Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-102

144 Az országgyűlés képviselőházának 102. belül 6—700 pengő ez az átlagos kereset, amely egy kisiparral foglalkozó emberre jut ebben az országban. Emellett természetesen még vannak 200—300 pengős keresetek és vannak 1500—2000 pengős keresetek is, az átlag azonban .6—700 pengőt tesz ki. T. Ház! Hogy az ipar az ország gazdasági életében milyen fontos szerepet tölt be, azt már ezek az adatok is bizonyítják, amelyeket itt felhoztam. Azt látjuk ugyanis ezekből, hogy az utóbbi évtizedekben az iparral és kereskedelemmel foglalkozók szánna fokozatosan nagyobbodik, ez a réteg egyre jelentőségteljeseob lesz, például 1890-ben a mezőgazdasággal foglalkozók száma az ország lakosságának 70%-át tette ki, 1900-ban 66%-át, 1910-ben 62%-át, a mai Csonka-Magyarország területére átszámítva pedig 55%-át. A nagy eltolódás tehát 1910-ben kezdődött, amikor Nagy-Magyarország népességének foglalkozási megoszlása ogészen más volt, amikor az ipar az ország lakosságának sokkal kisebb százalékát képviselte, mint Csonka-Magyarországon. Amint mondom, e szerint a statisztika szerint 1910ben az ország lakosságának 62%-a foglalkozott iparral, ugyanakkor Csonka-Magyarország területén 55%. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Az ipar nagyobb arányban nőtt s most nagyobb az intelligencia is!) Ügy van, az intelligencia is, az ipar is nagyobb, hiszen ezt mutatja az, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók száma 62-ről 55%-ra csökkent, az iparral foglalkozók száma pedig ennek arányában 19%-ról 21—22%-ra emelkedett. Ugyanilyen arányban nőtt a kereskedelemmel t'oglalko zók száma is, mégpedig az 1930-as adatok szerint 4'6%-ról 5'4%-ra emelkedett. Csak mellékesen akarom érinteni azt a felfogást, amely szerint Magyarországon a kereskedelem túlteng. Ez felfogás dolga, mert egy ország gazdasági életében egy százalékszerű adott szám lehet sok és lehet kevés. Ha a többi európai állam adatait a magyar adatokkal összehasonlítjuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy azokban az országokban, amelyek kultúrában alacsonyabb fokon állanak, amelyek gazdaságilag elmaradottabbak, az ipar és a kereskedelem is sokkal kisebb százalékot tesz ki az ország népességéből, mint a nyugati és általában a fejlettebb, a gazdaságilag előrehaladott országokban. Errevonatkozólag is leszek bátor egy pár statisztikai adatot felhozni. Bulgáriában a mezőgazdaság 81%-kal, az ipar 9%-kal, a kereskedelem 2'8%-kal van képviselve, míg Svédországban a mezőgazdaság 40%-kai, az ipar 31%-kai, a kereskedelem 8%-kal. Még talán a svédországi állapot áll a legközelebb a magyar viszonyokhoz. Nézetem az, hogy a magyarországi adatok, amelyek szerint a mezőgazdaságra esik az ország lakosságának 51%-a, az iparra 21%, a kereskedelemre 5%, a következő évtizedek során meg fogják közelíteni a svédországi adatokat. A mezőgazdasági népesség száma fokozatosan csökkenni, az iparral és kereskedelemmel foglalkozók száma pedig foko zatosan nőni fog. Természetesen még messze vagyunk Németország, az Amerikai Egyesült Államok, vagy Anglia statisztikai adataitól, amelyeket itt mégis felhozok annak bizonyítására, hogy milyen nagy fejlődési lehetőség van ezen a téren. Németországbán a mezőgazdasággal foglalkozók száma 28%, az iparral foglalkozóké 40%, a kereskedelemmel foglalkozóké 13%. Az Északamerikai Egyesült Államokban mezőgazdasággal foglalkozik 22%, iparral 31%, ke

