Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-105
Az országgyűlés képviselőházának 10 és a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Hatmlillió ember éhezik ebben az országban!) A müncheni megállapodások után most már köztudott tény az* hogy Németország ipari behozatali kontingense száz százalékkal emelkedett. Kérdem az igen t. kereskedelemügyi miniszter urat: kinek a rovására történik ennek a kontingensnek a felemelése 1 ! Ha a hazai ipar rovására, akkor ez nálunk ipari munkanélküliséget, újabb ipara dekonjunktúrát fog előidézni. Ha a velünk barátságos viszonyban lévő Ausztria, Olaszország, vagy Svájc rovására, ez feltétlenül vissza fog ütni ezen államok felé irányuló külkereskedelmi kivitelünkre. Hova tesszük akkor a búzaexportunkat, amely most ezen államok felé irányul*? (Rajniss Ferenc közbeszól. — Zaj.) Azzal tisztában kell lenni, mélyen t. Rajniss képviselő úr, hogy Magyarországon a felvevőképesség és a fogyasztóképesség nem szaporodott, tehát ha nekünk nagyobb mennyiségű ipari cikket importálnak, annak elhelyezése csak a már meglévő egyéb értékek lerombolása útján lehetséges. T. Ház! Egy másik káros következmény az is, hogy importunk, amely tíz év alatt azt a tendenciát mutatta, hogy a nyersanyagbehozatal állandóan szaporodott, 28%-ról 48%-ra emelkedett, ezzel szemben a készárubehozatal 48%ról 25%-ra csökkent, most megfordult és újból a nyersanyagbehozatal helyett a készárubehozatal kezd egy nagyobb kontingenst el foglalni. Végül előfordult konkrét tény az, hogy Németország a tőlünk kapott árut nemes valutáért más országnak értékesítette és ezzel azt a nemes valutát, amely tulajdonképpen minket illetett volna, ő szerezte meg magának. Hol van a garancia, mélyen t. miniszter úr, hogy éz a jövőben nem fog előfordulni? Külön kell foglalkoznom befejezésül pár szóval a Németországba irányuló hasított sertéskivitelünkkel. Tudvalevő, hogy egészen 1935-ig ez a cikk nem érdekelte Németországot, tőlünk sem élő, sem leölt állapotban Németország sertést nem vásárolt. 1935-ben azonban, éppen a változott állapotok következtében Németország rávetette magát erre a cikkünkre. (Felkiáltások a jobboldalon és a középen: örülnünk kellene neki! Ez is baj? — Gr. Pálffy üaun József közbeszól.) Halljuk Pállfy-Daun képviselő urat, olyan szépen tud közbeszólni. (Zaj. — Elnök csenget.) 125.000 métermázsa hasított sertésből 1935-ben 122.000 métermázsát, az egész kontingens 98-5%-át vette át Németország. (Felkiáltások a jobboldalon: örülünk neki!) Hogy a hirtelen öröm meg ne ártson, rá kell mutatnom arra, hogy nekünk milyen áldozatunkba kerül ez. Kukoricatermelésünk 1935-ben 14*4 millió métermázsa volt, tehát 3 6 millió métermázsával kevesebb a 10 évi átlagnál. (Zaj a jobboldalon. *- Pesthy Pál: Mesterkélt számítások ezek! Tessék megnézni a hatását kinn a vidéken! — Zaj és felkiáltások a\ jobboldalon: Mit csináltunk volna, ha ez nem történt volna!) Minden ambícióm az volt, hogy egy értelmes mondattal fejezzem be beszédemet, (Zaj a jobboldalon) úgy látszik a zaj miatt nem sikerült, így csak annyit mondok, hogy mi nemes valutáért 30 millió svájci frank értékben vásároltunk Romániától és Jugoszláviától tengerit és ezért birodalmi márkáért adtunk el 28 millió pengő értékben sertést Németországnak. A helyzet tehát az„ hogy jaemes valuülése 1936 március 11-én, szerdán. 257 táért használhatatlan valutát vásároltunk magunknak. (Zaj a jobboldalon.) Tisztelettel kérem a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy méltóztassék az interpellációmban feltett kérdéseimre a választ megadni. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: A kereskedelemügyi miniszer úr kíván szólani. Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon és a középen.) Örömest válaszolok Sulyok képviselőtársam interpellációjára. A képviselő úr az előadottakban láthatólag tárgyilagos igyekezett lenni,, de következtetései, amelyeket statisztikai adatokból származtatott, olyan adatokból, amelyeknek számszerűségéhez természetesen nem fér kétség, nézetem szerint helytelenek. Azért is örülök, hogy a Ház elé hozta ezt a kérdést, mert így alkalmat ad nekem arra, hogy bizonyos balhiedelmeket, tévhiteket, amelyek a közvéleményben kezdenek elharapódzni külkereskedelmi politikánk körül, itt a Ház színe előtt helyes megvilágításba helyezve, megszüntethessek. Remélem,, hogy ez sikerül is. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon és a középen.) Németország a magyar agrárproduktumoknak természetes piaca már évszázadok óta. A magyar gazdaságtörténelmen mint vörös fonál húzódik végig németországi marha-, búza- és borexportunk. Ezek tipikusan a német piacra tendáló cikkek voltak évszázadokon át. A háború után Németországban erős agrárprotekcionisztikus politika^ lett úrrá, amely majdnem hermetikusan elzárta Németországot a mi agrárkivitelünk elől. Ezt akkor kompenzálni tudtuk más országok felé irányuló exporttal, akkkor még rendelkezésünkre állt a cseh; szlovák piac, Ausztria, Lengyelország. A helyzet azonban itt is mindinkább kritikussá vált, mert természetes piacaink, amelyeket az imént felsoroltam, szintén átvették ezt az agrárprotekcionizmust, így innen is mindinkább kiszorultak a mi rendes exportcikkeink. A nemzeti szocializmus eljövetelével erősen megváltozott Németország gazdasági struktúrája. A munkateremtésnek az az óriási arányú teljesítménye, amelyet a Hitler-kormány Németországban véghezvitt (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) azt eredményezte, hogy hétmillió munkanélküli közül hatmilliónak munkát tudtak adni. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon és a középen. — Farkas István: Rabszolgamunka! Gyilkos rabszolgamunka! — Zaj a jobboldalon és a középen. — Boczonádi Szabó Imre: Amíg nem volt semmi, addig jó volt? —Zaj. — Elnök csenget.) EB a körülmény erősen felfokozta a német piac fogyasztóképességét. A fogyasztóképesség erős növekedése nem talált kielégülést a német termelésből, Németország így rákényszerült arra, hogy fokozatosan megnyissa az addig lezárt vámsorompókat a külföldi agrárcikkek előtt. Ezt a kedvező alkalmat használta^ fel a magyar kormány, amikor a Németországgal már 1932-ben megkezdett tárgyalások folyamán olyan megállapodásokat létesített, amelyek a német piacot, ismétlem, .számunkra egy évszázados természetes piacot, újra megnyitották a magyar agrárexport számára. (Elénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon és a középen.) Itt tehát igenis egy új piac teremtéséről volt szó, a réginek a visszahódítása útján. A képviselő úr azt mondotta, hogy a Gömbös-kormány nem
