Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-108
Az országgyűlés képviselőházának 108. föld. Itt van a 15 milliónyi adó- és illetékhátraléknak megfelelő értékű 30.000 hold föld. De bevallom, nem tudom megérteni, hogy amikor a kormány a kényszerkisajátítás eszközéhez is nyúl, vagy megengedhetőnek tartja, hogy nyúljon, miért korlátozza az adóknak és illetékeknek természetben való lerovását 15 millióra, a helyett, hogy boldog lenne, hogy a gazdákon is segít és földbirtokpolitikai célokra szabad területekhez is jut. De a gazdaadósságrendezés során is lehetett volna gondoskodni megfelelő földterületekről, mert hiszen a védett nagybirtok körülbelül 600.000 holdat tesz ki és abból legalább egy harmadrészt, 200.000 holdat ideszámíthatunk, amelyet a nagybirtok szívesen leadna azért, hogy szabaduljon a maga adósságterheitől. Hozzáyehetjük még azt a 150.000 hold bankkézen lévő földet, amelyet a bankok szívesen bocsátanak rendelkezésre. Kitűnik, hogy több föld van itt a piacon, mint amennyit az igen t. kormányzat fel tud venni. (Ügy van! bálfelöl.) Egy előrelátó 'kormányzatnak nem annak kellene a gondjának lennie, hogyan sajátítson ki olyan földeket, amelyekhez a tulajdonos ragaszkodik, és amelyekhez a kormányzatnak nincsen pénze, (Ügy van! balfelől.) hanem arról^ kellene gondoskodnia, hogy a sürgető földkínálattal szemben ő maga támasszon olyan keresletet, amellyel a földárak továbbzuhanását és leesését megakadályozhatja. (Darányi Kálmán földmívelésügyi miniszter: Erre lesz alkalmas ez a javaslat. — Ellenmondások a baloldalon.) Annak idején, amikor a gazdaadósságok rendezésénél már évekkel ezelőtt felvetettem a gondolatot, hogy az immobil, a befagyott váltókölcsönöket méltóztassék kötvény esi teni, — mert hiszen ezek a váltók úgyis csak forma szerint váltók, lényegileg kötvények — és hosszúidei, 25—30 éves törlesztésre és ^kamatozásra (beállítva stabil és megnyugtató helyzetet teremteni a gazdaközönség részére, ez a javaslatom elutasíttatott. Azt mondották, hogy nem lehet belenyúlni a magánéletbe, a magánjogba és nem lehet a 'bankokat kényszeríteni kötvények elfogadására. A bankot nem leheti Az immobil bankot, azt a bankot, amelynek kihelyezése már úgyis immobil, nem lehetet kötvénnyel kifizetni, ellenben a földbirtokost, aki esetleg tehermentes birtokkal rendelkezik, lehet kötvénnyel honorálni'? (Friedrich István: Ez igaz!) Végig az egész vonalon olyan elferdült gondolkozást és logikát r találunk, amelyet gazdasági érvekkel^ alátámasztani nem lehet, hanem amely kizárólag politikai momentumokra vezethető vissza. Nem értem, — talán valami Ígéret feszélyezheti a kormányt ezúttal — hogy miért maradt ez ki az egész javaslatból és csak utólag szúratott be egy szó az örökbérletekről, holott a pénz nélkül megvásárolható földeken kívül, — mert sem a vagyon váltságföldekhez, sem az adóés illetékhátralékok során természetben leadott földekhez, sem a gazdaadósságok kötvényesítése esetén átveendő földekhez nem kellene vételárat fizetni, nem kellene holdanként átlagban 200 pengőt invesztálni — ott van a kötvényesített megoldás s így a földbirtok 30 éves amortizációs kitisztítására az új tulajdonosnak lehetőséget adnánk készpénz mobilizálása nélkül. Ezeket a megoldásokat a t. kormány egyáltalában nem t vette figyelembe és kihagyja az egész örökbérleti gondolatot is, amely nemcsak Angliában, hanem Dél-Olaszországban is remekül bevált és funkcionál. Ez KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VI. ülése 1936 már eins 17-én, \kedden . 