Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-97

Az országgyűlés képviselőházának 97, nagyon sok olyan kérdést rendezett, amit az j iparosság már régen óhajtott és kívánt. Rendezte a tanoncok jogviszonyait, rendezte a tanonciskolák kérdését, midőn kimondta, hogy minden olyan községben, ahol legalább ötven tanonc van, tartozik a község maga tanonciskolát fenntartani. Rendezte az ipartestületek kérdését, kimondván, hogy száz iparosnak joga van ipartestületet alapítani. Azonban ez a törvény sem segített komolyan a kisiparosságnak helyzetén. Ez a törvény is csak irott malaszt maradt, nagy részét nem is hajtották végre és ez után a törvény után is járta a magyar iparosság a maga szomorú kálváriáját. A gyár ellenben rohamosan haladt előre. A gyár a kispiart napról-napra jobban háttérbe szorította és napról-napra több iparágat hódított el a maga számára. Emlékezhetünk még gyermekkorunkból arra, hány olyan iparág volt, amelyeket mi még ismertünk. Kicsiny, hegymögötti falvakban jártam gyerekkoromban és láttam még a szövőszék mellett a takácsmestereket dolgozni, láttam még a korong mellett ülni a falusi fazekasokat, láttam a serfőzőt, láttam még kötélverőket, a fésűsöket, a szitakötőket, de ezeket az iparágakat lassan, részben, vagy egészben teljesen maga alá teperte és elnyomta, elnyelte a gyáripar. A sor még itt nincs befejezve. Még van néhány olyan ipar, amelyre a halált kimondotta már ez az őrült gyáripari verseny. Ezek közt az iparágak közt bizony két hatalmas iparág következik most sorra, a cipészipar és a szabóipar, amelyek már a nyugati államokban kénytelenek voltak csaknem száz százalékig feladni a harcot, feladni a versenyt a gyáriparral szemben. Tehát ma is látunk a szemünk előtt pusztuló iparágakat. Itt van az esztergályosipar, amely faesztergályos vonatkozásban nem más, .mint az asztalosárugyárak segédműhelye. Itt van az órásipar, amely voltaképpen ma már nincs is, legfeljebb egy rugót tesz be az órásmester, azonkívül az órás inkább kereskedő. Itt van a könyvkötő, aki valamikor mindenfelé papírlemezmunkát végzett, ma azonban valóban csak a könyvkötészetre szorul vissza az ő munkája és — mint t. képviselőtársam mondja — a dobozmunkát, amely valamikor a legnagyobb munkája volt, ma már tisztára a gyáripar vette a maga kezébe. Itt vannak a cukorkakészítők. A magyar cukorkák híre valamikor az egész, világot bejárta. A budapesti cukrászok remekeit még Amerikában is ismerték, ma mindez tisztára gyári készítmény, a gyáripar monopolizálja ezt az ipart is, úgy hogy szemünk láttára pusztul és sorvad ez az ipar is. Volt sok olyan szakma, amely szakmákban nagy és szép dolgokat produkáltak azok az iparosok, akik azokat mi vélték. Természetes, hogy az ipar sem hagyja magát, az ipar is védekezik ez ellen a kimondott halálos ítélet ellen és keresi a fennmaradás módját és lehetőségét. Nem is érdemelné meg azt a nagyrabecsülést, amelyet élvez, ha nem követne el mindent abban az irányban, hogy a maga létét a gyáriparral szemben megmentse. Feinn is fog maradni ez a kisipar és fenn is kell maradnia, mert mindig lesznek azért olyan egyéni cikkek, amelyeket gyárak nem állíthatnak elő, mindig lesz olyan munkakör, amelyet csak a kisipar végezhet, el; például javítások, bizonyos gépeknek és dolgoknak karbantartása, átalakítása, egyes lése 1936 február 26-án, szerdán. 5 egyéni cikkek előállítása mindenkor a kisipar feladata lesz. Meg kell nyugtatnunk azokat a bánatosszemű., szomorú magyar iparosokat, akik félnek a gyárak őrült versenyétől, hogy a halálharang nem kong még felettük, hogy vannak még itt emberek, van itt még számottevő tényező, aki az ő megmentésük érdekében cselekszik és tesz is valamit. Az a munkakör, amely mindig a kisipar kezében fog maradni^ mindenesetre megérdemli a körülbástyázást, a védelmet. Azt a kisipart, amelynek fennmaradását az élet szükségessége mindig meg fogja követelni, meg kell védeni, meg kell erősíteni. Egy bizonyos foknál azonban a kisiparral szemben is megáll a gyár versenye. Emlékszem arra a szörnyű összeroppanásra, amely 1928-ban és 1929-ben ment végbe Amerikában. Akkor Amerikában kisipar a szó szoros értelmében már nem volt. Ha az embernek az órája elromlott, végigjárhatott volna egy egéssz világvárost, — én történetesen Csikágót — hogy egy órást találjon, aki óráját megjavítja. Kénytelen volt az ember a hatvan-nyolcvan centes, egy dolláros órákat megvenni csak azért, hogy a régit ne kellessen javítani, de jobb órát már nem vásároltak az emberek, mert úgysem volt senki, aki azt megjavította volna, ha elromlott. De a legegyszerűbb mechanizmust'sem tudta az ember Amerikában megcsináltatni. Volt egyszer egy szabadalmam, amelynek elkészítéséhez kerestem egy műszerészt. Olyan dologról volt szó, ^amelyet Magyarországon egy egyszerű műszerész megcsinált volna, Amerikában azonban nem lehetett megcsináltatnom, mert nem volt egyáltalán kisipar, a gyárak pedig magánmunkálatokkal nem foglalkoznak. Amikor a gyáripar már teljes mértékben kiélte magát és amikor már minden tekintetben leigázta és visszaszorította a kisipart, akkor jött az az óriási felfordulás, a gazdasági összeroppanás és az összeroppanás után megváltozott az amerikai utcák képe. Az összeroppanás után napról-napra nyíltak meg a kis cipészüzletek az utcasarkokon és hívták, csalogatták az embereket azzal, hogy »ne dobd el a rossz cipődet, hanem jöjj ide, mi megtalpaljuk 50 centért, 80 centért, vagy egy dollárért.« A cipészüzletek után megnyíltak a kis asztalosüzletek, amelyek bútorjavításokat vállaltak, megnyíltak f a kis szabóműhelyek, amelyek a ruhák javítását, vasalását s talán még a fordítását is elvégezték már. Amikor tehát a gyáripar összeroppant, amikor már a gyáripar a túltermelés következtében nem bírta tovább az iramot, akkor érkezett el a kisipar létjogosultsága még abban a gazdag Amerikában is, ahol már évtizedek óta nem is lehetett kisiparosról hallani. Igaz, hogy a kisiparnak nagyon sok ágát megszünteti ez a gyilkos verseny, igaz, hogy visszaszorítják igen-igen szűk keretek közé és napról-napra erős sáncokat kell neki feladnia, de azért mégsem lehet azt mondani, hogy a kisipar el fog tűnni, mert vannak bizonyos iparágak, amelyeket a gyáripar sohasem fog tudni 'kisajátítani. Itt van például az ortopédcipő. Ezt mindig iparos less; kénytelen készíteni. A lópatkolást sohasem fogják gyári úton végezni, legfeljebb, hacsak a legutóbbi találmány, a gumipatkolás valamilyen formában ki nem fogja szorítani a régi világból való patkót, mint Amerikában, ahol a farmer bemondja a patkó számát az üzletbe és ha elküldik, felhúzza a lova lábára. T. Ház! Végtelenül örülök annak, hogy