Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-99
Az országgyűlés képviselőházának 99. a kívánság, hogy a kontárok üldözésével kapcsolatosan azok is üldöztessenek, akik kontárokat tudatosan alkalmaznak. Azt hiszem, ha a nagyvállalatokra ilyen intézkedés hozatnék, ez teljesen helytálló volna. Sajnos, tényleg vannak éppen nagy gyárvállalatok és üzemek, amelyek tudatosan kontárokat, nem képesített iparosokat foglalkoztatnak, nagyon helyes volna tehát ezeket is büntetni, mint amelyek lehetővé teszik a kontárok munkálkodását, még pedig természetesen tudatosan és rendszeresen teszik ezt, mivel a kisiparnak azután lényeges kárt okoznak. A törvényjavaslat 15. f-a szintén igen komoly megfontolás tárgya kell, hogy legyen, ez a 15. $ biztosítja tudniillik azt, hogy üzleti eszközeit az iparos személyzete által kezeltetheti és javíttathatja. Ez könnyen sértheti például az írógépmüszerészek érdekeit. Tudjuk, hogy a karbantartáshoz sokszor nagyobb szakképzettségre van szükség, mint valamely eszköz előállításához és ha például ilyen üzleti eszköznek tekintjük az írógépet, akkor az az anomália állhat elő, hogy a bankok, a nagyvállalatok írógépeik karbantartását, javíttatását nem szakképzett műszerészekkel végeztetik, hanem kontárokkal, akik ehhez nem értenek és ezek azután elvonják a kisipartól a munkaalkalmaknak nagy részét, de még — mondhatni — közgazdasági kárt is okoznak azzal, hogy ezek a rosszul karban tartott gépek hamarabb elromlanak és akkor nagyobb behozatalra lesz szükség. Hiszen tudjuk, hogy írógépek gyártására Magyarország, sajnos, még nincsen berendezkedve és ebben az irányban nagy mértékben behozatalra szorulunk. Kezemben van az írógépműszerészeknek egy memoranduma, amelyből csak azt kívánom kiragadni, hogy a közhatóságok általában méltányosan kezelik ezt a kérdést és hogy a közüzemeknél nincs is annyira panasz, mint inkább a bankoknál, a takarékpénztáraknál és a nagykereskedelmi vállalatoknál. Megemlíteni kívánom ezenkívül, hogy a helyes rendezés e szerint a memorandum szerint is az volna, ha a törvényjavaslat 15. Va az olyan eszközökre nem vonatkoznék, amelyek nem a termelés közvetlen céllját szolgálják, hanem az irodai adminisztráció mechanizált segédeszközei. A karbantartási jog kizárólag a termehS üzemekben felhasznált munkagépekre és szerszámokra vonatkozik ellenben ne vonatkoznék az ilyen irodai segédeszközökre, amelyek a termeléssel közvetlen összefüggésben nincsenek. A kádáriparosok is kértek, tegyem szóvá, hogy ők is aggályokat táplálnak ezzel a 15. §-szal kapcsolatban és pedig azért, mert ez a szakasz az eredeti szövegezésben rájuk nézve kedvezőbb volt, (Müller Antal: Ügy van!) de azután a bizottságban módosíttatott, ök tudniillik azt óhajtják, hogy miután szakképzettség kell a hordók megjavításához, ilyen javítási és karbantartási munkát más iparos a saját tulajdonát képező hordókra vonatkozóan is a saját személyzetével csak az alkatrészek bedolgozása nélkül végeztethessen, mert abban a pillanatban, amikor az alkatrészek bedolgozására is sor kerül, akkor már ezzel munkaalkalmaik nagy részét elvonják tőlük. Néhány szóval foglalkozni kívánok a kéményseprési iparral is. Már a bevezetőben voltam bátor leszögezni, hogy nem érthetek egyet Dulin igen t. képviselőtársammal abban, hogy a reáljogú kéményseprési engedélyek, jogosítványok továbbra is egészen határozatla n idő re ülése 1936 február 28-án, pénteken. 