Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-102
Az országgyűlés képviselőházának 102. politikát kell csinálni, amely mellett a lehető legtöbb ember tud elhelyezkedni. Nálunk ez az egyszerű tétel nem volt irányító tétele a magyar kormányzati politikának; nálunk mindig az volt a kérdés, hogy miként lehetne leültetni másokat azokhoz a terített asztalokhoz, amelyeket nem azok terítettek meg, akiket éppen az, asztalokhoz le akarunk ültetni. Én ezt sem ennél a törvényjavaslatnál, sem a többi törvényjavaslatnál nem tartom a magam részéről helyes felfogásnak. Helyes felfogás az, hogy új kereseti lehetőségeket nyissunk, a meglévő kereseti ágakat erősítsük, a magyar kisiparosság szörnyűséges terheit csökkentsük és a terhek csökkentésével a kisiparosság jövőjét biztosítsuk. Mert hiszen nemcsak az a baja a magyar kisiparosságnak, hogy nincs hitele, nemcsak az a baja, hogy a múltban túlzott terhekkel lehetetlenné tették a kisiparos vagyonok alakulását, hanem a magyar kisiparosságnak az is a baja, hogy ma olyan szörnyűek a közterhei, hogy ezek mellett tulajdonképpen a mugyaï kisiparostársadalom erőteljes egyéniséggé, erőteljes szervezetté nem fejlődhetik ki. Mindnyájan, akik itt vagyunk, járunk kisiparos gyűlésekre, kisiparos értekezletekre, érintkezünk kisiparosokkal. Mindnyájan tudjuk, hogy minden magyar kisiparos állandóan egy kérdésről panaszkodik nekünk; nem azokról a problémákról, amelyek benne vannak a t. miniszter úr törvényjavaslatában, hanem legelsősorban arról, hogy nem lehet annyit keresni, amennyi a közterhek fedezésére elég volna. Ez az egyik dolog, a másik pedig az, hogy a magyar kisiparos üzletében van egy csendes társ. Nem egy kereskedő, nem egy tőkés, hanem a magyar állam. (Gr. Pálffy-Daun József: Csendes majoritás!) Ez a csendes társ a magyar kisiparosságnál olyan jogokat követel magának, amelyeket a magyar kisiparos semmikép nem tud teljesíteni. T. Ház! Ezzel válaszoltam arra a kérdésre is, amelyet t. képviselőtársaim közül sokan felvetettek itt ebben a Házban. Ezzel akarom szerény felszólalásomat végezni. Azt kérdezték, hogy miért szegény a magyar kisipar? A magyar kisiparos azért lett szegény ennek az országnak nagy kárára, mert a magyar állam törvényei az egészséges, tőkeerős magyar kisiparostársadalom kifejlődését lehetetlenné tették. Meggyőződésem szerint nincs semmi remény ezután a törvényjavaslat után sem arra, hogy a magyar kisiparostársadalom anyagi helyzete javulni fog. Én a t. miniszter úrtól ilyen irányú rendelkezést, ilyen irányú törvényt várok és ezért ezt a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Kenyeres János jegyző: Horváth Ferenc! Horváth Ferenc: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam a törvényjavaslatban — úgy látom — éppen úgy, mint sokan mások, olyasmiket is keresett, amiket én nem találtam benne, de úgy látom, hogy maga a, törvényjavaslat sem vindikál önmagának olyan hatásokat, „tudniillik azt, hogy a kisiparostársadalom ettől a törvénytől a maga sorsának és helyzetének megjavítását várhatná. Ezt maga a törvényjavaslat sem mondja ki, nem is vindikálja, hiszen aiz indokolás elején maga jegyzi meg, hogy a gazdasági természetű bajok orvoslása általában nem a jogszabályoktól, hanem egészen más tényezőktől függ. Nekem is az a nézetem, hogy ez a ülése 1936 március 5-én, csütörtökön. 