Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-102

150 Az országgyűlés képviselőházának 10, • legtöbbször kerékkötői voltak az iparosok haladásának. Ebben az időben azonban egyre sürgetőbben jelentkeztek már azok a törekvések is. amelyek a céhek túlkapásainak megrendszabályozására az ipar szabadságát korlátozó kiváltságok fokozatos lebontását sürgették. Már a XVIII. század elején megtaláljuk a mai iparhatósági biztosoknak őseit, a céhi komisszáriusokat, akiket a kormányzat küldött be a céhekbe a közérdekű ellenőrzés végrehajtására és akiknek a megbeszéléseken való jelenléte és aláírása nélkül a céhi határozatok tulajdonképpen érvénytelenek voltak. Amikor ez sem segített, akkor II. József 1785-ben kiadott rendeletében intézményesen nagy mértékben szabadabbá tette az ipar gyakorlásának kereteit, majd az 1790— 1791-i országgyűlés külön bizottságokat küldött ki az iparfejlesztési lehetőségek és általában a céhek kérdésének tanulmányozására, A XIX. század első felében azután bekövetkezik a oéhrendszer, a céhélet tökéletes bomlása, amelyet nem is annyira kormányzati intézkedések, mint elsősorban a munkagépek feltalálása és elterjedése, továbbá a tőkének az ipari termelésbe való nagyfokú bevonulása bámulatos gyorsasággal hajtott végre. Magyarországon már 1840-ben a XVII. törvénycikk foglalkozik a gyárak viszonyaival, A törvénycikk megállapítja, hogy »az, aki a törvény szerint kereskedést kezdhet, szabadon gyárat is állíthat fel, azaz oly intézetet, amelybe ugyanolyan ipari készítmények előállításához szükséges minden részletmunkák egy fővezérlet alatt készíttetnek«. De mindjárt megállapítja ez a törvénycikk, hogy gyárak felállítására egyházi személyek és katonai szolgálatban lévők is képesek, ilyen egyének azonban kötelesek egy aláírási címzetes vezetőt — cégvezetőt — kinevezni, akire a gyár vezérletét egyes részletében bízzák. De a "törvény szabatosan megmondja, hogy egyébként a gyártó intézetben mindennemű mesterséget űző segédet, munkást szabadon alkalmazhat. A gyáripar fejlesztése természetesen előtérbe hozta a kézműipari problémákat is és már 1848-ban Klauzál Gábor, akkori ipari es kereskedelemügyi miniszter nagy hozzáértéssel és szeretettel fordult a hazai kézműiparosság problémái felé. Világos éleslátásával nem a céhrendszer intézményének megszüntetésében látta a kivezető utat, hanem a céhjogok korszerű megreformálásával igyekezett a céhintézményt eredeti céljához visszatéríteni. Ezekben a rendelkezésekben megállapítja a tanulók életkorát, munkakörét, elrendeli, hogy a tanulót nem lehet házi és családi munkával foglalkoztatni, rendezi a kismesterek és gyárak egymáshoz való viszonyát, elveszi a céhek munkabérmegállapítási jogát, de fenntartja továbbra is az úgynevezett remeket, amelyet akkor is a képzettség igazolásának tartottak. Azután korszerű rendelkezéseket hozott a mesterládák és legényládák pénzkezelésére vonatkozólag. Sajnos, ez a rendkívül alapos és korszerű rendelkezés tulajdonképpen a gyakorlatban nein lépett életbe, mert a szabadságharc leverése után, a Bach-korszak idején, az »Ideiglenes utasítás«-ban, majd később az 1859. évi nyiltparáncsban már a teljes iparszabadság álláspontjára helyezkednek, s a kieigyezés után az 1872 : VIII. törvénycikk a korlátlan iparszabadságot vezeti be hazánkban. Csakhamar kitűnt azonban, hogy Klauzál elgondolása volt a helyes, mert a