53 fenntartassanak. A reál jogú kéménysekrők á magántulajdonra hivatkozva, tiltakoznak a törvényjavaslat 14. %-B, ellen, viszont olyan óriási átmeneti idő van számukra biztosítva, hogy már ez is tökéletesen kielégítheti őket. Ez egy emberöltőre szóló átmenet. A jelenlegi engedélyes halála után következő engedélyes is még húsz évig zavartalanul élvezheti reáljogát és azután, ha saját személyében meg van az ipar gyakorlásának minden előfeltétele, akkor tovább személyi jogon még azután is folytathatja iparát. Egy fél évszázadra terjedő átmenet van tehát a reáljogú kéményseprői engedélyeknél. Ettől eltekintve azonban — mint már mondottam — olyan személyes jogosítványról van szó, amelyet általában nem tekinthetek valami dologi jognak, amelyet mint magántulajdont lehetne kezelni és amellyel szemben, mint magántulajdonnal szemben tartózkodni kellene minden beavatkozástól. Megemlíthetem talán még azt is, — amit, sajnos, tudunk — hogy a most elmúlt és még ma is fennálló súlyos, válságos viszonyok között nagyon sok magántulajdon elveszett, elértéktelenedett. Példának okáért, hogy egyebet ne említsek, a hadikölcsön követelések. Olyan különös sérelem, nem fogja tehát a reáljogú kéményseprőket érni akkor, ha egy ötvenéves átmeneti idő után elvesztik ezt a jogukat. Különben is közérdek a kéményseprőipar egységes rendezése, aminek céljából már eddig is több irányban korlátozták a reáljogot a kerületek megszorításával, az üzletvezető tartásának kötelező kimondásával és így tovább. Ennélfogva tehát itt kissé túlzott a magántulajdon alapján kifogásolni a törvényjavaslat 14. f-ában foglaltakat. Egyébként maguk a kéményseprősegédeik, akiknek a memoranduma itt van a kezemben, szintén a leghatározottabban követelik a kéményseprési reál jogok megszüntetését és ők még ezenkívül a kiskorú gyermekek s az özvegy iparűzési jogánál is bizonyos megszorításokat tartanának inkább jogosultaknak. Hiszen nagy a munkanélküliség közöttük is, tehát már ebből a szempontból is helyesebb, ha a törvényjavaslat álláspontján ma. radunk, mintha attól eltérőleg így megszorítanánk ezt a jogot. Ha már a kéményseprőiparról beszélek, legyen szabad itt a mélyen t. miniszter úrhoz azt a kérelmet terjesztenem, hogy a hadirokkant kéményseprősegédeket a pályzatoknál lehetőleg méltóztassék előnyben részesíteni. (Helyeslés balfelöl.) Tudniillik van egy ilyen elvi jelentőségű határozat és egy ilyen rendelet, azonban ennek dacára is, bár sokszor megvolnának az összes előfeltételek és bár^ van olyan gyakorlati ideje a hadirokkant kéményseprősegédnek, mint másnak, mégis más kapja meg a kéményseprő-engedélyt. Ennélfogva tehát indokolt, hogy ezt szóbahozom és különösen a miniszter úr sizíves figyelmébe ajánlom, aki eddig is mindig a legnagyobb megértéssel volt hadirokkant bajtársaim irányában. Itt még megemlítem azt is, hogy ha a hadirokkantnál netalán nincs meg az a szolgálati idő, mint másnál, ez sokszor annak a következménye, hogy az illető kórházban volt, betegség, sérülés folytán nem dolgozhatott, tehát, azt hiszem, méltányos ez;t f is mérlegelni az egyenlő feltételeik megállapításánál. Röviden foglalkozni kívánok még egypár, mondjuk^politikai természetű kifogással, amely az ellenzéki padsorokból a törvényjavaslattal szemben elhangzott, foglalkozni kívánok azért,. 8*
