Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-111

420 Az országgyűlés képviselőházának 111. ülése 1936 .március 20-án

} pénteken. lett volna a magyar mezőgazdasági népességnek, ia falu népének sorsán lendíteni, közönséges örökösödési törvénnyé devalválódott. Most itt van előttünk ez a javaslat, amelynek summáját ha össze akarjuk foglalni, egészen tárgyilagosan azt mondhatjuk, hogy míg egyrészről itt van az országban 3 millió olyan ember, akit már nem egyszer itt a Házban, nem is a mi részünkről, hanem a túloldalról is úgy jellemeztek, hogy 3 millió koldusról van szó, addig másrészről ez a javaslat ígér évente 1000—1200 család számára telepítést. Ezt azonban csak ígéri, egy negyedszázados időtartam folyamán. Pedig ami ezt az utóbbi javaslatot, ennek a javaslatnak a lényegét illeti, a helyzet annyival is szomoröbb és tragikusabb, mert jól emlékezünk, hogy valahányszor az utóbbi esztendőkben, de különösen az előbb említett javaslatok tárgyalása, alkalmával felhangzott itt a kívánság, hogy mezőgazdasági népességünkön segíteni kellene, állandóan azzal vigasztaltak bennünket: majd ha a telepítési javaslat fog jönni, akkor ezek a kérdések is megoldást találnak. (Rupert Rezső: Huszonöt és harmincöt év alatt!)) Ha ezeket összefoglaljuk, akkor azt mondhatjuk, hogy ha a történelem majd számbaveszi ezeket a törvényeket és javaslatokat, a legenyhébb kritikája az lesz, hogy a Gömbös-kormány ugyan egyéb politikai okokból a korszellem bizonyos jelszavait felkapta, azonban nem oldott meg ezek közül semmit, hanem megelégedett azzal, hogy látszatokat teremtsen. (Farkas István: Ügy van! Csak látszat, semmi más!) Megelégedett látszatok teremtésével, ellenben a dolgok lényegét, magát a problémát egyetlen egy ilyen esetben sem oldotta meg. Aki ezekben a súlyos és sorsdöntő problémákban a helyzet teljes kilátástalanságát és teljes reménytelenségét érzékelhetően látni akarja, annak erre a következőkben van alkalma. Itt van előttünk mindenekelőtt az előadó úrnak egyébként igen érdekes és értékes referátuma, amelyben többek között a következőket olvashatjuk (olvassa): »Ha a magyar törvényhozás a telepítést még a békeidőben megfelelően szabályozta volna, ezzel minden valószínűség szerint igen nagy mértékben meg lehetett volna előzni azt a forradalmi hangulatot, amelynek levezetése érdekében az 1920 : XXXVI. te. vált szükségessé.« (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek a fejtegetésnek az értelme tehát az, hogy 1920-ban erre a XXXVI. tc-re főként azért volt szükség, mert az előző esztendőkben a forradalmi hangulat, majd később a forradalmi mozgalmak arra figyelmeztették az országot,!hogy itt van az ideje annak, hogy ezen a téren valami történjék. Nyilván ennek a meggondolásnak köszönheti az 1920— XXXVI. te. is a maga megszületését, a maga keletkezését. (Rupert Rezső: Elkéstek vele legalább ötven évvel!) Aimi ennek az 1920: XXXVI. tc-nek lényegét és eredményeit illeti, erre vonatkozólag elegendő hivatkoznom azokra a megdöbbentő adatokra, amelyeket itt hallottunk Eckhardt Tibor t. képviselőtársunktól, amikor ennek az 1920. évi földreformnak az eredményeiről beszélt és amikor elénk tárta azokat az égbekiáltó adatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy az 1920 : XXXVI. tc.-et voltaképpen olyan hiányosan, olyan tökéletlenül hajtották végre, hogy akiken segtíeni akartak volna ennek a törvénynek alapján, azok rosszabb helyzetbe kerültek, mint amilyenben voltak, mielőtt őket a törvény alapján földhöz juttatták. Vagyis Eckhardt Tibor kritikája világosan s lehet mondani, megcáfolhatatlanul bizonyítja ennek az 1920. évi törvénycikknek eredménytelenségét, holott az előadó úr szerint ez a törvény lett volna hivatva arra, hogy 'ezeknek az embereknek végtelen ínségén és nyomorúságán segítsen és változtasson. Hallottuk azután, t. Ház, Bethlen István gróf felszólalását, amelynek lényege és summája az volt, hogy viszont ez a mostani törvényjavaslat felesleges egyrészt azért, mert olyan a szerkezete, hogy a problémát nem oldja meg, másrészt pedig azért, mert szerinte úgy sincs elegendő föld, nem áll rendelkezésünkre elegendő föld, amelynek alapján ezt a problémát meg lehetne oldani. Az 1920. évi törvényre tehát szükség volt azért, mert erre a forradalmi állapotok az országot kényszerítették, de az elhangzott igen helyes kritika azt mondja, hogy ez a törvény eredménytelen maradt; viszont Bethlen István gróf azt fejtegeti, hogy ilyen telepítési reformra szükség nincs egyrészt azért, mert a javaslat rossz, másrészt azért, mert nincs elegendő föld. Hallottunk azután ezek folyamán egy éles közbeszólást Rajniss képviselőtársunktól, aki Szerint itt többé nem lesz sem forradalom, sem piros lobogó. (Farkas István: Csak horogkereszt!) Ha egybefoglaljuk ezeket a felfogásokat, akkor felmerül a kérdés, hogy voltaképpen mi lesz mégis ebben az országban? Reform nem volt, telepítés nincs, föld nines, piros lobogó és forradalom sem lehet; mi legyen tehát ebben az országban? (Malasits Géza: Sötét nyomorúság! — Egy hang a középen: Nyugodt magyar élet! — Farkas István: Ez az élet itt egyáltalában nem élet! Itt csak meghalni lehet!) Igaz, hogy a inai időkben jósolni nehéz, éppen ezért, ami Rajniss képviselő úr jóslatát illeti, csak egészen csendesen volnék »bátor megjegyezni, hogy a történelem folyamán már sokkal tekintélyesebb orákulumok, is csődöt mondottak, mint Rajniss képviselő úr, de én azért erre a sötét és bizonytalan jövőre vonatkozóan mégsem bocsátkozom jóslásokba, hanem (ehelyett megelégszem annak megállapításával, hogy mi van. Ami ezekben a szomorú időkben van, azt úgy lehet összefoglalni, hogy a Gömbös-kormányzat részéről van. egy könnyelmű szabotázs a történelem parancsoló szükségleteivel szemben. (Farkas István: TTgy van! Ez az igazság! — Baross Endre: A történelmi materializmussal szemben!) Fel kell vetni a továbbiakban azt a kérdést» mi az oka ennek a meg nem értésnek, mi az oka annak, hogy a kormányzat ilyen viszonyok között nem látja szükségét annak, hogy olyan reformokkal lépjen a Ház elé, amely rej formok alkalmasak volnának ennek a szörnyű állapotoknak megváltoztatására. Tagadhatatlan, hogy a nyomorúság óriási, tagadhatatlan, hogy a viszonyok olyanok, hogy mindenkinek a segítségére kellene már sietni. Itt van, tisztelt Ház, a javaslat indokolása. Ebben a javaslatban többek között azt olvassuk, hogy már a múlt század vége felé kezdett felfigyelni a közvélemény ezekre a viszonyokra. Már a múlt század vége felé jelentkeztek szembetűnőbben a népesedési bajok és már ekkor ébredt az ország a veszély nagyságának tudatára, amely abból fakad, hogy a legerőteljeseb-