Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-103

Az országgyűlés képviselőházának 103. ülése 1936 március 6-án, pénteken. 181 iparosokra nézve, akiknek mindenük van: te­hetségük, képességűik, csak biztosítékuk, nin­csen. Az iparengedélyeknek tehát az ilyen "mó­don, biztosíték kötéséhez való omnipotenciális osztogatása .szerintem csak megnehezíti a hely­zetet. A magáim részéről nem látom indokolva, hogy a miniszter úrnak az eddigi törvénnyel szemben ilyen kétirányú felhatalmazás adas­sék és ezért arra kérem a mélyen t. Házat, méltóztassék ezt a szakaszt teljesen törölni. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Kíván még valaki szólni ? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A miniszter úr kíván szólni. Bornemisza Géza iparügyi miniszter: T. Ház! Nem tudom elfogadni Bródy képviselő úr javaslatát. Mint már tegnap említettem, itt olyan iparágakról van szó, — fel is soroltam az engedélyhez kötött iparok legnagyobb ré­szét — amelyeknek gyakorlása tulajdonképpen a közérdekkel erősen kapcsolatos. Közegészség­ügyi, közbiztonsági stb. érdekek vannak itt. Beszéljünk csak például a beraktározási válla­latokról. A fogyasztóközönség helyes kiszolgá­lása megkívánja, hogy megbízható iparosok kerüljenek az ilyen iparengedélyek birtokába, sőt, miután ez az iparos rendszerint bizalmi szolgálatot teljesít a hozzáforduló közönség ér­dekében, indokolt az engedély megadását bi­zonyos kaució letételétől függővé tenni. Ez a rendelkezés nem új, a régi törvényben is benne volt, egyes esetekben már éltek is vele. Azt, hogy a miniszter állapítja meg a le­teendő kaució nagyságát és letételének mód­ját, csak előnynek látom, mert meg vagyok győződve arról, hogy, ha ezt szabályrendele­tekkel szabályoznák, akkor nem lehetne a köz­érdeket annyira megvédeni, mint ilyen mó­don. Az elmondottak alapján az a véleményem hogy az engedélyhez kötött iparok jórészénél fel fog merülni a kaució letételének szüksége. Ezért kérem a t. Házat, méltóztassék a javas­latnak ezt a szakaszát az eredeti szövegezés­ben elfogadni. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Felteszem a kérdést, méltóztatik-e a 11. § eredeti szövegét elfogadni, szemben Bródy Ernő képviselő úr törlési indítványá­val 1 ! (Igen! Nem!) A Ház a 11. §-t eredeti szö­vegében fogadta el. Következik a 12. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a szakaszt felolvasni. vitéz Kenyeres János jegyző (olvassa a. 12. §-t). Elnök: Bródy Ernő képviselő urat illeti a szó. Bródy. Ernő: T. Képviselőház! A törvény­javaslatnak^ ez a szakasza a zártszámot való­sítja meg és kimondja a numerus clausus!. (Rajniss Ferenc: Helyes! Helyes!) En nem helyeslem, teljesen ellentétes a véleményünk. (Derültség. — Bornemisza Géza iparügyi mi­niszter: Nem baj!) Teljesen ellentétes a véle­ményünk ebben a dologban. Az új nemzedék, az ifjúság szempontjából — amelyet mindig méltóztattak hangoztatni — nem helyeslem, hogy lezárnak iparágakat s oda, többé nem le­het hejutni. (Rajniss Ferenc: Dehogy nem le­het!) Odateszik a »megtelt« táblákat, amelyek segítségével azok, akik már benn vannak, nem engedik be azokat, akik be akarnak lépni. Ez nemi megoldása az ifjúság, a jövő nemzedék életének és sorsának. Igen t. Képviselőház! Ebben a szakaszban a miniszter úr két irányban kap ismét felha­talmazást. Az egyik valamennyi engedélyhez kötött iparra megadj