Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-109

368 Az országgyűlés képviselőházának 1 oldalon.) Ha semmi másért nem volnék híve Gömbös Gyulának, — pedig elég más okom is van rá — marosak azért is bizalommal visel­tetem iránta, mert ő volt az első, aki helyre­hozni igyekezett ezeket az évtizedes mulasztá­sokat és mind önálló törvényben, — pl. a rok­kanttörvényben —• mind pedig úgyszólván minden egyes más törvényben kiemelni igye­kezett azokat, akik a haza iránt a fronton meg­tették kötelességüket. Hálás köszönet jár nem­csak neki, hanem Darányi Kálmán igen t. mi­niszter úrnak is azért, mert ebben a törvény­javaslatban nemcsak az, eredeti tervezetben in­tézkedett, gondoskodott ezekről a megkülön­böztetést érdemlő kategóriákról, hanem a bi­zottsági tárgyalás során is volt szíves néhány olyan javaslatomat elfogadni, amelyeket a vi­tézek, a hadirokkantak és a frontharcosok ér­dekében tettem. Méltóztassék megengedni, hogy most azok­nak a szempontjaiból vizsgáljam a javaslatot, akik a birtokot átengedik: a nagybirtokosok szempontjából. Végtelenül örülök annak, hogy a miniszter úr nemcsak a rendelkező résziben tett intézkedéseivel, hanem az indokolás egy részében, a szövegben is bebizonyította, leszö­gezte azt, hogy ez a javaslat nem irányul a mind szociális, mind termelési szempontból szükséges nagybirtokok ellen. Annak is örü­lök, hogy a miniszter úr ugyancsak az indo­kolásban egy másik helyen azt mondja: re­méli, hogy ezek a nagybirtokosok munkatársai lesznek a javaslat végrehajításában. Ebből már látszik, hogy a miniszter úr nem akar ellen­tétet szítani a kis- és a nagybirtokosok között, sőt ellenkezőleg, éppen ezzel a kijelentlésével tanújelét adja a nagybirtok iránti megbecsü­lésének. Nagy örömmel üdvözlöm a kormány állás­pontjának határozott leszegezését már azért is, mert az utóbbi időkben különböző oldalakról — sagnos, nagyon különböző oldalakról — olyan hangokat hallunk, amelyek veszedelmesen em­lékeztetnek az 1918-as időkre. (Farkas István: Már megint rémeket látnak!) Tisztelt kép­viselőtársaim, a fronton elfáradt, megviselt katonák elkeseredése elsősorban a papír­bakancsszállítók, a síberek ési a láncosok ellen irányult (Dulin Jenő: Ez igaz!), de valahogy csodálatos módon titkos kezek ezt az elkesere­dést más irányba igyekeztek terelni és a gyű­lölet célpontjába odaállították az ezer holdas bőrkabátosokat, a osubásokat és azokat a; ka­tonatiszteket, akik együtt küzdöttek és nélkü­löztek a katonákkal a fronton. Igen tisztelt képviselőtársaim, állítom, hogy egy katona sem viseltetett ellenszenvvel azzal a magyar földesúrral szemben, akivel együtt küzdött a fronton, aki szintem véráldozatot hozott a ha­záért. En most arra kérem azokat a fiatal ba­rátaimat, akik — meg vagyok róla győződve, jóhiszeműen — szintén belekapcsolódnak ebbe az agitációba, hogy ne az íróasztal mellől néz­zék a dolgokat és ne csak egyes tudomásukra hozott kirívó esetekből vonjanak le következ­tetéseket, hanem menjenek ki sok olya a bir­tokra, ahol a birtokos, igenis állítom, atyailag gondoskodik cselédeiről, ahol a cselédség ma­napság 20—30 holdas kisgazdákkal nem cse­rélne, ahol tudják a cselédek, hogy bármi baj éri őket, ha feleségük gyermeket szül és az anyának, a gyermeknek jobb és több táplálékra van szüksége, igenis szá­míthatnak az igazi magyar földesúrnak — ezt aláhúzom — a támogatására. Arra kérem 9. ülése 1936 