Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-111

Az országgyűlés képviselőházának 111. zett. A német »Erbhofgesetz« szintéin felhasználta Vitézi Rendünk telepítési tapasztalatait. Nekem, mint a Vitézi Rend hat éven keresztül volt járási vitézi hadnagyának és Somogy vármegye hét éven keresztül volt vitézi székkapitányánaik alkalmán volt a gyakorlatban megismerni a vitézi telekkel való ellá- ^ tks

r kérdését, vagyis >a vitézek ^telepítésének | intézményét. Tapasztalataimat egészen röviden I ismertetni óhajtom. ] :. A Vitéai Rend szervezetének alapelveit a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján kibocsátott 6650/1920. M. E. számú rendelet tartalmazza, amely rendeletet az 1920:

XXXVI. te. 77. f-a télies egészében, vagyis megerősített hatályában fenntartotta. A Vitézi Eend tehát olyan törvényes intézmény, amelynek célja egy állandó értékű, nemzetvédelmi szervezet megteremtése és [fenntartásának eszköze a földhöz juttatás, a vitézi telekkel való ellátás, vagyis a vitézek telepítése. Ha nézzük a magyar történelmet, akkor látjuk, hogy a katonáskodással t egybekötött birtoklás még Szent István honvédelmi rendszerében gyökeret vert. Szent István a háborúban való részvételt és> hűséget birtokadományozással gondolta megjutalmazni. Ezek az adományozott birtokok azután örökös birtokok lettek. Az adományozott birtok katonai szolgálattal volt egybekötve. Ha a birtok nagyobb volt, akkor katonákat tartozott kiállítani a birtok tulaidonosa. A 'hajdúnép évtizedeken (keresztül harcolt a török és a német ellen. 1606-ban Bocskay István 9254 hajdút telepített le húsz községbe Bihar- és Hajdú vármegyében. Ezek a hajdúk a földeken kívül^ nemességet is kaptak Bocskay tói, amit azután Erdély törvényileg elismert. A XIX. század folyamán a határőrvidékek katonai szervezete eredetileg tisztán katonai köteléket képezett, később azonj ban bizonyos mértékben polgári szervezetté alakult, korlátolt forgalmú földbirtok formájában. A »naszódvidéki alapok«, a »román bánsági« volt 13. határőrezred és a »szerb bánsági« volt 14. határőrezred vagyonközössége szintén katonai eredetű volt. Hogy ezek a katonai eredetű alapok milyen nagyok voltak, bizonyítja pl. az, hogy a' naszódvidéki alap 197.000 k. hold erdővel, a karánsebesi vagyonközösség- 273.000 k. hold földdel, amelyből 213.000 k. hold erdő volt, rendelkeztek. A hadiszolgálatokat jutailmazó »sajkás kerület« 42.000 k. holdat kitevő birtokát 1867-ben adta a király a Duna-Tisza között elterülő katonai kincstári árterületből hű sajkásainak, akik a múltban a Dunán szolgálták a hac

1 seredet. A világháború kitörésével a magyar nemzet gigantikus nagy feladatok előtt állott^ Vérzivataros megpróbáltatásokban teljes mértékben kivette a részét és (körülbelül 700.000 embert veszített. E nagy erő- és vérveszteség ellensú- | lyozására már a háború alatt vélemények nyilvánultak meg amellett, hogy a magyar katonát földdel kell

