Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-108

383 Az országgyűlés képviselőházának 1 Utalnom tkell arra is, hogy itt rendkívül méltánytalan és igazságtalan helyzet adódik a kisemberek szempontjából. Mert amíg az eladósodott kisbirtokosoknak csak 10 százaléka jutott be a védettségbe, mert hiszen a szerencsétlen kisember a tömérdek formalitás, költség, ügyvédi eljárás és a nehézkes törvény következtében félt és fázott attól az ismeretlen valamitől, amit a védettség jelentett, addig az eladósodott nagybirtoknak már több mint 50 százaléka jutott be a védettségbe. Vagyis az eladósodott kisbirtok 90 százalékával szemben irgalmatlanul eliárhatnak és az adatokból úgy látom, tényleg el is járnak a pénzintézetek. Itt újból egy határozati javaslatot vagyok bátor beterjeszteni, (Halljuk! Halljuk! balfe161.) amelyben a következőket kérem (olvassa): »Utasítjaa Ház a [kormányt, hogy a jelenlegi moratoriális intézkedések helyett a gazdaadósságok végleges megoldását biztosító törvényjavaslatot terjesszen mielőbb a Ház elé és gondoskodjék addig is arról, hogy a védettségből eddig kimaradt eladósodott kisbirtok a védettséget újból kérelmezhesse« (Helyeslés a baloldalon.) »és likvidáeió esetén a család eltartásához szükséges birtokminimum és családi ház tehermentes járadékbirtok formájában a gazdaadós birtokában meghagyassék.« (Helyeslés a baloldalon.) T. Ház! Azt hiszem, lehetetlenség másképpen eljárni. Elvégre itt nagyrészt olyan családokról van szó, amelyek benne vannak egy birtokban és amelyeknek semmi más megélhetésük nincs; ha a létfenntartáshoz szükséges minimumot sem hagyjuk meg nekik, akkor ezek a családok újból az igen t. kormánynak, a közmunkaakcióknak, a Zöld Keresztnek t és nem tudom ki mindenkinek válnak terhére, eltekintve attól, hogy a, nemzet biztonsága és rendje szempontjából nincs veszélyesebb elem a lecsúszott embernél. A szegénységet, hála Istennek, hősiesen tűri a mi nemzetünk, de ha a lecsúszott,, az egykor jobb időket látott, a kis birtokukból kimozdított és ki árverezett kisembereknek, a nincsteleneknek a tömegei fogják majd megtölteni ezt az országot, akkor ezek az emberek már nem fogják a balvégzetet azzal a türelemmel nézni, »mint amilyen türelemmel a kisemberek egyéb kategóriái nézik. (Egy hang a baloldalon: Üres gyomorral.) T. Ház! Sorrendben veszem a megoldandó problémákat, még pedig a sürgősség sorrendiében, mert az a meggyőződésem, hogy az igen t. kormányzatnak a. sürgősség sorrendjében kellene a problémákat megoldani és ebben a •sorrendben kell; elmennie addig a pontig, ameddig az ország anyagi ereje azt megengedi. Tehát a régi földreform osok és az eladósodott gazdák után rátérek a következő kategória problémájára, — amely, majdnem azt mondhatnám, valóságos szégyenfoltja a mi egész magyar életünknek — a nincstelenek teljesen megoldatlan problémájára. Hogy ez a probléma milyen nagy kategóriára terjed ki, ebben a tekintetben csak arra utalok, hogy az 5 holdon aluli törpebirtokosok száma kitesz 1,100.000-et, a teljesen nincstelen földmívesek száma 1,300.000-et, a gazdasági cselédek száma pedig 60O.0ö0-et. Ezeket az utóbbiakat azonban nem számítom ide, mert a gazdasági cseléd a mai magyar élet nincstelenjei között aránylag a legjobb életet éli. (Csoór Lajos: Ez jellemző! — Dulin Jenő: El van látva!) Magyarországon tehát 2,400.000 lélek