: ülése 1936 március 5-én, csütörtökön. reskedelemmel 18%; Angliában mezőgazdasággal 5%, iparral 46%, kereskedelemmel 19%. Ha ezekkel az adatokkal és számokkal összehasonlítom a magyarországi adatokat és számokat, akkor azt tapasztalom, hogy sem az iparban, sem a kereskedelemben nincs túlzsúfoltság szám £zerint, statisztika szerint, megoszlás szerint, van azonban túlzsúfoltság a kereseti lehetőségben és ez a túlzsúfoltság természetesen azért van, mert sem a mezőgazdaságban, sem az iparban, sem a kereskedelemben nincs meg a> termelt értékeknek az az összege, az a volumene, amely kielégítő részesedést tenne lehetővé az egyes kereseti osztályok számára. Ha ezeket a statisztikai adatokat nézem. semmi vigasztalót nem találok bennük az országra, < de talán mégis hasznos irányítást, a jövő fejlődésének azt az irányát, hogy ebben az országban a népfelesleg, a szaporodás fokozott mértékben fog a jövőben az ipar és a kereskedelem felé eltolódni. Hogy ennek egzisztenciáját, boldogulását, kereseti lehetőségét biztosítsuk, az ehhez szükséges feltételek azok, amelyeknek megteremtésére a kormányzatnak tőre kednie kell. Ezek a feltételek természetesen először az iparnak szakmabeli felkészültségére, tőkebeli megsegítésére és kellő törvényi szabályozására vonatkoznak. Itt tulajdonképpen nem is mondok újat, hiszen mindezt az előttem szóltak elmondották. A szakmabeli készültséget a mestervizsgában találjuk ebben a javaslatban. Én helyeslem a mestervizsgát azért, mert amikor az életben mindenütt fokozottabb képesítést, magasabb műveltséget, több ismeretet kívánnak, akkor természetesen ezzel az irányzattal az iparnak ig lépést kell tartania. (Propper Sándor: A miniszter uraknak nem kell mestervizsga!) A minisztereket nem maga a törvény helyezi ide az országgyűlésbe és állítja az országgyűlés elé. (Váry Albert: Hanem a tehetségük!) hanem egészen más: a saját tehetségük. Éppen így van a képviselőknél is. A választás is bizonyos fokig mestervizsga. Felhozták, hogy a képviselőknek is mestervizsgát kellene tenniök. Ezt a vizsgát az életben kell letenniök s az egyik megbukik. a másik keresztülmegy, amint ezt látjuk. A valódi mestervizsga is sokszor talán hasonló körülmények között fog vésrbemenni. Friedrich képviselőtársam az Iparosöntudatról beszélt és arról a, megkülönböztetésről, amelyben Magyarországon a szellemi foglalkozásúakat, az irodai munkával foglalkozókat részesítik az ipaxossal és az egyszerűbb emberrel szemben. A magam részéről is rá akarok mutatni erre, mert az a nézetem, nem hangoztathatjuk eléggé, hogy a fizikai munkás és a szellemi munkás között, igenis, más különbség nem lehet, mint az érték, amit az egyes ember termel és ez az értéktermelés 'bizony sokszor abban a kékzubbonyos intelligens munkásban sokkal nagyobb ^ lehet, mint az irodai asztal mellett rubrikázással eltöltött idő értéke. A nálunk tapasztaltaknak az ellenkezőjét tapasztaljuk már Németországban és nyugaton, ahol az iparral és kereskedelemmel foglalkozók sokszor bizonyos fölényt éreznek a beamteremberrel szemben. Maga Ford is a fehérgallérosokról mindig bizonyos lekicsinyléssel beszél és ezzel szemben előnyben részesíti az egyszerű munkásruhában, kék zubbonyban dolgozó intelligens munkást és iparost. Én nem akarom egyiket sem a másik fölé helyezni, csak azt mondom, amit az imént megállapítottam: az emberi érték attól a munkától függ, amit végez az egyik és a másik. Ez állapítja meg azt