Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-98
26 Az országgyűlés képviselőházának 98. természetesen, amint már a (bevezető szavaimban is mondottam, rosszul vannak honorálva, tapogatódzva és tétovázó módon. Mindjárt az 1. §-riál is, amikor arról van szó, hogy a közkereseti és betéti társaságoknál, az új tagok hogyan léphessenek be, a törvényjavaslat ezt a kérdést is olyan módon intézi el, hogy ezzel egyáltalában nem tud segíteni a kézműiparosokon. De ha végig sorba is vesszük, — ahogy majd sorba is veszem az egyes lényegesebb szakaszokat, — ezek mind olyanok, amelyek nem alkalmasak arra, hogy a mai időkben lényeges segítséget nyújtsanak a kézműiparnak. De tegyük fel, ha rendelkeznék is a kézműiparos forgótőkével és kitűnő szervezettséggel, akkor is hol vannak a piacai, hol vannak a fogyasztói a kézműiparnak? A kormányzatnak elsősorban az lett volna a kötelessége, hogy a mai súlyos időkben olyan intézkedéseket hozzon, amelyek ellátták volna a falvak, a mezővárosok és a nagyvárosok kézműiparosait fogyasztókkal. Általános jólét teremtésére volna szükség,, de az eddig megszavazott törvények nem alkalmasak arra, hogy ilyen jólétet teremtsenek. A városokban jórészt szégyenbérekért dolgoznak az ipari munkások, általában a dolgozók szégyenbéreket kapnak, és ezekből nem vásárolhatnak a kézműiparosságtól. A mezővárosok és falvak kézműiparossága az elszegényedett földmunkásokra támaszkodna, de ezek .mindennapi, elsődleges szükségleteiket sem tudják fedezni. Azért romlott le annyira a ruházati ipar a falvakban, és a mezőgazdasággal kapcsolatos iparágak helyzete is azért romlott le annyira, mert a falvak és a mezővárosok földmívesei, földmunkásai nem jönnek számba, mint komoly fogyasztók. Az iparosság mindezek következtében olyan nagy mértékben szegényedett el, .hogy arra még egyetlenegy ország történetében sem igen volt példa. Bátor leszek ennek az elszegényedésnek hallatlanul súlyos voltát bizonyítani az én városom ipartestületének jelentésével. Egy 60.000 lakosú mezőgazdasági városban 1750 a kézműiparosok száma. Nagy száin, tekintélyes szám. (Baross Endre: Túlnagy szám!) Lehet, hogy túlnagy szám, de az a másik szám, amelyet most elolvasok, egyenesen kétségbeejtő. Tanonc és segéd nélkül dolgoznak ezek közül az iparosok közül 1335-en, a bejelentett segédek száma mindössze 493. Egy segéddel dolgozik 127 iparos, egy tanonccal 107, két tanonccal 36, egy segéddel és egy tanonccal 47, egy segéddel és két tanonccal 13, két segéddel 17 iparos dolgozik csupán, két segéddel' és egy tanonccal pedig 10 kézműiparos és csak 58-an vannak olyanok, akik három alkalmazottnál többet foglalkoztatnak. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy — amint az előbb mondottam — a mezővárosokban és falvakban elképesztő viszonyok között élnek a kézműiparos ok. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy. a kézműiparosok igen jelentős százaléka nem él különb életnívón, mint a mezőgazdasági napszámosok, (Farkas István: De ők is koplalnak nagyon!) pedig azoknak a sorsa is végtelenül szomorú és megrendítő. A kézműiparos sorsa semmivel sem jobb a magyar favakban és a mezővárosokban, tehát szükség lett volna arra, hogy a magyar parlament elé tényleg olyan törvényjavaslatot hozzanak, amely alkalmas lesz e nagy kérdés megoldására. Ehelyett, mint mondottam, kaptunk