Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-97

6 Az országgyűlés képviselőházának 97. párt különbség' nélkül, nagy megértéssel fordulunk a magyar kisiparos osztály felé, amely már 1922 óta állandóan hangosabban követel bizonyos revíziót azon a törvényen, amelyet 1922ben nem volt szerencsém elfogadni. Ez a követelése a kisiparosságnak négy főpontba sűríthető össze. Az első a képesítés szigorítása, amire ez a törvényjavaslat alkalmat és módot nyújt. A második a kontármunka kiküszöbölése, amire ez a törvényjavaslat nem nyújt elég módot, de remélem, rövid időn belül elérkezik még az idő, hogy ezt pótolni fogja a kormányzat. A harmadik szövetkezeti kény szertársulás, amely a kisiparosságnak nem éppen szövetkezeti munkálását, dolgozását jelenti, hanem inkább a szövetkezeti raktárakat és a szövetkezeti árusítást, a kivitelt, à közmunkákban való részvételt. A negyedik pont az ipartestületeknek hatósági kiépítése. E tekintetben is százszázalékig kielégíti a törvényjavaslat az iparosság óhaját, kívánságait. Az 1922:XII. te. képesítéshez kötött ipart ismer, továbbá engedélyhez kötött ipart és úgynevezett szabadiparokat, megszüntette azonban teljesen az iparűzés szabadságának elvét. Ha 1922-ben e miatt és sok hasonló dolog miatt elégedetlenkedtem azzal a javaslattal szemben, ma, 15 esztendő után, amikor^az iparosság helyzetén 15 év alatt semmi javulást nem látok, csak üdvözölhetem azt az irányzatot és azt a szellemet, amely az iparosság követeléseit figyelembe veszi. Az iparosság mindenre gondólt már, hogyan tudna a maga nehéz, nyomasztó helyzetén segíteni. Az orvosszerek sokfélesége között nem a legutolsó az úgynevezett kézmíveskamara, amelytől az iparosság a maga sorsának jobbrafordulását várja. Mi legalább is három olyan dolgot látunk, amelynek azonnali véghezvitele nagyban elősegítené az ipart. Ez a három'dolog: a kisipari hiteinek biztosítása, szövetkezeteknek létesítése és az ipari képesítésnek rendezése, kifejlesztése. T. Ház! Azt hiszem mindnyájan kaptunk bizonyos ipartestületektől, érdekeltségektől vagy pedig kereskedelmi érdekeltségektől most a törvényjavaslat tárgyalásakor memorandumot. Ma hívott fel engem az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület, a magyar kereskedőknek tisztes társasága, figyelmeztetve arra, I hogy a törvényjavaslatba becsúsztak olyan momentumok is, amelyek a kereskedők érdekeit sértik. Arra kértek tehát, hogy e tekintetben is emeljek szót. A magyar kereskedelem természetesen nem lehet ennek a kormányrak mostohagyermeke és a magyar kereskedelemnek éppúgy lehetnek sérelmei és panaszai, mint a kisiparnak. Természetes, hogy ha ilyen komoly sérelmeket hallunk, azokat is éppúgy magunkévá kell tennünk, mint bármily oldalról jövőket, ha a társadalomból komolyan kívánják az orvoslást. Az Omke. nehezményezi az 1. §-t, .amely megszigorítja, hogy kereskedő iparossal társulva gyakorolhasson képesítéshez kötött ipart. Az Omke. szerint csakugyan módosítani kellene ezt a javaslatot olyan irányban, hogy a tőkenélküli iparosoknak is megadassék a lehetőség arra, hogy tőkésekkel társulva, iparüzemet nyithassanak, (Müller Antal: A tőke egyedül akar minden hasznot!) Valóban, ha az iparosság követeléseit nézem, nem is találom ezt a követelést, amely a tőkést teljesen kizárná az ilyen társulás lehetőségéből, hanem amint az igen t. képviselőtársam mondja, a tőkének csak a túlkapásait, kapzsiságát kellene ennek