Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-99

60 Az országgyűlés képviselőházának 99. ezt nagy örömmel [konstatálom, csak hozzá akarom tenni azt, hogy érdekes felfigyelni arm, hogy amikor ez a javaslat a bizottságban megtétetett, a nagyipar milyen érvekkel vonult fel ellene és hogyan tiltakozott ennek a szabadságidőnek a biztosítása ellen; úgyhogy amikor ezt a kísérő jelenséget felemlítem, akkor egyúttal hozzá kell tennem azt is, hogy szükségesnek tartom azt, hogy ennek a bene-nek a végrehajtása tekintetében szigorúan őrködjenek a felett, hogyan érvényesül ez a javítás a gyakorlatban, hogyan meri majd a mindentől elhagyott ifjúmunkás ezt a jogát a imaga számára, kikövetelni. Hogy ezekre a kérdésekre milyen választ kapunk, attól függ majd az, hogy ennek az intézkedésnek, amely a törvényben benne van, milyen lesz a gyakorlati ereje az életben. A bérminimum kérdése, amelyet határozati javaslatomban előterjesztettem, szintén igein fontos, sokszor szinte fontosabb itt, mint a felnőtt munkásnál. A tanonemunkás részére megállapított bérminimum a dolog természeténél fogva javító tendenciát jelent a felnőtt munkás munkabére felé is és amint az ínségbér a maga kétségtelen bérromboló tendenciáját érvényesítette a magángazdaságban alkalmazott munkásoknál is és alaposan leszorította ezeknek a bérét is, éppúgy azt várhatjuk, hogy ha az ifjúmunkás számára megfelelő bérminimum állapíttatik meg, akkor erre alkalmasabban tud azután felépülni a felnőtt munkásnak később megállapítandó bérminimuma is. A határozati javaslat felsorolja a követelések között a veszélyes iparágak megállapítását, amelyekben kérjük a foglalkoztatást eltiltani. Ezt sem csupán az illető munkásnak és fiatalkorú munkásnak egyéni érdekében követeljük, hanem annak a biztos tudatában, hogy azok a kiadások, amelyek az államot és a közületeket a korán megrokkant, balesetet szenvedett, korán megöregedett munkások révén érik, miind í elmaradnak, ha ezeket a védelmi intézkedéseket megfelelő időben életbeléptetik. T. Képviselőház! Ezekkel a veszélyes iparokkal kapcsolatban néhány szót kel] szólnom a műhely egészségügyről és azoknak különösen a fiatalkorúakra való vonatkozásáról. Vannak ma üzemek, ahol ezer-kétezer munkás dolgozik és »ahol a legjobb esetben öt-hat illemhely van, amelyeket férfiak, nők, fiatalkorúak egyformán kell, hogy igénybevegyenek. Vannak ezrével nagy- és kisüzemek, ahol egyáltalán nincs tisztálkodási lehetősége vagy pedig csak tessék-lássék módon van. A legtöbb helyen nem is engednek időt arra, hogy ezeket a tisztálkodási lehetőségeket, igénybevegyék, a munkahely elhagyására egészen minimális, néhány ! percnyi időt engedélyeznek, úgyhogy a nőmunkások a legtöbb esetben kénytelenek a férfi- I munkások előtt átöltözködni, ha gyorsan el akarják hagyni a munkahelyet, amire kényszerítve vannak azáltal, hogy az illető műhelyekben és üzemekben eloltják a villanyt, lezárják a -kapukat és a visszamaradt, nem elég gyors munkásra és munkásnőre büntetések várnak, ha a kiürítésre engedélyezett időt nem tudja betartani. A műhelyegészségügyre és a műhelymunkavédelmi felszerelésekre vonatkozóan meg kell említenem az Oti.