van, akiknek öt holdnál kisebb birtokuk van, s akiknek na08. ülése 1936 március 17-én, kedden. gyobb részben abszolút semmiféle egyéb megélhetésük nincsen, mint amit két kezük munkájával tudnak maguknak biztosítani. T. Ház! Megpróbáltam állapítani, mennyi lehet a falusi (munkanélküliek száma. Rendkívül hiányolom, hogy a földmívelésügyi miniszter úr által egyébként nagyon bőven és plasztikusan elénk tárt kimutatásokból a falusi munkanélküliek száma teljesen kihagyatott. Hivatalos statisztikára tehát nem hivatkozhatom, mindenesetre feltűnő az, hogy miután a földmívelésügyi miniszter úr minden foglalkozási ágat felsorolt, még 556.000 ismeretlen foglalkozású egyént állít be a, statisztikájába, akiknek foglalkozását nem ismeri. (Mózes Sándor: Azoknak nincs foglalkozásuk!) Ez a kifejezés, hogy »ismeretlen foglalkozású«, valószínűleg a téliesen munka nélkül maradt egyéneknek a takarója. így az egyetlen félhivatalosnak látszó adatcsoportra vagyok utalva, azokra az adatokra, amelyeket az Országos Mezőgazdasági Kamara 1935. évi jelentésében igen elismerésreméltó alapossággal és komolysággal tárt az ország közvéleménye elé. t A nincsteleneknek kétségkívül két kategóriájuk van^ az egyik, amely tudott munkához jutni, a másik pedig, amely semmiféle munkához nem jutott. Ha azt a kategóriát nézem, amely tudott munkához jutni, a következő, azt kell mondanom, megdöbbentő adatokat látok, mégpedig az 1934. évre vonatkoztatva, amely esztendő pedig nem is volt olyan ka,tasztrofális, mint a tavalyi 1935-ös év, mondhatnám, körülbelül az országos átlagnak megfelel. Ezek szerint 1913-ban, vagyis az utolsó békeévben — csak a, férfinapszámbéreket veszem, a női és gyermeknapszámbérek megfelelő arányban igazodnak hozzájuk — a férfinapszám, pengőre átszámítva, egy évben 270 pengő volt, globális összegben, élelmezés nélkül. A háború után, 1928-ban, volt maximális a napszámbér és akkor kitett egy évben 312 pengőt. 1934-ben már csak 137 pengő az átlagkereset egy olyan munkásnál, aki kapott munkát, tehát 37'5 fillér esik egy napra. A kamara ezt a na,pszámbérkérdést jelentésében megvilágítja még egy mondattal, amiikor azt 'mondja (olvassa): »Az 1934. évre kimutatott napszámbérek pengőfillér értékben felét teszik ki a békebeli napszámbéreknek s ha ehhez még a pénz vásárlóértéke közti különbséget is számításba vesszük, azt mondhatjuk, hogy vásárlóértékben kifejezve az 1934. évi napszámbérek a háborúelőttinek körülbelül csak egyharmadára értékelhetők.« A 2,400.000 földmunkásból tehát az, aki munkához jutott, keresett napi 37*5 fillért, vásárlóértékben pedig egyharmadát annak, amit békében, 1913-ban utoljára keresett. De nemcsak azokról kell beszélnünk, t. Ház, akik munkához jutottak, hanem a, munkanélküliek igen nagy számáról is. Itt megint az Országos Mezőgazdasági Kamara ad bizonyos hozzávetőleges tájékoztatást, hogy ezeknek mennyi lehetett a száma,. Ezt mondja (olvassa): »Általában 1934-ben a munkásságnak csak 25 százaléka volt abban a helyzetben, hogy saját szükségletét bőven fedező, sőt esetleg eladható feleslegben is maradó gabonakeresményhez jutott, beleértve esetleges saját kis földjének a hozamát is. A munkásságnak további körülbelül 25, legfel "ebb 30 százaléka csak annyi gabonával bírt, hogy igen szűkösen és a legnagyobb takarékossággal be tudta osztani gabonáját esaládjániak élelmezésére, elad-