március 18-án, szerdán. ezeket a barátaimat, ne botránkozzanak meg olyan rettenetesen, ha például azt hallják, hogy egy cseléd a régi iszokás szerint azt mondja a föl­desúrnak, hogy kezét csókolom^ Higyjékel ne­kem, hogy ez nem. a rabszolgaság megalázkodó érzésével van összefüggésben, hanem inkább valami családias kapcsolatot, patriarchális vi­szonyt jelent és adja Isten, hogy ez a patriar­chális viszony, amelyet a túloldalról olyan gyakran kifogásolnak, isokáig fennmaradjon. (Farkas István: Régen elmúlt már, híre-hamva sincs!) Igen t. képviselőtársaim, a munkások ki­uzsorázását, a (munkás munkaerejének tudomá­nyos módszerekkel való kihasználását nem a kúriákban találták ki (Farkas István: Ez igaz! csak csinálják!) és nem is a kúriákban gyako­rolják. Kérem azokat, akik most ezt a runt meg­indították a magyar földbirtokososztály ellen (Farkas István: Ahol volt 30 cseléd, ott van 15 és elvégzi 30 cseléd munkáját! En már hoztam ide statisztikát!)... Elnök: Farkas István képviselő urat kérem, maradjon csendben! vitéz Kenyeres János:... hogy megint más irányban vizsgálódjanak, ne engedjék elterelni figyelmüket, amint 1918-ban történt és ne áll­janak olyan ügy szolgálatába^ amely minden­esetre az ő mentalitásuktól is távol áll. En nem vagyok nagybirtokos, családom és rokonaim birtokát nem a földbirtokreform, hanem a meg­szállott területen történt földrablás következté­ben veszítettem el, én tehát serami esetre sem a magam érdekében beszélek. Azt is jól tudom, hogy népszerű volna^ más húrokat pengetni, de úgy érzem, kötelességem azt mondani, ami a meggyőződésem. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha én megállapítom, hogy a magyar nagybirtokos igenis együttérez a néppel és hazafias érzéssel van telítve, akkor el is várhatom tőle, hogy ez alkalommal is hazafiasán fog érezni, átérzi a sorsközösséget, belátja a köz szükségletét és még akkor sem áll útjába a kisemberek bol­dogulásának, ha neki némi áldozatába kerül. De vizsgáljuk meg t. képviselőtársaim, hogy mit jelent tulajdonképpen ez a nagy áldo­zat, amelyről Bethlen István igen t. képviselő­társam azt mondja, hogy a magántulajdon el­vébe nyúlunk .bele és hogy ezek a kötvények a hadikölcsönökkel lesznek egyértékűek, stb. (Farkas István: Felverik a földnek az árát és a nagybirtokosok nyernek rajta! — Zaj!) T. képviselőtársaim, engedjék meg, hogy közelebbről is megmagyarázzam, miért beszélek én teljes kártérítésről. A birtokos a vételár két­harmad részét készpénzben kapja meg, egyhar­mad részére pedig évi 3^%-os kamatot és tőke­törlesztést, ami kikerekítve 6%-ot jelent. Már most van a törvénynek egy szakasza, amely szerint ez az esedékes részlet, amellyel — mond­juk — a kincstár, a telepítési alap tartozik a birtokosnak, az együttesen kezelt közadók ki­egyenlítésére fordítható, még pedig az azévben esedékes közadóknak kiegyenlítésére. Végezzünk most egy egészen rövid számí­tást. Vegyünk fel 9000 katasztrális holdat. El­veszik belőle a maximumot: 3000 katasztrális holdat. Mondjuk, holdanként 500 pengőjével ez 1,500.000 pengőt jelent, ennek egyharmadrészét nem kapja meg készpénzben a birtokos, vagyis 500.000 pengőt. Ennek — 6%-kai számítva — 30.000 pengő az évi kamata és törlesztése. 30-000 pengő követelése van tehát a birtokosnak az állammal szemben. Ha a földje holdanként 500 pengőt megér, akkor a megmaradt 6000 holdnak

Next

/
Thumbnails
Contents