-nak egy statisztikáját, amely szerint a legutóbbi három év alatt körülbelül 7200 fiatalkorú szenvedett ipari balesetet és e közül a 7200 fiatalkorú közül majdnem 300 volt 13 esztendőn aluli. Tizenhárom esztendőn aluli rokkantak és ipari balesetet ülése 1936 február 28-án, pénteken. szenvedettek! Ennél szörnyűbb számot és adatot nemi is lehet az ipari kizsákmányolás történetéből felhozni. Mialatt ezeknek a gyermekeknek szerencsésebb kortársai még a labdával játszanak, ezek a gyermekek már akták az Oti. baleseti ágazatánál. (Buchinger Manó: Sajnos, úgy van!) Hogy indokolásomat gyorsan elmondjam, a magunk részéről rendkívül nagy súlyt helyezünk arra is, hogy a céhrendszernek az a barbár csökevénye, amely a mester házi fegyelmi jogában jelentkezik, törvénnyel eltiltassék, és annak alkalmazása szigorú büntetéssel legyen sújtható, mert igenis, az ifjúmunkás — akármennyire szépen és szentimentálisan hangzik ez a szó — nem családtag. Az ifjúmunkás egy fiatalkorú munkás, és bármilyen szépen hangzik ez a megjelölés, mégsem lehet megengedni, hogy ezen a címen az ifjúmunkást a mester büntetőjoga alá engedjük. Az ifjúmunkás terhet húz, gyerekeket mosdat, takarít, vásárra jár, nehéz kocsik húzására fogják be őt, azért, mert a gyermekmunkás olcsóbb, mint a szállító eszköz, vagy a szállító állat, vagy gép. Malmost ráadásul, ha a kisiparos a maga érthető bajaiból kifolyólag ideges, akkor a tanonc az áldozat és a tanonc legyen az, akin bosszúságát és a kellemetlenségei felett érzett kínját és baját kitöltse? Ez semmiesetre sem olyan dolog, ami 1936-ban egy modern törvényben megmaradhat. Javaslatom utolsó pontjával kapcsolatban az érdekeltek azt kérik, hogy a tanoncot csak szakmunkára lehessen alkalmazni. Ëz nemcsak azért szükséges, hogy a tanonc megtanulja a maga szakmáját, nemcsak v azért szükséges, hogy a tanonctenyésztés meg legyen akadályozva, hanem azért is, hogy az a tanonc, aki ott a szakmában alkalmazva van, ne lehessen bérletörőnek felhasználható. Hogy egy évig ne lehessen őt elbocsátani, ez részben a proletár fiatalság érdekeit szolgálja, részben pedig azoknak az érdekeit, akik a törvényjavaslatnak egy egészen különös rendelkezése alapján nevetségesen rövid tanulási idő alatt fogják megtanulni az ipart. Ha tehát ezek számára ezt az egyesztendős karencia-időt ki nem töltjük, ha ezeket hat hónap múlva kirúgják a műhelyekből, akkor bizony a hat hónap alatt el nem sajátítható szaktudásukkal az ipar területén soha nem fognak tudni elhelyezkedni. T. Képviselőház! Második javaslatom rendszeres tanoncstatisztika felvételét és ezzel kapcsolatban egy pályaválasztási tanácsadó felállítását követeli a mai rendszertelen és véletlen pályaválasztás helyett, amelyet — azt hiszem — sokkal egyszerűbben pályáratévedésnek lehetne elnevezni. A pályaválasztás esetlegessége attól függ, különösen falun, hogy milyen ipari műhely van a közelben, milyen iparosmester hajlandó arra, hogy a gyermeket ingyen vagy olcsón magához vegye, függetlenül attól, hogy a gyermeknek ahhoz a szakmához kedve, hajlama, képessége vagy testi és lelki alkalmassága van-e. Ezzel kapcsolatos azután a tanoncotthonok és az ifjúmunkásműhelyek felállítása is, amire időm rövidsége miatt nem tudok kitérni. Harmadik javaslatom a tanoncoktatás kimélyítését követeli, arra alkalmas. Azzal a javaslattal kapcsolom ezt össze, amelyet erről az oldalról az egyik képviselő úr terjesztett elő, hogy necsak az egyetemi és főiskolai ifjúság számára, hanem az ipari szakmát tanuló ifjúság számára is tegyék lehetővé állami ösztön-