Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-102

134 Az országgyűlés képviselőházának 102. ülése 1936 március 5~en, csütörtökön. ipart kívánta megteremteni és ennek érdekében gépekkel, eszközökkel, anyag- és pénzbeli segélyekkel igyekezett a kézműipart támogatni, azonban, amint tudjuk, ennek a kormányzati: intézkedésnek nem lett foganatja és a magyar középipar nem tudott kifejlődni. Tegnapelőtt Görgey István t. képviselőtársam azt mondotta, hogy ennek oka főiként abban volt, hogy a magyar kézműiparosság nem bírt a szükséges szellemi és szakmabeli képzettséggel, nem rendelkezett a szükséges /kereskedői érzékkel és szellemmel s ennek tulajdonította azt, hogy a kézműiparosság nem tudott kellő mértékben^ kifejlődni és nem tudott középiparrá átfejlődni. A valóság az én megállapításom és szerény véleményem szerint nem ez, hanem az, hogy ez tulajdonképpen már csak az okozat volt. Az ok sokkal korábbi keletű volt, és pedig előidézte ezt egyrészt az a liberális politikai és gazdasági rendszer, amely a 'korábbi törvények alapján rászabadult a kézműiparosságra; másrészt előidézte az a bécsi politika, amelynek nem volt érdekében a magyar kézműipar kifejlődése, annál az egyszerű oknál fogva, mert a közös vámpolitikai rendszerben a monarchia, mint gazdasági egység, az osztrák politikai felfogás szerint, Magyarországot, mint agrár államot, Ausztria éléstárának tekintette és ezzel szemben az osztrák és a cseh ipar — lett-légyen az kézműipari vagy gyáripari termék — itt kívánt elhelyezkedni a magyarországi piacon. A liberális kereskedelem, a vállalkozó tőke tehát nem foglalkozott az ipar megteremtésével. Fő célja az volt, hogy a kereskedelem útján a magyar agrártermékeket kivigye és ezek helyett behozza a külföld, helyesebben a monarchia egységes gazdasági területéről az osztrák ipartermékeket. Ezeket a magyar kézműiparos társadalomnak erős konkurrenciát teremtett. Az olcsó osztrák áru, úgy a gyáripari, mint a kézműipari termék megjelent Magyarországon, minden üzletben ott volt, sőt ott volt az országos vásárokon is, az ú. n. olcsó bécsi áru és erős versenytársává lett a magyar kézműiparnak. Sem a magyarországi liberális politikai rendszernek, sem a bécsi politikának nem volt tehát érdekében álló a magyar kézműiparos társadalom szellemig és szakmabeli képzettségének emelése, Egyrészt ezek voltak a főokok, de másrészt azért, sem volt érdéke a bécsi politikának a magyar kézműiparosság megerősítése, mert összetételénél, fajiságánál, ezeresztendős múltjánál fogva a magyar kézműiparosság, főként a magyarlakta vidékeken mindenkor ellenzéki politikát folytatott, mindenkor_ a független állameszméért harcolt. Jól tudjuk, hogy a Csonka-Magyarországnak jelenlegi területén élő magyarság mindenkor legnagyobbrészt ellenzéki, Kossuth-párti képviselőket küldött be a parlamentbe, így az erdélyi székelység^ is, hiszen az 1905. évi országgyűlésü választásokon, jól tudjuk, még Bethlen István gróf is Kossuth-párti programmal jutott be a magyar képviselőházba a mezőségi kerületben. Főként ezek voltak az okai annak, hogy a magyar kézműipar nem tudott kifejlődni. Láttuk azután, hogy az összeomlás idején tulajdonképpen mii történt a magyar kézműiparral. Ha ez ideig nézzük a (külföldi állaimokban az ipar fejlődését, azt állapíthatjuk meg, hogy a nyugati államokban az elmúlt évszázad alatt a középipar kifejlődött, a kisipariból és a középiparból később ikifjelődött a nagyipar. Nálunk ez a természetes folyamat nem tudott lezajlani, annál az egyszerű oknál fogva, mert abban a gazdasági egységben, amelyet monarchiának neveztünk, a magyar kisiparra — őszintén szólva — a kormányzat sem gondolt kellő mértékben. Ellenben a monarchiában alakult ki egységesen — mint egységes gazdasági területen — az az iparfejlődés, ami Nyugat-Európában kifejlődött ez alatt az 50 év alatt; a kisiparból kialakult a íközépipar és a nagyipar is, mindez azonban valójában csak Ausztriában és nem nálunk alakult ki. A világégés után, amikor a monarchia szétesett és itt maradt Magyarország csonka területe, nekünk nem maradt meg csak a kisiparunk, mert a nagyipar Ausztriára esett. Az itt maradt kisipar pedig szellemileg és szakmailag jóformán nem volt fejlettebb, mint az, amit a céhrendiszer annakidején kifejlesztett. Ebben a szellemi nívóban nézve a magyar kisipart, annak súlyos, nehéz helyzete volt, mert a statisztikából azt látjuk, hogy a mai kisiparostársadalomnak még mindig 80 százaléka az, amelynek négy elemi iskolánál nagyobb végzettsége nincsen és majdnem 10% az, amelynek még ennyi szellemi r

végzettsége sincsen. Annak a kisiparnak tehát, amely a monarchia idejében, az összeomlás előtt volt Magyarországon, még ennyi képzettsége sem volt. Nagyon helyesen és azt mondhatnám történelmi hivatásszerűen járt el 1922-ben a nemzetgyűlés, amikor a XII. te. törvényerőre emelésével a magyar kisipar kérdését a szakmai képzettség megalapozásában látta és fektette le. Az volt a leg-fontosabb, hogy a szakmai képesítés emelésére fektette a fősúlyt. Hiszen ezideig senki sem kért és senki sem várt a tanoncoktól semmiféle iskolai végzettséget. Jól tudjuk, hogy minden iskolai végzettség nélkül szerződtették a tanoncokat. Emlékezzünk viszsza gyermekkorunkra; abban az időben, ha valaki rosszul tanult, egyszerűen azzal fenyegették, hogy odaadják suszterinasnak. (Fábián Béla: Ma is!) Ez volt a helyzet és ez^a szomorú, terhes és megbélyegző megállapítás volt az iparostanonc szellemi képzettségének szellemi fokmérője. Az egyetlen képesítés az volt, hogy nem tanult és nem tudott semmit. Az a kisipari társadalom, amely ma még mindig itt él, azt mondhatnám, hogy ennek a régi kornak nevelése. Nem csodálkozhatunk tehát, ha nem tudott boldogulni abban a feltörő, kereskedelmi szellemmmel megáldott liberalizmusban, amely a magyar kisiparnak, amint említettem, anynyira, versenytársa volt. A kormányzatnak ez az intézkedése, amelyet az 1922 : XII. törvénycikkben lefektetett, valójában a magyar ípárkérdés^ rendezését kívánta maga. elé tűzni és valójában le akarta rakni a kézműiparos-társadalom anyagi és szellemi jólétének alapját. Ebben az időben azonban a magyar kisipar anyagilag már jórészt tönkrement, kellő mennyiségű tartaléktőkével nem rendelkezett, tehát nem is tudott olyan fejlődésnek indulni, mint amilyent tőle elvártunk. Mindezt jól tudjuk és ismerjük. Éppen ezért a jelenlegi törvényjavaslat nagyon helyesen az 1922. évi XII. te. kiegészítéseként, a szakmabeli képesség további emelését tűzte ki fedadatául^ és a továbbiakban az- ipartestületek megerősítésén keresztül az iparos-társadalom teljes gazdasági alátámasztását kívánja