a törvényiavaslatnak viszülése 1936 február 26-án, szerdán. szaszorítania, ellenben nem lehet elzárni nz utat az elől, hogy az iparos tőkés társat keressen .magának, (Müller Antal: Legyen csendes társa!) mert nagyon sok kisiparos lett már nagyiparos ebben az országban olyanformán, hogy valakivel társult, akár kereskedővel, akár tőkéssel. Ugyancsak az Omke. kívánja a 47. § módosítását is, amely szakasz a kereskedelem megrendelési és mértékvételi jogát nehezményezi; nevezetesen különösen a ruhaiparban az úgynevezett bedolgozó iparosok rendszerét óhajtja ez a javaslat csaknem teljes egészében megszüntetni, illetőleg olyan korlátok közé szorítani, hogy a kereskedőknél való ruhamegrendelési lehetőséget elveszi. (Müller Antal: Helyes is!) De ha már egyes iparágakban a kormány ilyen lé-, pésekre határozza el magát, akkor ezt a rendszert végig kellene vqzetni az egész vonalon. (Müller Antal: Megvan rá a módja a miniszter úrnak!) Megvan ez más iparágakban is. Itt van például a nyomdaipar, amelynek egyik te-, kintélyes rendelője az a papírkereskedő társadalom, amely a nyomtatványrendeléseket állandóan gyűjti, reklámokkal dolgozik, járja az irodákat, megrendeléseket vesz fel és azután elmegy házalni a nyomdákba és amely nyomda olcsóbban állítja elő azt a bizonyos megrendelést, ott rendeli meg. A nyomda szállítja tehát a munkát, de a haszon tekintélyes részét itt is a kereskedő viszi el az iparos elől. Különösen a ruhakereskedelmi iparban ma már annyira kifejlődött ez az úgynevezett bedolgozási rendszer, hogy számos, nagyon^ derék kisemher találja meg a maga kenyerét itt. (Müller Antal: Nagyon keserves kenyér ez, majd jövök adatokkal!) Például magam is ajánlottam már munkanélküli iparos barátaimat ilyen kereskedőkhöz, akiket nem tudtam sehol sem elhelyezni. En tehát igenis, méltányosnak tartom az Omke.-nek azt a kívánságát, hogy a szerzett jogokat e tekintetben ne bántsák. (Müller Antal: De csak nagyon növid ideig.) Lehetetlennek tartom, hogy hatalmas, nagy kereskedelmi vállalatok, amelyek egész vagyonokat invesztáltak bele ebbe a rendszerbe és amelyek olcsó ruhával látják el úgy a^ munkásnépet, mint az egész közönséget, e törvény után márólholnapra leépítsék a maguk üzemeit és áttérjenek valami más foglalkozási ágra. (Müller Antal: Nekik megmarad a gyári áru!) En tehát vagy hosszú átmeneti időt, vagy teljes kíméletet kívánok azokkal szemben, akik ma is gyakorolják ezt a módszert, ellenben a szerzett jogok elvételének sohasem voltam barátja. A szerzett jogok elvi álláspontján állva, igenis teljes méltányossággal tudnám elfogadni, ha nem-is ennek a rendszernek a megszüntetését, — én sein helyeslem ezt a rendszert, miután az iparosság egy részének kiuzsorázásával jár — de igenis ennek a rendszernek megtűrését azokkal szemben, akik már ma is gyakorolják, illetőleg akiknek üzlete ma is erre van felépítve. (Müller Antal: De törvénytelenül szerezték jogukat! — Flandorffer Ignác: Kijátszották a törvény rendelkezéseit! — Fábián Béla: Ha törvénytelenül szerezték volna, akkor most nem kellene törvényt hozni!) Lám, a t. képviselő úrral mindjárt egyetértek, mihelyt kereskedelmi érdekeket védek. (Fábián Béla: Volt már idő, kedves Győző, amikor száz százalékig egyetértettünk! Meg vagyok győződve felőle, hogy megint el fog jönni az az idő!) De én most arról szeretnék meggyőződni, hogy a t. képviselő úrral akkor is egyetértek, amikor kizárólag ipari és nem