Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-101

Az országgyűlés képviselőházának löl. Elnök: Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Lázár Andor igazságügyminiszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Esztergályos János t. képviselőtársam előadása után, amely rendkívül színes volt {Ügyi van! Ügy van!) azt hihetnék, hogy ezekre a bűncselekményekre a büntetőtörvénykönyv nem tartalmaz megfelelő rendelkezéseket. Nekem tehát a legelső kötelességem a t. Ház figyelmét felhívni arra, és Esztergályos János igen t. képviselőtársammal, aki ^kétségtelenül teljes jóakarattal hozta ezt a kérdést a Ház elé, közölni azt, hogy a büntetőtörvénykönyv 358. és «383. §-a az óvadéksikkasztásra 5 évig terjedhető börtönbüntetést, amennyiben pedig ez csalásnak minősül, öt évig terjedhető fegyházbüntetést mér ki. Arról tehát nem lehet beszélni, hogy a büntetés nem lenne elég szigorú, mert ezek bizony hatalmas és elrettentő büntetések. Abban is téved Esztergályos János igen t. képviselőtársam, hogy a bíróságok nem szabnának ki szigorú büntetéseket. A közelmúltban is, amint értesültem, két ilyen eset volt. Az egyiknél másfélévi börtönbüntetést, a másiknál pedig háromévi börtönbüntetést szabott ki a büntetőtörvényszék, tehát a büntetési tétel és a bíróságoknak idevonatkozó gyakorlata szigorú, bár arra talán nem elég szigorú, hogy elrettentsen embereket, akik a lelkiismeret minden nyoma nélkül vetik rá magukat az áldozatukra. (Dinnyés Lajos: A szegénység vámszedői!) Én tehát a képviselő úr interpellációját abban a vonatkozásban komoly megfontolás tárgyává teszem, hogy ne kísérjem-e különös figyelemmel ezeket az ügyeket és ne tegyek-e olyan intézkedést, amely az ügyek gyors befejezését elősegítené, mivel a gyors intézkedés, ha esetleg enyhébb is, sokszor nagyobb hatású, mint egy későn bekövetkező szigorú büntetés. (Általános helyeslés.) A képviselő úrnak tehát itt, a Ház színe előtt kilátásba helyezhetem ezt. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés a jobboldalon és a középen ) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a viszonválasz joga. Esztergályos János: Nem kívánok szólni. Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e tudomásul venni az igazságügyminiszter úr válaszát, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a miniszter úr válaszát tudomásul veszi. Következik Dinnyés Lajos képviselő úr interpellációja a kultuszminiszter úrhoz, (vitéz Seheftsik György: Tszkő! Tszkő! — Dinnyés Lajos: Jobb a tszkő, mint a petíció! — Derültség. — Felkiáltások jobbfelől: Az se rossz!) Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Vásárhelyi Sándor jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. 'kultuszminiszter úrhoz. Van-é tudomása a kultuszminiszter úrnak arról, hogy 2390/1934. számú M. E. rendelet alapján az államnál elhelyezett mintegy 800 diplomás még ima is 80 pengő fizetés mellett dolgozik; ugyanakkor, midőn egy altisztnek is 90—100 pengő a fizetése? Van-e tudomása a kultuszminiszter úrnak továbbá arról, hogy ezek az ekként elhelyezett diplomások a legnagyobb bizonytalansággal néznek a jövő felé, mert az elhangzott ígéretek dacára az átminősítésük érdekéiben mindezideig még semmi sem történt. Hajlandó-e a kultuszminiszter úr nyilatKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. VI. ülése 1936 március i-én, szerdán. 119 kőzni, hogy milyen módon hajlandó rendezni e fontos kérdést? Dinnyés Lajos s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! Az állástalan diplomások elhelyezkedésének ügye évek óta kísért a magyar közéletben (Fábián Béla: Láttuk tegnap, hogy mi van velük!) és évek óta hangzanak el kívánalmak a kormánnyal szemben atekintetben, hogy az állástalan diplomások kérdése kardinálisán legyen rendezve és elhelyezésük tekintetében az állam járjon elől jó példával. 1934-ben a 2390. számú miniszteri rendelet alapján kb. 800 állástalan diplomást vett fel a kormány (Hóman Bálint vallásés közoktatásügyi miniszter: 850-et!) a különböző tárcák keretében azzal az ígérettel, hogy az utánpótlás ezek közül, az érdemes és megfelelő egyedekből szelekció útján lesz kiválogatva, (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ügy van!) Alátámasztja ezt az ígéretet a nemzeti munkaterv 15. pontja is, amely azt mondja, hogy »az előléptetéseknél, a közigazgatási tisztviselői kar kiegészítésénél a szakszerű szelekció szempontjaiból indulunk ki.« A nemzeti munkaterv 18. pontjában pedig az olvasható, hogy »igyekezni fogunk a közigazgatásiban túltengő magas állások lebontásával és a racionális elvek szemmeltartásával inkább a kisebb állásokat szaporítani.« T. Képviselőház! Ezeknek az Adob.-isták* nak, akiket az állam átvett, a fizetései amint méltóztatnak tudni, 80 pengő, azonban a 80 pengőből levonják a Mabi.-t és így 75 pengő 62 fillér az az összeg

1 amelyet a magyar állástalan diplomások az államtól kapnak. Vannak egyes hivatalok, így értesülésem szerint a Statisztikai Hivatal is., ahol ebből a 75 pengő 62 fillérből még 50 fillér isportszakosztályi díjat is levonnak. Ezek az emberek, ezek az Ádob.-iísták, akiket az említett rendelet alapján helyeztek el, a legnagyobb mértékiben beváltak, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Kölbig Ferenc pénzügyminiszteri osztályfőnök, akit méltóztatnák ismerni, de azért a nevét felelevenítem, azt mondotta, hogy a pénzügyi igazgatás csődjét az állástalan diplomások beállításával sikerült csak megállítani. Ezek az állástalan diplomások, akiket az állam s azonfelül a gyáripar is átvett, — erre is rá fogok térni — már két év óta várják, hogy azok az ígéretek, amelyeket nem mondom, hogy hivatalos, de félhivatalos helyről kaptak beváltassanak és hogy exiszteneiájuk véglegesítéssel biztosíttassék. Interpellációmat már a múlt héten bejegyeztem és el is akartam mondani, de elálltam tőle arra való tekintettel, hogy értesülésem szerint ezek az állástalan diplomások akkor adták be memorandumukat a m. kir. kormányhoz. Ebben az emlékiratban, amelyet a t Ház tagjai közül 51-en írtak alá pártkülönbség nélkül, le vannak írva azofk a kívánságok, amelyeket az állástalan diplomások a kormány elé terjesztettek. Végtelenül szomorú az, amit az állástalan diplomások bizottsága az emlékiratban kénytelen volt leszögezni, hogy az 1935. évi júniusi kinevezések előtt bátrak voltak már egy memorandumot beadni a kormányhoz, de emlékiratukra választ mindezideig nem kapták. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: De kinevezések voltak!) Végtelenül örülni fogok, ha a miniszter úr ezeket a kijelentéseket a Ház iszíne előtt méltóztatik megtenni. Azonkívül a gyáripar is átvett ilyen állás18