Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-100

78 Az országgyűlés képviselőházának 100 szoktunk esni, hogy csakis egy okot szoktunk felületesen odadobni, mint a bánok okozóját és nem vizsgáljuk azokat az egyéb mellékszempontokat és körülményeket, amelyeknek összeliatása eredményezte kétségtelenül azt, hogy az iparosság ennyire elszegényedett ebben az országban. (Fábián Béla: így van! Egész tömeg hatóok van!) Nem lehet például a magyar kisiparosság elszegényedésének okául odadobni a gazdasági válságot. Nem lehet azt mondani, hogy trianoni niegcsonkítottságunk az ok. (Esztergályos János: Látja, látja képviselő úr, tíz évig mondottuk mi ugyanezt és akkor ön nem hitte el nekünk. Most ön is ezt mondja. Jól van, helyes. — Elnök csenget.) T. képviselőtársam, nagy figyelemmel hallgattam meg közbeszólását, mert elég régóta van szerencsém a képviselő úrral itt együtt ülhetni, bár más oldalon. Igen sokszor vitatkoztunk és tárgyaltunk egymással az elmúlt évek alatt ipari kérdésekről, de tőlem sohasem hallhatta a képviselő úr, hogy egyedül ilyen elvont dolgok, mint a gazdasági válság, vagy az ország trianoni megcsonkítottsága lenne gazdasági bajaink kizárólagos oka. Ellenkezőleg, képviselőtársamnak emlékezetébe idézhetem, hogy igen sokszor foglalkoztam eléggé alaposan az időszerű gazdasági kérdésekkel és egyike voltam azoknak, akik igyekeztek mindig még a rejtett okokat is felkutatni és nemcsak azokat az okokat vizsgálni, amelyek köztudomásúak és általánosan ismertek. Igen t. Képviselőház! Ez után a rövid kis kitérés után nem sorolhatom ugyan fel részletesen az összes okokat és hogy mik voltak a kisiparosság bajbajutásának valóban okozói, de mégis rá kívánok mutatni pár olyan körülményre, amelyen — nézetem szerint — lehet segíteni, amely irányban részben már történtek is megfelelő intézkedések. Kétségtelen, hogy a gazdasági válságot elsősorban azok a gazdasági egyedeik érzik meg legjobban, akiknek leggyengébb az ellenállóképességük. (Fábián Béla: így van!) Mivel pedig a kisiparosság ellenállóképessége volt a leggyengébb, inert nem volt tartaléktőkéje, nem állottak olyan hitelforrások segítségére, mint a nagyvállalatoknak, a kapitalista alapon létesült iparvállalatoknak, amelyek könynyebben tudták ennélfogva a válság nehéz esztendeit — hogy ezt a kifejezést használjam — »átvészelni«, mert nemcsak saját tartalékaijk állottak rendelkezésükre, hanem aaofcnaik a pénzintézeteknek, tőkeérdekeltségeíknek tartalékai is mögöttük állott, amelyeket ezekben a nehéz időkben állandóan igénybe tudtak venni: a kisiparosságnak azonban nem állván rendelíkezésére ezek a tőkeforrások, szükségszerűen a kisiparosság volt az, amely már a válság első'fuvallatára el {kellett, hogy pusztuljon. (Fábián Béla: így van!) Hozzájárult ehhez, hogy amíg a kisiparos a munkájához, foglalkozásaihoz szükséges nyersanyagot, félgyártmányokat és készgyártmányokat mindig készpénzért volt kénytelen beszerezni és ma is így szerzi be, mert hitele — sajnos — nines, vagy csak a legritkább esetben van, ugyaniakikor a vásárlóiképesség és a fogyasztóképesség leromlása folytán a kisiparos kényszerülve volt hitelbe dolgozni, részint, hogy el ne veszítse vevőközönségét, de részint azért is, hogy segédeit, tanoncait továbib tudja foglalkoztatni és hogy tovább is tudjon nekik munkát és kenyeret adni, kénytelen volt egyre jobban kihitelezni. így