Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-111

422 Az országgyűlés képviselőházának 111. ülése 1936 március 20-án, pénteken. ismérve nem az, hogy egy vagy más törvényjavaslatot terjeszt elénk; ennek ismerve az azzal a politikai szellemmel szemben való magatartásra, amely az igazi reformokat lehetővé tenné. Ez a javaslat, amelyet itt joggal neveztek féreműnek, éppen csak pontos próbája annak, hogy mit tud produkálni egy ilyen parlament és egy ilyen parlament kormányzata, pontos próbája ennek, mint osztásnak a szorzás. Egy ilyen parlamenttől csak ilyen javaslat telik és nem jobb. Nem tagadhatom; t. Ház, hogy a vitában elhangzott felszólalások közül Bethlen István gróf képviselőtársunk felszólalását nagy élvezettel hallgattuk. Az a gondolat is megvolt egyikünkben-anásikunkban, hogy tulajdonképpen hogyan fogjuk mi ellenzékiség dolgában az ilyen (beszédet túllicitálni. Ennek a beszédnek is volt azonban egy nagy hibája, ez ,a hiiba pedig az volt, hogy otthagyta abba, ahol a legérdekesebb lett volna. (Ügy van a szélsőbaloldalon.) Akkor hagyta laJblb-a 'beszédét Bethlen István, amikor a választójogról kezdett beszélni, holott, igenis, a választójog az, 'amelynek ebben ,a kérdésiben is uralkodó szempontnak kell lennie, mert voltaképpen ez az okozója annak, hogy ez a kormányzat nem tud rendesebb, kielégítőbb törvényjavaslatokat a Ház elé tenni. {Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Amikor ezekre gondolunk Bethlen István beszéde alkalmából, eszünkbe juthatott az a régi, igaz mondás, hogy ha kettő ugyanazt teszi, azért az még nem ugyanaz (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ési fha mi kritikát, gyakorolunk efelett a törvényjavaslat felett, akkor feltétlenül azokra a szempontokra is gondolunk,, amelyeket Bethlen István beszédében nem fejtett ki eléggé és amelyek tekintetében nem hatolt az okok mélyére, nem hatolt az okok gyökerére. Kétségtelen, hogy rendkívül sok igazság van abban, iam.it Bethlen István gróf mondott a magyar földviszonyok mostohaságáról, rendkívül sok igazság volt a kisebb hozadékról és általában ezekről a kérdésekről általa felsorakoztatott statisztikai számokban. Azokban a tragikus számokban azonban, amelyeket Bethlen István a földhozadékra vonatkozóan és az ezzel kapcsolatos kérdésekben felsorakoztatott, kifejezésre jut az a körülmény, hogy ennek az országnak népességét félévszázad óta minden viszonylatban lemarasztalták. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) fejlődésében megakadályozták és megakasztották, mostohán kezelték, félévszázadon 'keresztül minden kérdésben róla, nélküle határoztak, kezdve ott, hogy nem adtak neki elegendő, megfelelő jó iskolát, jó szakoktatást, folytatva azon, ihogy nem adtak neki jogot, őt megillető emberi jogot, sem a háború előtt, isem a háború után & amit adtak, azt is visszavették. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ^ s hogy nem engedték, hogy az önsegély alapján a maga dolgain maga segíthessen 'Szervezkedés útján, mert minden cselekedetében;, minden lépésében csendőr, rendőr, erőiszak kísérte és másodrendű polgárnak kezelték és tekintették. Hiába hivatkozik Bethlen István gróf arra, hogy milyen óriási szerepe van az ország intelligenciájának akkor, amikor a föld helyes kezeléséről, a földbirtok megtartásáról kell gondoskodnia, amikor tartania kell az egyensúlyt, a nívót, amikor gondoskodnia kell arról, hogy a szociálisi békét fenntarthassa és megőrizhesse, mert egy olyan országban, amelynek közigazgatása és törvényhozása olyan antidemokratikus, mint amilyen, (Ellenmondások jobb felől. — Malasits Géza: De mennyire az!), az intelligencia ereje sem elegendő, (Farkas István: Az intelligencia szervilizinusban teng!) &gy ilyen reakciós közigazgatással és reakciós szellemmel szemben az intelligencia meglévő helyes intenciói sem érvényesülhetnek, egy ilyen osztályuralom ellen az intelligencia legjobb akarata sem boldogul. Ezeket a viszonyokat látva és megállapítva, újból és századszor is kérdeznünk kell: voltaképpen mire várnak, mire vár a kormányzat, mikor lesz már hajlandó elismerni azt, hogy a szükséges haladás tempóját, amelyről itt szintén annyiszor beszélnek, csak maga a nép biztosíthatja. Ismételten hivatkoztam az előadó úr referátumára. Ebben a referátumban fel van sorolva sok olyan ország, ahol reformok voltak ezen a téren, ahol telepítési akciók folytak. Kezdte az előadó úr Bulgáriával és Bulgáriára vonatkozóan megállapította, hogy az állam hozzányúl a magánosok kezén levő és a 300 dekáron felüli területekhez is, tehát sokkal radikálisabban kezelte ezt a kérdést, mint amilyen az előttünk fekvő törvényjavaslat intenciója. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy Bulgáriában, amelyről itt szó volt, ez a telepítésig akció, igenis, egy demokratikus parasztkormány idején történt, egy demokratikus parasztkormányzat volt az, amely a telepítési akciót ilyen formában szabta meg és ilyen mértékben hajtotta végre, nem pedig egy olyan antidemokratikus parlament, mint amilyen a miénk. Dániáról is szó van a referátumában, szó van különböző intézkedésekről, többek közt arról, hogy a kisgazdák állami kölcsönt kapnak gazdaságuk intenzívebb berendezésére és így tovább. Legyen szabad megemlítenem, hogy ebben a Dániában most már esztendők óta szociáldemokrata kormány van, amelynek szíve és érzéke van az ilyen kérdések és akciók iránt és még a szociáldemokrata kormányt megelőzően is demokratikusabb kormányok voltak azoknál, mint amilyenek ennek az országnak sorsát intézik. Szó van más országokról is, szó van a jugoszláv telepítési akcióról, különösen DélSzerbiában, tehát egy olyan területen, amelyről nem mondhatjuk azt, hogy csak ott hajtották végre ezeket a kérdéseket, ahol a nemzetiségi szempontok, vagyis a magyarellenes szempontok ezt diktálták. Jugoszláviára nézve azt mondja, hogy ott a kártalanítás meglehetősen alacsonyra van szabva és ami a mértéket illeti, a kisajátított terület összesen 2 millió katasztrális holdat tesz ki és így tovább. Ez is olyan ország, amelyről azt lehet mondani, hogy a nagybirtok politikai hatalma ott nem olyan túltengő, mint nálunk. Oroszországról ebben a viszonylatban nem akarok beszélni. Köztudomású, hogy ott a forradalomra maradt az a feladat, hogy megoldja azt a kérdést, amelyet a forradalom előtt évszázadokon keresztül uralmon volt osztályoknak lett volna idejük megoldani, de nem volt meg hozzá a belátásuk, az akaratuk. Ha ma annyi kritika éri ezeket az orosz megoldásokat, akkor tessék figyelembe venni, hogy igenis, a forradalmak nem tartanak olyan mértéket, amilyen az uralmon levő osztályoknak tetszik és a forradalom előtti idők hanyagsága bosszulja meg magát ezekben a

( forradalmi időkben és intézkedésekben. (Reisinger Ferenc: Nem kérdezik meg Rajnisst, hogy szabad-e forradalmat csinálni! — vitéz Tóth And-