341 az eredeti elgondolásból teljesen kimaradt, pedig állítom, hogy az örökbérlet ugyanannyit ér a kisembernek, mint a tulajdon és nem kerül pénzbe. (Ellenmondások a jobboldalion és a középen. — Zaj.) De, t. Ház, a célvagyonnál, az egyházi vagyonnál, a tanulmányi célokat szolgáló vagyonnál, az állami, városi és községi földeknél nem is tudok mást elképzelni, mint az örökbérleti rendszert, ha kiskézre akarjuk adni ezeket a földeket, (Ügy van! a baloldalon.) — mert hiszen az állagot elidegeníteni nem szabad, az állagot meg kell tartani, a vagyont konzerválni kell, viszont a bizonyos limitált időre szóló kisbérleti rendszer — ezt tapasztalhatták Szeged városának kisbérlői — gyilkoshatású arra a kisbérlőre. Nincs is más helyes megoldás, mint az örökbérleti rendszer, amelylyel az a kegyes, vagy kulturális «él, amelyre az a bizonyos dotáció szolgál, évről-évre visz szatérő módon megkapja a maga biztos fedezetét. T. Ház! Ezenkívül a házhelyakció folytatását is minden körülmények között szorgalmazni kell, (Úgy van! a baloldalon.) mert a nincstelenek megsegítésének ez a legbiztosabb és a legjobb módja, A polgárosodásnak a házhelyszerzés az útja. Annak a falusi (kisembernek meg különösképpen hasznos a házhely, amelyre, ha csak egy kunyhót tud is építeni, már malacot, baromfit tarthat, s vele megindul a vagyonosodásnak és a polgárosodásnak azon az útján, amelyre sohasem fog eljutni, ha házhelye nincs. Teljesen osztom Kállay Miklós igen t. képviselőtársamnak a múlt heti beszédében előterjesztett javaslatát. Ez az a pont, ahol a kisajátítást — Teleki Mihály gróf véleményével ellentétben mondom — még a kisbirtokkal szemben is indokoltnak tartom, megfelelő természetbeni kártalanítás mellett természetesen, (Ügy van! a baloldalon.) de annak a kisbirtokosnak a falu közvetlen közelében levő földje esetleg távolabbi nagyobb parcellával kárpótolható a megfelelő házhelyépítés érdekében. Amennyiben pedig telepítési akció lehetséges, azt elsősorban azokon a nincstelenekkel túlzsúfolt vidékeken kell megindítani, illetőleg azokról a vidékekről kell a nincstelenek jelentékeny tömegeit kiemelni, ahol a mezőgazdasági kamara jelentése szerint is ezek a tömegek megélhetést ma már nem találnak. Hiszen vannak az országnak olyan vidékei, ahol a lakosság 80 százaléka teljesen nincstelen. Miből éljen meg ez réteg ott helyben? Itt van a végszükség. Ezeket a lakosokat kell valamilyen formában eltelepíteni az ilyen vidékekről. Ami a költségeket illeti, kétmillió pengővel ezt tényleg nem lehet elintézni, de évi 20 millió pengővel öt éven át már 50.000 családot lehetne megfelelő módon letelepíteni. Ha azt kérdik az urak, hogy honnan vegyük a pénzt, erre én a következőket felelem. Azt látom, hogy például a Mftr. szubveneójára évenként 3 millió pengőt költünk, a telepítés céljaira viszont csak 2 millió pengőt akarnak fordítani; azt látom, hogy cSak a magyar államvasutak évi 10 millió pengővel fizetnek többet a szénért, mint amennyit reálisan fizetni kellene; azt látom, hogy az Oti. és a Mabi. a maguk tartalékait befektetik városi házakba. Hát a magyar falu magyar ingatlana nem érdemli meg ugyanazt a támogatást, amelyet városi házaik szerzése vagy építése megérdemel 1 ? De itt vannak a biztosító intézetek díjtartalékai. Ezeknek egy bizonyos százaléka 52