lassan nemcsak saját tőtkejét veszítette el, . ülése 1936 március 3-án, kedden. hanem egyre erősebben el is adósodott. Itt még azt az igen fontos körülményt is felemlítem, hogy a (kisiparos éppen azért, mert nem rendelkezik olyan anyagi javakkal, amely eket biztosítékul adhatna, ha a bankból kölcsönt szeretne felvenni, amikor hitelre van szükségev a legtöbb esetben csakis igen magas kamatozású kölcsönöket tud kapni, sőt — valljuk be — igen gyakran uzsorások kezébe kerül, ami a kisiparosság eladósodását még inkább fokozza. Kétségtelen, hogy- ezek mellett a gazdasági bajok «mellett nagyiban hozzájárult a kisiparosság leromlásához az a szervezetlenség is, amelyben élt és amely részben még ma is fennáll. A szervezetlenség bajai ugyanis olyankor jelentkeznek leginkább,, amikor gazdasági válság van. Hiszen ez természetszerű is, mert ilyenkor fordulnak elő olyan esetek, hogy szükségből azok, akik családjuknak legalább még egy darab kenyeret óhajtanak beszerezni, önköltségi áron alul kénytelenek gyártmányaikat piacra dobni. Ilyenkor jelentkeznek iaz árrombolás káros jelenségei, ilyenkor jelentkezik a tisztességtelen verseny, amely nemcsak azt az egyedet pusztítja el, aki végszükségből kénytelen volt az utolsó csizmáját is félanynyiért eladni, mint amennyibe az^nöki került, hanem mérhetetlenül káros kihatással van az ilyen eset az egész környékre is, ahol az illető iparcikknek az ilyen áron aluli forgalombahozatala .történt. Ugyancsak ezzel a szervezetlenséggel függ össze az iparosságnak az a régi-régi fájdalma is, amely már szállóigévé kezd válni: a kontárkérdés. A kontárkérdés megoldása ezzel a tisztességtelen versennyel, a rosszul fizetett és a rosszul, szakszerűtlenül végzett munkával függ össze. Ennek együk főokát szintén abban 'atom, hogy a kisiparos-társadaloni nem lévén kellőiképpen megszervezve, nincs is módja, lehetősége arra, hogy ikon tárokkal szemben erélyesen fellépjen és védekezhessen. (Fábián Béla: Most már van egy országos nagy szervezetük!) T. képviselőtársam, azért mondtam, beszédem elején, hogy részben már történtek intézkedések és éppen azért örömmel üdvözöltem a kormánynak azt az intézkedését, amellyel a kisiparosságnak egy külön, önálló központi szervet állított fel, az »Ipok.«-ot, amely elsősorban hivatott ezzel a kérdéssel foglalkozni és amely, amióta működik, — hiszen alig néhány év óta működik, s átesve a szervezési munkákon — igenis kezébe vette az egyetemes^ kisipari problémák megoldását. Igen jól méltóztatnak tudni, hogyan működik, hiszen t. képviselőtársaim is megkapja azokat a beadványokat és memorandumokat, amelyeket az Ipok. a kormányzathoz 'be szokott nyújtani, amelyekben konkrét kérdésekben kér segítséget és támogatást SL kormánytól. Megállapíthatom, hogy a lehetőség határain belül eddig is megkapta ezt a támogatást és nem kétlem, hogy a jövőben is meg fogja kapni. De ha megállapítom azt, hogy elsősorban a gazdasági bajok okai annak, hogy a kisiparosság ennyire tönkrement és elszegényedett, akkor teljes nyíltsággal és objektivitással meg kell állapítanom azt is, hogy részben maga a kisiparosság is oka annak, hogy helyzete ennyire leromlott. Oka pedig azért, mert a kisiparos-társadalomnak igen jelentékeny része — nem akarok most itt statisztikai adatokat felsorolni — nincsen azon a képzettségi fokon, és különösen a vidéki kisiparosoknak nincs meg az az általános mű-