Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-98

Az országgyűlés képviselőházának 98. ülése 1936 február 27-én, csütörtökön. soriba (hozta magát a munkásságot, akkor mi nem vagyunk a tőke ellenségei. Ha mi azt mondjuk, hogy azt a mérhetetlen jövedelmet, amelyet a tőke teremt, igazságosabban kell megosztani, akkor tulajdonképpen a tőkét is védjük, mert nem lehet a tőkének sem érdeke, hogy a jövedelme, nem tudom, toronymagasságnyira megduzzadjon, mert ezzel a tőke önmagának tesz rossz szolgálatot. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Reibel Mihály: Tisztelettel kérnék tíz percnyi meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Tessék folytatni! Reibel Mihály: Mélyen t. Ház! Mondom, a tőkének teszünk szolgálatot, amikor figyelmeztetjük arra, hogy a túlságos jövedelem azoknak irigységét fogja magára vonni, akik a tőke árnyékában proletársorban kénytelenek sínylődni. Mi nem vagyunk ellenségei a tőkének, de azt kívánjuk, hogy a tőke álljon a szociális igazságosság szolgálatába. Nem vagyunk.mi ellenségei magának a kereskedelemnek sem. Ez a törvényjavaslat nem vonatkozik a kereskedelmre, és éppen azért nem beszélhetek most a kereskedelemről, annyit azonban mégis meg kívánok állapítani, hogy a kereskedelem érdeke is megkívánja, hogy a szakkereskedelemben is meg legyen a szakszerűség, a szakértelem, mert hiszen ott is nagyon könnyen rá lehet mutatni arra, hogy a kiskereskedelem is mennyire szenved a nagykereskedelemtől. Nem vagyunk ellenségei még a nagyiparnak sem, elismeréssel vagyunk a nagyipar teljesítményei iránt, de viszont azt mondjuk, hogy ez a nagyipar, amely az iparfejlesztési lehetőséget jelentő mindenféle adókedvezményben részesül, érezze át azt a szociális feladatát, hogy a munkásságot úgy fizesse, hogy az meg tudjon élni, tehát vezesse he a családi munkabért. Amikor mi azt mondjuk, hogy a nagyipar az ő termeivényeit ne árusítsa a kiskereskedelemben, akkor ez nem más, mint az igazság, mert a kisipar nehezebben és drágábban jut hozzá az anyaghoz, tehát kívánhatjuk azt, hogy a kisipar legyen versenyképes a nagyiparral szemiben. Éppúgy tiltakozunk az ellen is, hogy maga a gyáripar az ő készítményeit kisiparilag feldolgozza és forgalomba hozza. Itt szó volt a bakanosgyártásról. Legyen szabad megjegyeznem, hogy a nagyiparban fenn kell tartani a bakancsgyártás lehetőségét, mert jöhet idő, amikor az ilyen gyárnak fokozottabb "mértékben kell doldoznia, de nem tudom megérteni, hogy a Wolffner-gyárnak miért kell polgári cipőket csinálnia, amikor vian cipőgyár és van kisipar. Éppen azért, amikor ezeket felemlítjük, nem vagyunk a nagyipar ellenségei. Ezzel szemben a kisipart nekünk mindenfélekép meg kell védenünk. Ebben mindnyájan egyek vagyunk. Ha vannak, akik védik a nagyipart, akkor csak a régi gazdasági rendszer mentalitása alapján védhetik. A marxista elv azt mondja, hogy a tőke feltartózhatatlanul napról-napra gyarapodik, egyes kezekbe jön össze és kitermeli a proletariátust, majd pedig megteremti a társadalmi forradalmat. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Amikor mi eat tudjuk, akkor nem nézhetjük ölhetett kézzel az állapotokat, hanem azon kell lennünk, hogy a jövedelmet igazságosabban osszuk szét, hogy a jövedelem ne fusson össze egyes kezekbe, hanem legyen az egész társadalomé. Mi nem vagyunk ezért a gyáriparnak ellenségei, csak az igazságosabb munkabérért, az igazságosabb jövedelemmegoszlásért harcolunk. Azt mondják, hogy mi ellenségei vagyunk a szabadságnak, amikor ezt a törvényjavaslatot megszavazzuk. Nem tudom megérteni, miért volnánk mi a szabadság ellenségei, amikor mi azt valljuk, hogy az ipari pálya szabad legyen, amelyre mindenki léphessen és amelyen mindenki boldogulhasson. Ha mi azt mondjuk, hogy mesterlevél kell hozzá, még nem vagyunk ellenségei a szabadságnak. Csak akkor volnánk ellenségei a szabadságnak, ha azt mondanók, hogy csak egyeseknek legyen jogosultságuk ipari pályára lépni. Ezzel szemben azt mondjuk, hogy bárki mehessen az ipari* pályára, de legyen meg a kellő képzettsége. Ezzel mi nem vagyunk — ismétlem — a szabadság ellenségei. (Friedrich István: Hiába van mesterlevél, ha mégis csak van zárt szám!) Hát szabadságnak lehet-e nevezni a következő esetet: Egy szabómester, aki 8 munkással dolgozik, egy belvárosi nagy üzletbe szállítja a ruhákat. Amikorra hétnek vége van és megcsinálja a számítását, ennek a szabómesternek marad összesen 18 pengője. Ebből a 18 pengőből kell fizetnie az üzletbért, a gázt, a villanyt, az Oti.-járulékot és az összes terheket. Viszont az az üzlettulajdonos, akinek ez a mester 8 segédével dolgozik, a maga üzletét 3—4 alkalmazottal bonyolítja le. A mi szempontunkból nézve, igazságtalanság az, hogy a nagykereskedők az összes közterheket áthárítják arra a szegény kisiparosra, aki a közterhek alatt nyög, pedig ők könnyen elviselhetnék ezeket a közterheket. Ez nem szabadság, hanem visszaélés azzal a szabadsággal, amelyet az 1872. évi törvény biztosít. Sőt többet mondok: ez a szabó, amikor elviszi a kész ruhát a nagykereskedőhöz, az előveszi és megnéizi a szállítmányt, és ha csak egy kis hibát is talál, félredobja. Akkor azután a félmunkadíjat lehúzza, mert rosszul^készítette el, de elfelejti ám ez a kereskedő a munkát vissza, is adni, szépen beteszi a többi közé az üzletbe és jön a vevő, aki ezt nem veszi észre. Itt tehát még a munkadíjat is leszedi. Ez nem szabadság, ez rabszolgatartás. Mélyen t. Ház! Beszédem végére érkeztem. Az iparososztály mindenkor a nemzet gerince volt. (Friedrich István: Le kell fogni, ha csirkefogó! Neveket!) Névvel is tudnék szolgálni, de nevet nem akarok említeni, mert nem akarok hitelrontást elkövetni, azonban megmondhatom, ha valaki kíváncsi. De ez tény. Mondom, ez az iparososztály a nemzet értékes elemét képezte mindvégig. Nagyon jól tudjuk, hogy a réigi időkben ezekből került ki a polgármester, a magisztrátus, minden, de — sajnos — a kisiparosság ma nagyon lesüllyedt, s ez tisztán csak az ipari szabadosságnak és annak a gazdasági rendszernek a következménye, amelyet most nekünk fel kell számoltatnunk, amihez ez az ipari törvényjavaslat lesz majd az első lépés. Miután úgy érzem hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával^ mi hozzájárulunk ahhoz, hogy ez a kisiparostársadalom magához térjen, s hogy ebből egy vallásos és erősen nemzeti középosztály^ alakuljon ki, a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.)