félintézkedéseket, olyan intézkedéseket, ülése 1936 február 27-én, csütörtökön. , amelyek elvesznek ugyan egy társadalmi rétegtől bizonyos hasznot, bizonyos lehetőséget, de hogy a gyakorlatban ugyanakkor segítenek-e majd a másik társadalmi rétegen — a kézműiparosságon —, amelyen segíteni akarnak, az nagy kérdés marad. (Egy hang a középen: Es ha segítenek?) Engem egészen bizonyosan nem fog bántani, ha segítenek. (Farkas István: Látszat, komédia az egész! — Zaj.) T. Ház! Talán, ha ezt az intézkedést akkor hozták volna a parlament elé, amikor az iparosság különböző megmozdulásaiban ezekért az intézkedésekért harcolni kezdett, mikor hozzáértő iparosvezetők 10—14 esztendővel ezelőtt megmondták, hogy ilyen intézkedésekre szükség van, akkor talán még használhattak volna valamit ezek az intézkedések, s akkor talán még elfojthatták volna azt, amivel ma t nem tudnak szembeszállni. Vájjon mit segít például a helyzeten, hogy egyes szakmákban a 11. § szerint biztosítékot kérnek 1 ? Vájjon mit segít a helyzeten az, hogy ez a törvényjavaslat már nem is jelöli meg azokat a szakmákat, amelyeknél biztosítékok kérhetők? (Egy hang a balközépen: Majd a végrehajtási utasítás megmondja!) Az 1922-iki törvény még felsorolja ezeket az iparokat. Miért nem lehet most felsorolni ezeket? Miért nem lehet már a törvényjavaslatban megmondani azt, hogy melyek lesznek azok az iparok, amelyektől r biztosítékok letételét követelik? Nyilvánvalóan majd azok az iparok lesznek ezek, ahol renitenskedő iparosvezetők lesznek, ahol az ellenzéki iparc sok lesznek túlsúlyban, akikre majd lecsapnak a végrehajtási utasításon keresztül. A 12. § behozza a zártszámot. Egyes ipari szakmáknál meg lehet majd határozni, hogy hány iparos kaphat iparengedélyt, meg lehet határozni, hogy több már nem kaphat. Az 1922. évi törvény még ezt a zártszámot is^ megmondta már előre. Előre tudhatták tehát az érdekeltek, hogy mely iparok azok, amelyekre ez a zártszám vonatkozik. Most e tekintetben is a legteljesebb bizonytalanságban leszünk. A 16. § javítani akar a ruházati iparok helyzetén. Ehhez az intézkedéshez nem fűzök valami vérmes reményeket és azt hiszem, hogy amikor ezt a szakaszt elolvassák azok az iparosok, akik ezt igen erősen követelték, ők is rádöbbennek arra, hogy bizony ez a segítés nem lesz valami nagy, nem lesz valami jelentős és tekintélyes. Ez az intézkedés különben nemcsak azt a néhány szakmát érinti, amely szakmáról a törvényjavaslatban szó van, hanem több szakmát is érint. Például érinti a vasipart és érinti — amint tegnap egyik képviselőtársam hivatkozott rá — a nyomdaipart is. Hogy azután e szakmák közül melyekre terjesztik ki ezeket az intézkedéseket, — ha egyáltalában kiterjesztik — ez a mindenkori iparügyi miniszter kényétől és kedvétől függ\ Tökéletesen a miniszterre lesz hízva, mely szakmát von bele ezekbe az intézkedésekbe. Megítélésem szerint a legsúlyosabb és leginkább kifogásolható rendelkezései vannak a 19. §-nak. Ezt a paragrafust nyugodtan nyaktilószakasznak, nyaktilóparagrafusnak nevezhetem, mert homályos rendelkezései alkalmasak arra, hogy azok alapján egyes szakmák embereitől elvonják az iparengedélyt, elvonják az iparigazolványt. A szakasznak különösen az a része kifogásolható erősen, amely arról szól, hogy az iparűzési jogot iparigazolvány alapján űzhető ipar gyakorlása esetében el lehet