143 törvényjavaslat, ha megszavaztuk, — amint nincs kétségem, hogy a Ház meg fogja szavazni — az iparosság helyzetében észrevehető segítséget nem fog hozni és jelenteni, hiszen az a tény, hogy az iparosságnak különféle formáit, az iparűzésnek, a társulásnak különféle lehetőségeit itt szabályozzuk, ez önmagában még kenyeret nem jelent. T. Ház! Mielőtt a javaslatra rátérnék, egypár statisztikai adattal akarok foglalkozni, amelyek itt a vita során már elhangzottak. A magam részéről mégis szükségesnek tartom, hogy felhozzak egypár adatot azért, mert úgy látom, hogy itt az adatok felhozása, ismertetése során a vita folyamán bizonyos ellentétek, bizonyos különféle adatok merültek fel, amelyek félreértésre adhatnak okot. Szó volt arról, hogy ez a javaslat 180.000 iparost és 800.000 lelket érint. Czirják képviselőtársam nagyon helyesen másfélmilliós lélekszámról beszélt. Mi itt az eltérés a kettő között 1 ? En úgy látom, hogy az eltérés oka az, hogy ez a 800.000-es lélekszám az ipartestületek kötelékébe tartozó .iparűzőket és ezek családtagjait öleli fel, mert a statisztika szerint az ipartestületek kötelékébe 180.000 önálló mester és segéd, inas formájában pedig 820—340.000 ember tartozik, és ezeknek családtagjai körülbelül 800.000 ember, és mégis a statisztika 1,300.000—1,400.000 'embert mutat iä kisipar címén. Hol itt az eltérés? En abban látom az eltérést, hogy egyes iparágak olyanokat is foglalkoztatnak, akik nem tartoznak az ipartestületek kötelékébe, hiszen máshogyan ez az eltérés az adatok között nem volna érthető. Iparkodtam összeállítani magamnak a kisiparosok, az iparűzők részletes statisztikáját és azt tapasztaltam, hogy a statisztika szerint a kisiparral foglalkozók száma 680.000 ember, családtagokkal együtt ez a 680.000-es szám emelkedik fel 1.400.000-re. Ez a 680.000-es szám a következőkből alakul: a vas- és fémiparban foglalkoztatva van 77.000 ember a gyáripar nélkül. a igép- és közlekedési eszközök gyártásánál 75.000 ember, a kő-, föld- és agyaiparban 8000 ember, a fa- és csontiparban 51.000 ember, a bőr-, sörte- és tolliparban 6000 ember, a fonó- és szövőiparban a gyáripar nélkül 7000 ember, a ruházati iparban 198.000. a papíriparban 2000, az, élelmiszer és élvezeti cikkek gyártásában 63.000, a vegyészeti kisiparban 3000. az építőiparban 112.000, a sokszorosító .iparban 11.000, a szálloda- és vendéglősiparban 49.000 ember. egyéb ipart űz 20.000. Ez tehát összesen 680.000 ember, családtagokkal együtt 1,400.000 ember. Az ország lakosságának egyhatodrésze ez és a mezőgazdasággal foglalkozó lakosságnak egyharmadrésze. Még egy másik adattal is foglalkozni kívánok. Felmerült az a kérdés, hogy mi az az átlagkereset, amelyet a kisiparos megkereshet. Itt ismét különféle adatok merültek fel. Az egyik felszólaló 200—300 pengő évi keresetre teszi a kisiparban a keresők évi hasznát, vagyis nem is hasznát, hanem keresetét, a másik 1500-ra, egy másik ismét 600—700 pengőre. Én itt a nagy számból indultam ki, abból a számból, hogy megállapították azt, hogy a kisiparnak az évi haszna ebben az országban körülbelül 400 millió pengőt tesz ki. Ez a kisipar évi produktumának az értékére vonatkozik. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter tagadólag int.) A miniszter úr szerint több'? Abban a statisztikában, amely az ország jövedelmét 3 milliárd ^ pengőre becsülte, az ipar ezzel a 400 milliós tétellel szerepel. Ha 680.00O kisipari keresőt számítok, akkor körül22*