kézműiparostársadalomban az iparszabadság' a fejlesztés helyett különösen a ?. ülése 19 Bú március 5-én, csütörtökön. minőségi munkák tekintetében rendkívül nagy visszaesést hozott. így már 1884-ben, a XVII. törvénycikkben vissza kellett • térni a céhrend; szernek legalább is a képesítésre vonatkozó rendelkezéseihez. Az 1884. évi törvénycikk a képesítést már ismeri. Ugyanilyen alapon áll az 1922 : XII. törvénycikk és természetesen ezt az irányt követi a jelenleg tárgyalás alatt álló törvényjavaslat is. A vitában felszólalt képviselő urak közöl többen úgy állították be a kérdést, hogy a törvényjavaslat retrográd szellemű, mert visszatérést jelent szerintük az úgynevezett átkos céhrendszerhez. Azt hiszem, hogy e rövid történelmi visszapillantásból is láthatjuk, hogy^ a céhrendszer a maga idejében megfelelt ' hivatásának és évszázadokon keresztül hathatós támogatója volt az iparosságnak, a mellett előmozdítója volt az ipari fejlődésnek. Éppen ezért ne ócsároljuk a céhrendszer intézményét, mert bár voltak annak kétségtelenül különösen az utóbbi időben káros kinövései, de a maga idejében talán éppen a céh^ rendszer járult hozzá legjobban az európai ipari haladáshoz. Nincs is szó a javaslatban visszatérésről a céhrendszer merev formáihoz. De igenis keressük a modern társadalmi elveknek megfelelően azokat a korszerű kötelékeket, amelyeknek segítségével meg fogjuk tudni a kisiparostársadalmat szervezni, mert hiszen méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy a kisiparostársadalomnak önmagától való megszervezését a dolog természeténél fogva várni nem lehet. T. Ház! Sokan talán nem mondják ki nyíltan, de belülről azt érzik, hogy ezek az intézkedések hiábavalók lesznek, mint^ minden olyan intézkedés, amely mesterségesen akarja a (kézművesipart a gyáriparral szemben megmenteni, mert hiszen a gyáripari és a gépipari termelés olyan természetes fejlődési folyamat, amelyet megállítani nem lehet és amely a kisipart előbb-utóbb el fogja pusztítani. Azt hiszem, hogy aki a kézműves ipar helyzetének jövőbeni alakulását így ítéli meg, az nagy tévedésben van. Az kétségtelen, hogy a gép és általában a gyáripari termelés az iparban rendkívül mélyreiható változásokat idézett elő. A gép első megjelenése majdnem azzal fenyegetett, hogy az ipariban teljesen feleslegessé fog" válni a minőségi emberi munka és csak a nagy gépmolochok lélek- és gondolat nélküli kiszolgálására lesz szükség. Azonban rövid idő alatt kitűnt, hogy ez a felfogás helytelen és ma már nem kell bizonyítani, hogy éppen ma, a (gépesített korszakban emelkedett a tanult munkaerők megbecsülése. Ezt látjuk abból, hogy ma már nemcsak a munkaadók, de maga a munkásság is mindent elkövet értelmi színvonalának emelésére, mert látja, hogy úgy jobban tud boldogulni, jobban tudja megtalálni életlehetőségeit. T. Ház! Kétségtelen hogy a gépipari termelés bizonyos munkaterületeken háttérbe szorította a kézművesipari termelést, de nem szüntette azt meg. Az a meggyőződésem, hogy amennyiben megadjuk azokat a lehetőségeket, amelyeknek segítségével a kézműves iparosság: értelmi iszínvonalát emelni tudja, abban az esetben még a gyáriparnak továbbfejlődése esetén is fog: tudni a kézműves iparosság: magának a jövő gazdasági rendben megfelelő pozíciót találni. (Igaz! Ügy van! a középen.) T. Ház! Ha a kézművesipar jövőbeli helyzetét vizsgáljuk, akkor először meg^kell vizs-