Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-111

Az országgyűlés képviselőházának 111. ben szaporodó mezőgazdasági lakosságunk nem juthatott a megélhetésére alapot adó elegendő mennyiségű földhöz. Több mint 40 esztendeje tehát tisztelt Ház, hogy ezeknek a viszonyoknak tudatára ébredt az ország, azonban mégsem cselekszünk. Itt van az indokolásnak egy másik kitétele, amely szerint pl. a Dunántúlról kivándorlásra késztetett magyarjainknak jelentős hányadát itthon lehetett volna, tartani, ha céltudatos birtokpolitika megnyitotta volna a földszerzési lehetőségét, stb. Negyven esztendeje annak, hogy ezek ia viszonyok, amelyek itt kifejezésre jutnak, az országban uralkodnak, azonban a Dunántúlon sem változtak az állapotok, ellenkezőleg, majdnem minden héten egyik vagy másik részről halljuk azt a megállapítást, hogy a Dunántúlt pusztítja az egyke éa pusztítják más mindenféle bajok. Itt van, mélyen tisztelt Ház, egy másik adat. Két esztendővel ezelőtt az országnak erre legilletékesebb körei, a mezőgazdák tartottak ankétet a telepítés kérdéséről. Ezen az ankéten Kaán Károly, az országnak egyik elismert szakférfiúja, szaktekintélye 'ezekben a kérdésekben ugyancsak felszólalt. Azt olvassuk felszólalásában (olvas&'a): »Egyedül a telepítés, a földhözjuttatás és vele a mezőgazdasági jellegű foglalkozás és lekötöttség az, ami segíthet, ami ennek a néprétegnek a nem egy tekintetben igazolt elégédetlensége mellett még fel is zaklatott, sőt meg is mételyezett lelkére tartós javulást és megnyugvást hozhat.« Itt van ugyancsak Kaán Károlynak speciálisan a Dunántúlra vonatkozó fejtegetése, amelyben Zala vidékéről ós egyéb helyekről ezt mondja (olvassa): »A többnyire nagybirtokok közé ékelt nem egy ilyen kis zsellérfalu népe már a múltban is igen nehezen élt. Kéthárom-négy holdnyi, jórészt silány földeoskéjén pedig manapság valóhan csak tengeti tanulatlan, az életre nem nevelt és magával is tehetetlen, több gyermekével kezdetlegesen szerény, valóban nyomorúságos életét.^ A telepítés tehát a Dunántúlon, valamint egy és más esetben az ország északi földjén, ha részben más körülmények sürgetése folytán is, de többek között szintén kívánatos és mindenképpen indokolt.« Már most, mélyen tisztelt Képviselőház^ ha ilyen adatokat olvasunk, ha ilyen ki jelentéseket» ilyen segélykiáltiásokat hallunk, akkor voltaképpen újból csak meg kell kérdeznünk, mi lehet az oka annak, hogy ezeken az állapotokon a kormányzat valóban és alaposan nem segít? Az előadó úr referátumában felsorolt olyan országokat, ahol igenis, nagyon alaposan változtattak ezeken a viszonyokon, ahol ugyancsak folytak telepítési akciók, kérdezem azonban, — és ezt tartom én döntő fontosságú dolognak — milyen helyzetben, milyen viszonyok közepette és milyen indokok alapján volt lehetséges azokban az előadó úr által felsorolt országokban alaposabb telepítési akciókat végrehajtani és megfelelőbb törvényeket keresztülvinni? Milyen helyzetben történt ez? Először: vagy olyan időkben történt, amikor a nagybirtok politikai hatalma ki volt kapcsolva bizonyos történelmi körülmények között; vagy másodszor: ha legális úton történt, akkor demokratikus parlamentekkel. (Farkas István: "Ügy van! Hol van a titkos választás?) Demokratikusabb parlamentekkel, mint amiülése 1936 március 20-án, pénteken. 421 lyen a mienk. (Farkas István: Itt sem lesz addig megoldva a probléma!) Hivatkozás történt már ebben a vitában arra is, — az előadó úr is megemlítette — hogy már Darányi Ignác földmívelésügyi minisztersége idején is történt kísérlet a telepítési akcióra és hogy akkor is az derült ki, hogy erre a célra az országnak nincs pénze. Ha erre akkor sem volt pénz, annak ellenére, hogy akkor nagyobb és gazdagabb ország voltunk és nagyobb lehetőségek voltak, akkor az én igénytelen véleményem szerint ez a körülmény összefüggésben van azzal, hogy akkor is egy olyan parlament volt együtt, amelynek a választói között minden száz ember közül csak két munkásnak, két szegény embernek volt választójoga. (Farkas István! Úgy van! Ügy van!) Vagyis egy teljesen antidemokratikus parlament volt az, amely nem talált ilyen célra elegendő pénzügyi eszközöket; egy olyan parlament, amelyben egyetlen munkásképviselő nem ült s amelyben csak mutatónak ült két vagy három, vagy négy kisgazda-képviselő. Egy ilyen parlament magától értetődően nem talált eszközt arra, hogy ilyen életbevágó kérdéseket megoldjon. Ámbár — mint mondottam — akkor nagy és gazdag ország voltunk, erre mégsem volt pénz, de ugyanakkor volt pénz a Habsburgok számára, volt pénz a nagyhatalmi téboly számára, volt pénz mindenre, csak éppen erre a célra nem. Mint már mondottam, a vita folyamán a legsúlyosabb kritikákat hallottuk az 1920— XXXVI. te. végrehajtására vonatkozólag. Hallottunk az akkori földbirtokreform hibáiról. Etekintetben is meg lehet, sőt meg kell állapítani, hogy ezt az 1920. évi földbirtokreformot — amelyet akkor talán azok, akik csinálták, helyesen intenoionálták — egy antidemokratikus parlament egy'évtized alatt hatálytalanította. Nem fejlesztette tovább, holott a továbbfejlesztés szüksége és lehetősége is megvolt. Egy nyiltszavazásos parlament volt az, amely ezt a földreformot elkorcsosította. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez- a nyiltszavazásos parlament olyan adótörvéinykezést if oly tátott egy évtizeden keresztül, amelynek folyamán az, amivel ezeken a szegény embereken segíteni akartak, ezeknek az eimlbereknek átkává változott. Ezek az emberek ma csupa panasszal vannak tele s ma — mint többször 'hallottuk — telepítés helyett kitelepítésekről van szó. Adótörvénykezésünk nem progresszív, nem igazságos, és ezeknek az igazságtalan adótörvényeknek gilotinja alá került a földhözjuttatottak nagy része, és el fog pusztulni a további rész is azért, mert olyan parlament van együtt, amelynek a szegény emberek iránt érzéke egyáltalában nincs, s összetételénél fogva nem is lehet. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. Ellenmondások a jobboldalon és a középen.) T. Ház! Egy demokratikus parlament fejlesztette volna az 1920:XXXVI. tcikket (Farkas István: S akkor már meg volna oldva régen a 'földreform!) és akkor a földreform valóban áldásává válhatott volna azoknak, akik földhöz jutottak és akik ma csak panaszkodnak emiatt. Végeredményében tehát meg lehet állapítani azt, hogy amíg egy olyan parlament van együtt, mint amilyen ez, addig csakis ilyen kenyérfosztó javaslatokat várhatunk tőle, de nem olyanokat, amelyek kenyeret hoznak és kenyeret jelentenek a nép számára. Ennek a kormánynak, amely magát reform-kormánynak nevezi, a tulajdonképpeni