Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-105

252 Az országgyűlés képviselőházának 10 Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! A sajtóból ismert adatok alapján a Dmm—Tisza közében hetek, sőt már hónapok óta sírástól és panaszoktól hangos az egész vidék. Az úgynevezett Pestvármegyei Dunavölgy Lecsapoló és Öntöző Társulat csatornahálózatával kapcsolatban a legnagyobb bajok vannak. Az érdekelt gazdák, az érdekelt lakosság körében a lehető legnagyobb a panasz és kétségbeesés, amelyet az idézett elő, hogy a Pestvármegyei Dunavölgy Lecsapoló és Öntöző Társulat csatornája nem működik úgy, mint ahogyan működnie kellene, ennek következtében nem tudja levezetni egyrészt a nagy esőzések folytán felgyülemlett vizet, másrészt pedig olyan magasabban fekvő részekről, ahol a víz összegyűlt, olyan helyre viszi át a vizet, ahol azelőtt sohasem volt víz és olyan helyeken okoz árvizet, kiöntést, amelyek azelőtt mentesek voltak ezektől a kiöntésektől. T Képviselőház! Tekintettel arra, hogy ez a kérdés immár országos jelentőségűvé kezd kialakulni és tekintettel arra, hogy a magyar sajtó foglalkozik ezzel a kérdéssel, újságcikkek jelennek meg róla, méltóztassék megengedni, hogy részletesebben foglalkozzam ennek a csatornának kérdésével, hogy így minden félreértésnek elejét vegyük. Teljesen tárgyilagosan fogom előadni előadandóimat, teljesen tárgyilagos alapon hoztam ezt a kérdést ide a t. Ház színe elé, mert ez súlyos és szomorú közügy, amely nem lehet pártpolitikának eszköze és amelyet nem lehet pártpolitikára felhasználni, mert itt a kiskunsági árvíz magyarokat sújt és sok száz- és százezer ember van közelebbről érdekelve, aki a legnagyobb kétségbeeséssel néz a jövő elé, minthogy vetéseik és földjeik nagyrésze víz alatt állván, számolniok kell azzal az eséllyel, hogy vetéseik a víz alatt tönkre fognak menni és az egész vidéken a nép a legnagyobb bizonytalansággal néz a tavasz elé. A dúnavölgyi csatornának kérdése már régi keletű. Már 1860jban szóbakerült ennek a csatornának megépítése, mert ezen a vidéken az állóvizek felgyülemlettek, a közlekelést megakadályozták, azonfelül pedig az egészségügyi szempontok is szükségessé tették ezeknek a felesleges vadvizeknek lecsapolását. Klasz Márton császári főmérnök 1860-ban tervet készített erre, majd 1893-ban Zlinszky Elek kultúrfőmérnök csatornahálózati tervet készített. Az ő elgondolása az volt, hogy ezeket a belvizeket három különböző csatornarendszerrel vezetik be a Dunába, tekintettel azonban arra, hogy ez a felső rész, amelynek kiterjedését Kunszentmiklós határáig számíthatjuk, mélyebben áll, mint a Dunának normális vízszintje, szivattyútelep felállítása volt tervbevéve, azonban az akkori technikai tökéletlenségek miatt az indokolás a szivattyútelepre azt mondta: veszélyes üzem, vigyázni kell rá, mert esetleg felrobban és az emberéletben tesz kárt. Ez a terv azután nem került kivitelezésre. Hasonlóképpen nem került kivitelezésre az ezt követő másik terv sem, amelyet 1899-ben a kultúrmérnöki hivatal készített és hozott nyilvánosságra. Meg kell jegyeznem, hogy ezeken a területeken sok szikes föld van, amely a nedvességet egyenesen megkívánja. Éppen ezért a kultúrmérnöki hivatal nemcsak lecsapoló csatornát ajánlott kivitelezésre, hanem öntözőcsatornát is," amely vizét a csepeli-Duna-ágból nyerted volna. Komolyabb lépések azonban nem történtek ezirányban, csupán az történt, hogy 5. ülése 1936 március 11-én, szerdán. az érdekelteknek 1900 elejétől kezdődően fizetniök kellett az ártéri járulékot. Ezt a járulékot, amely befolyt az autonóm öntöző- és lecsapoló-társulat pénztárába, a világháború alatt hadikölesönökbe és más ilyen papírokba fektették be, úgyhogy azok a háborút követő időkben teljesen elértéktelenedtek. 