni kellene ezen a helyzeten, mert lehetetlen dolog, hogy a kisiparosság teljesen ki legyen szolgáltatva a bútorkereskedőknek. És evégből alakultak is kisipari szövetkezetek. Ezek a kisipari szövetkezetek azonban nem tudták elérni a kívánt célt, annál az egyszerű oknál fogva, mert forgótőkével nem rendelkeztek. Nem volt elegendő ugyanis az, hogy az újpesti kisiparosnak bútorát beállítsák valami helyiségbe, mert a kisiparosnak hónapokig, sőt éve-