miniszter úrnak a jogot, hogy azt zártszámhoz köthesse, a máso­dik felhatalmazásra-, hogy ha, ezt szabályren­deletileg nem intézik el, a törvényhatóság és a megyei város területén a zártszámot meg­állapíthassa. Igen érdekes itt a törvényjavas­lat indokolása, amely azt mondja: (olvassa): »A versenyviszonyok változása és a közszem­pontok érvényesítése megkövetelheti, hogy va­lamely engedélyhez kötött iparban a kiadható iparengedélyek száma sürgősen meghatároztas­sék, ennek az ipaxnak kijelölése és a szám meghatározása törvényhozási, illetőleg sza­bályrendeleti úton igen hosszadalmas, azért van szükség arra, hogy mind az ipar kijelö­lése, mind a szám meghatározása rendeleti úton történhessék.« Vagyis azt mondja ez az indokolás, hogy mivel szabályrendeleteket nem is fognak csinálni, vagy nem várják be, míg azok elkészülhetnek, maga a miniszter úr fog rendeletileg intézkedni ebben a kérdésben és ő fogja meghatározni a zárt számot- (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Szó szerint így van!) A iminiszter úr elismeri, hogy így van, én azonban azt mondom, hogy ez az engedélyhez kötött iparoknál a céhrendszer megvalósítása. A céhrendszer feltámasztását a magam részé­ről semmiképpen sem helyeselhetem, a céh­rendszert semmiféle modern formában el nem fogadhatom, mert az az iparra, az ifjúságra, a közérdekre, mindenkire a legnagyobb vesze­delemmel jár és azok az iparosok, akik ezt he­lyeselték, — bár nem hiszem, hogy ilyenek le­gyenek — nagyon keserűen fognak csalódni és nagyon meg fogják bánni ezt aa elhatározá­sukat, mert a céhrendszer semmiféle felújítá­sából sem származhatik jó. (Rupert Rezső: Főleg az ifjúság ellen irányul!) En a megfelelő képesítés korlátai között az iparszabadság híve vagyok és azt tartom, hogy mindenki, aki arra alkalmas, akinek módja és lehetősége van rá, űzhessen és gyakorolhasson ipart és ne lehessen elzárni őt attól az úttól, amelyen boldogulását az életben megtalál­hatja. Mivel a szakasz ezt teljesen megakasztja,, mivel ez a céhrendszer meghonosítása és be­vezetése, ennélfogva ennek a szakasznak tör­lését kérem. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Éber Antal képviselő urat illeti a szó. Éber Antal: T. Képviselőházi! En is a sza­kasz mellőzését vagyok bátor kérni, merthez a szakasz egyike azoknak a kevés intézkedések­nek ebben a törvényjavaslatban, amelyek cse­kélységemet arra indították, hogy az általános vita során is a törvényjavaslat ellen foglaljak állást, holott — mint az igen t. iparügyi minisz­ter úr az én felszólalásommal kapcsolatban tegnap hangsúlyozni méltóztatott — valóban a törvényjavaslatban egy sora. van olyan intéz­kedéseknek, amelyeket egyébként a kisipar szempontjából nagyon melegen üdvözlök és amelyeket szerény erŐmhöz képest eddig ma­gam is propagáltam. Mindenekelőtt azzal szem­ben, amit a mélyen t. miniszter úr méltóztatott hangsúlyozni tegnap, hogy ez a szakasz igen csekély változást jelent az eddigi állapotokkal szemben, kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez lehet így a miniszter úr intenciói szerint, de nem így van a törvények összefüggése szerint. A mélyen t. miniszter úr ugyanis felhatalma­zást kap itt arra, hogy zárt számot alkalmaz­hasson mindazokra az iparágakra, amelyek en­gedélyhez vannak kötve és méltóztatott tegnap felsorolni, igaz, hogy csak egy részét azoknak

Next

/
Thumbnails
Contents