1917-ben azután az illetékes minisztérium minden különösebb ok nélkül felfüggesztette a társulat autonómiáját. Lisznyay Damó Tihamért nevezte ki miniszteri biztosnak, atki a háború alatt egyáltalán nem tett semmit a csatorna megépítésére, noha akkor az érdekelt gazdák többször figyelmeztették és felszólították arra, hogy az akkoriban olcsón rendelkezésre álló hadifoglyokkal ezt a csatornát készíttesse el. Ez nem történt meg. Megsemmisült — amint mondottam — a társulat vagyona is és 1922-ben azután az 1922 : XXV. te. alapján kétmilliárd koronát szavazott meg a képviselőház és ezt az összeget ki is utalványozták a csatorna megépítésére. Sajnos azonban, ez az összeg pénzünknek akkori értékcsökkenése következte ben máról-holnapra majdnem semmivé vált, úgyhogy 1924-ben, amikor Bohriger Sándor műegyetemi tanár volt a csatorna kormánybiztosa, már nem volt semmi pénzük; akkor a csatornának csak az első szakasza, egy körülbelül 20 kilométer hosszú rész volt meg, tehát az egész csatornának nagyon kis részeimért a csatorna Pest .alatt indul ki és Bajánál ömlik a Dunába. Akkor kezdtek pénz után menni és az illetékes minisztériumokat sürgetni, hogy utalják ki a csatorna megépítéséhez szükséges pénzt. Ez meg is történt. Mielőtt azonban a pénz kiutalásának körülményeire rátérnék, legyen szabad a csatorna elkészítésének műszaki vonatkozásaira is kitérnem pár szóval. Hogy a csatorna mennyire nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hogy milyen rosszul építették azt meg, ihogy mennyire hiányzott a csatorna megépítéséhez szükséges minimális felkészültség és mérnöki tudás, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Tvády Béla t. képviselőtársam jelentette ki földmívelésügyi miniszter korában itt a Házban, hogy súlyos műszaki hibák történtek a csatorna elkészítése' során. Mert mi történt 1924-től 1928-ig, amíg megépítették a csatornát? Az íróasztal fiókjából előszedte a miniszteri bizottság azokat a terveket, amelyeket 1899-ben készítettek. Nem végeztetett semmi próbafúrást, talajvizsgálatot, agrokémiai vizsgálatot; egyáltalában minden előkészület nélkül elővették a fiókból ezeket a terveket. Magam is szemtanuja voltam, hogy a csatorna készítése során nem tudtak a kijelölt úton haladni, a méteres termő réteg alatt mészkő volt, a már felépített betónhidat is meg kellett kerülni csatornával; csak találomra vezették a csatornát. Az érdekeltek akkor már tiltakoztak ellene. A igazdák, akik ismerték a talajt és a földjük összetételét, kétségbeesetten szaladtak fűhöz-fához, de a kormánybiztosság részéről erélyes elutasításban, sőt rendreutasításban volt részük, mondván, hogy az urak nem értenek hozzá, ezt mi értjük. Ilyen alapon épült meg ez a csatorna akkor, amikor az autonómia fel volt függesztve és miniszteri biztos állt a csatornatársaság élén. Aki mezőgazdasággal foglalkozik, vagy akinek a legminlimálisabb mezőgazdasági tudása vagy érzéke van, nagyon jól tudja, hogy nem lehet máról-holnapra termőfölddé átalakí-