1 ellátni. Czettler Jenő 1916 áprilisában írta (olvassa): »Amit a magyar paraszt Galicia mezőin, de különösen a Kárpátokban végzett és most aiz Isonzó^ partjain teljesít, évszázadok tqrténeti alakulásainak ad irányt és lelket. Erezzük az áldozat súlyát, aggódunk . és reszketünk a magyar faj vérének csurgásáért. Reszketünk attól a naptól, amikor majd visszajönnek a lövészárokból és minden kicsiny község számon veszi, mennyit is áldozott vérben a hazáért.« Czettler Jenő a rokkantak telepítésére 2 millió hold felhasználására gondolt, amelyet ülése 1936 március 20-án, pénteken. 417 egy országos rokkant-telepítési alap felállításából akart finanszírozni. Prohászka Ottokár 1916 tavaszán a Magyar Gazdaszövetség közgyűlésén a harctéren küzdő magyar nép fiai érdekében emelte fel szavát. Az örök'bérleti rendszer felállítását javasolta, amely szerint az állam által bérbevett területekből 15—35 katasztrális holdnyi kisbirtokokat kellene alapítani. Ezeket az állam örökbérletbe adná a háborúban érdemeket szerzett férfiaknak, a visszamaradt hadiözvegyeknek és hadiárváknak. Az örökbérlet, Prohászka szerint, az elsőszülött fiúra szállt volna. Az iinstruálás kérdését úgy gondolta megoldhatónak, hogy a vitézségi érmekkel járó érempótdíjakat egyösszegben kellett volna megváltani, aizután közadakozásból és az állani által rendelkezésre bocsátott összegből. Nagy püspökünk többek között ezeket mondotta (olvassa): »Amiről itt szó van, az egy szent elementáris szükségesség. A mi hőseink, akik Limanovánál és Doberdónál harcoltak, nem mehetnek szét verklivel az országban falábon, mint Solferino után mentek katonáink. Ezek az emberek nem középkori értelemben harcolnak a királyért, zászlóért, zsoldért. Ezek harcolnak a királyért, de harcolnak önmagukért, harcolnak azért, ami az övék és ha kiderül, hogy nem volt miért harcolniok, ez végzetes következménnyel járhat rájuk nézve«. Nagyon sokan voltak akkoriban, akik felhívták a közvélemény figyelmét a háborúban áldozatos magyar katonák iránt tanúsítandó kötelességtudásra. Ennek volt talán a következménye az 1820/1917. M. E. számú kormányrendelet, amelynek értelmében a haditelek és hadihaszonbérlet intézménye állíttatott fel. Az összeomlás után a Károlyi-féle és a vörös uralom megbénította a nemzet legjobbjait és így ezek nem gondolhattak rá, hogy megjutalmazzák azokat, akik életüket és vérüket áldozták a hazáért. Csak 1919 nyarán, Szegeden érett meg és nyert alakot a háború hőseinek elismerése, midőn is a szegedi kormány had-i ügyminisztere, a Kormányzó TFr ö főméltósága lelkében fogant meg az eszme, hogy a nemzet a háborút viselt, vitézül végigküzdött katonák iránt méltókép lerója a háláját. A megoldási lehetőség fokozatosan bontakozott ki erkölcsi elismerés és földhöz juttatás formájában. így történt azután, hogy azok, akik törhetetlen hűségüknek és férfias erejüknek tanúbizonyságát adták, zálogul kapták a vérrel védett magyar föld egy darabját, hogy résztvegyenek az emberfeletti feladatok legyőzésére irányuló nemzeti munkában. A Vitézi Eend tehát a múlt tradíciójából fakadó, a távoli magyar jövőbe tekintő eszme egyesülése egy, a hazáját és faját szerető szívvel, amely a Vitézi Rendet, ezt az ősi magyar intézményt a világháború után újból felállította. Az Országos Vitézi Szék a Vitézi Rend legfőbb elöljáró szerve az említett 6650/1920. M. E. sz. rendelet és ezt megelőzőleg az 1920: XXXVI. te. alapján kezdte meg 1920 őszén a szervezést, 1921 tavaszán pedig a földdel való ellátást, vagyis a vitézek telepítését. Az anyagi eszközök hiányát pótolta a lelkesedés, a minden akadályt és nehézséget leküzdeni akaró elhatározás és a telepítendő vitézekben rejlő hatalmas erkölcsi érték, amelyről a világháborúban és az azt követő forradalmakban tettek tanúbizonyságot. A földszerzés alapját a magánosok és közületek ingyen felajánlott földjei, azonkívül később az 1920. évi földreform Ofb.-földjei adták. A Vitézi Rendnek vagyona nem volt. A 62*