Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-101
118 Az országgyűlés képviselőházának 10 vagy 2000 pengőt hajlandó átadni óvadék gyanánt a méltóságos úrnak, megbeszéli az ügynök, hogy az egyik vagy másik kávéházban majd találkoznak a méltóságos úrral s ott elintézhetik az óvadék és a szerződés kérdés ét. Megállapodnak egy időpontban s valamelyik körúti előkelő kávéházi tükörablaka mellett már ott is ül a méltóságos úr és várja az áldozatot. {Farkas István: Az egy másik ügynök!) Nem, a méltóságos úr a háztulajdonos. Bejön az ügynök, hozza áldozatát. A méltóságos úr természetesen jóvágású monoklis ember, (Dinnyés Lajos: Kormányfőtanácsos, nemi!) aki imponál ennek a szegény vidéki embernek és szinte foghegyről, félvállról beszél az áldozattal, elveszi tőle a kétezer pengőt és megmondja a cimet, hogy hol van a ház, amelyet időközben talán már meg is nézett az ügynökkel. Negyedkor azután, amikor a házfelügyelők változása van, jelentkezik az illető, helyesebben öten, hatan, nyolcan, tizen vagy annál is többen jelentkeznek, akik el akarják foglalni azt a házmesteri állást és csak akkor jönnek rá fájó szívvel és fájó lélekkel, hogy egy lelkiismeretlen gazember »méltóságos úr« hálójába estek. (Propper Sándor: A méltóságos asszony meg szanatóriumban van! — vitéz Scheftsik György: Méltóságos bestia!) Aat hiszem, a házfelügyelői állásra pályázóknak« ezt a kérdését meg lehetne oldani. A posta nagyszerűen kézbesíti a pénzeket, feleslegesi tehát, hogy .a házfelügyelőktől óvadékot vegyenek, mert minden lakó postán küldheti el pénzét a háztulajdonosnak. De az óvadéksikkasztásnak és az óvadékokkal való visszaélésnek van egy másik súlyos faja is, amelyre néhány mondatban szintén fel kell hívnom az igazságügyminiszter úr figyelmét. Ez a fizetőpincérek, a főpinoérek óvadéka. Van egy miniszteri rendelet, amely megállapítja, hogy mekkora lehet ez az óvadék. Ez a rendelet kimondja, hogy a napi átlagos bevételnek háromszorosa az, amit óvadék gyanánt a fizetőpincérektől kérni és elfogadni szabad. Ezzel szemben mi történik, igen t. Képviselőház? Egyes urak, akik kávéházat akarnak nyitni, ennek a miniszteri rendeletben megállapított összegnek tízszeresét, húszszorosát is kérik a fizetőpincérektőL Természetesen ismerik az idevonatkozó miniszteri rendeletet és ismerik a törvényt; írást adnak és ebben kikötik, hogy azzal^ az óvadékkal ők szabadon rendelkezhetnek és befektethetik az üzletbe. Ez olyan visszaélésre ad alkalmat, amelynek nagyon sok főpincér az áldozata. Ezek a tisztelt kávés urak azonban tovább is mennek s a főpincérektől ezenkívül még helypénzt is kérnek; napi tíz pengő helypénzt. Ezzel is uzsorázzák őket. Honnan veszik a a fizetőpincérek az óvadékot? Vannak óvadékbankok és vannak magánosok, akik a fizetőpincéreknek az óvadék kérdésében rendelkezésükre állanak. Ne méltóztassék azt hinni, igen t. Képviselőház, hogy ezek a bankok vagy ezek a magánuzsorások tiszteletben tartják a törvényt. Nem! Ezektől az emberektől az óvadékul kölcsönvett összegekért olyan óriási kamatot kérnek, amelyet ezek a fizetőpincérek úgyszólván nem is tudnak megfizetni. Például egy négyezer pengős óvadéknál négyszáz pengő »aláfizetést« kérnek. (Dinnyés Lajos: Mi az az aláfizetés? Olyan, mint a nőragadás? — Derültség!) Az aláfizetés azt jelenti, hogy annak az összegnek, amelyet a főpincérek az óvadékbanktól vagy a magánosoktól kér. ülése 1936 március 4-én, szerdán. nek, 10%-át egyszerűen oda kell ajándékozniuk, (Propper Sándor: Előre!) azért, mert a pénzt kapták. Ezenkívül ezek az uzsorások felszámítanak biztosítási díjat, tartalékalapot, közvetítési díjat és különböző címeken óriási összeget vonnak le. Ezek tehát szintén azok közé tartoznak, akiknek a kezét le kell fogni, hogy ne uzsorázzanak és ne zsákmányolják ki azokat a szerencsétlen munkásokat, akik egyik-másik kávéházban fizetőpincérként vannak foglalkoztatva. De van ennek a kérdésnek egy igen pikáns része is, amelyet elmondani tartozom. (Halljuk! Halljuk!) Az a fizetőpincér inventárbiztosítékot is köteles adni. Ez azt jelenti, hogy minden darabért, amely ott a kávéházban a berendezési tárgyakhoz tartozik, a fizetőpincér felelős. Pincérektől hallottam, hogy nagyon előkelő kávéházakban — nevet nem említek — ahol ezüst-szerviz van, akárhányszor megtörténik, hogy szmokingos urak szmokingja alól kénytelenek kivenni az ezüstkanalat, az ezüstevőeszközt. Szerencséjük van a fizetőpincéreknek, ha ezt észreveszik, de ha nem veszik észre, akkor a szmokingos urak elillanak s a kárt ezek a szerencsétlen fizetőpincérek kénytelenek megfizetni. Ezek azok a panaszok, amelyek hozzám az óvadékkérdésben befutottak. De méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy az egyik hetilap, a Társadalmunk című lap legutóbbi számában szintén felsorolt ilyen óvadéksikkasztási eseteket. Például egy egyszerű kis gépírónőt csaptak be 200 pengő erejéig olyan hangzatos cím alatt, hogy annak a szerencsétlen kis gépírónőnek nem is jutott volna eszébe kételkedni és arra gondolni, hogy be fogják csapni. Lefizette a 200 pengős óvadékot. A munkája az volt, hogy menjen el valamelyik nyilvános könyvtárba és írjon ki ott előkelő, méltóságos, kegyelmes és más egyéb ehhez hasonló címeket és ezeket adja le. Amikor három nap múlva, miután munkáját jól végezte, viszszament az irodába ez a gépírókisasszony, arról értesítik, hogy az igazgató urat csalás miatt elvitte a rendőrség. Elveszítette a 200 pengőt. Nem akarom megmondani, hogy ennek az egyesületnek mi a címe, mert egészen bizonyos, hogy a túloldalon (Farkas István: Haragudnának érte!) hihetetlenül csóválnák a fejüket. (Felkiáltások jobbfelöl: Halljuk! Halljuk! — vitéz Scheftsik György: Hadd csóváljuk! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nep! Nep!) Ez az egyesület a nemzeti egység kebelében alapított Sokgyermekes Magyar Anyák Országos Szent István Fiúotthona. (Zaj és mozgás a jobboldalon. — vitéz Scheftsik György: Ezért ugyan nem csóváljuk a fejünket!) Ezek azok a panaszok, amelyek arra kényszerítettek engem, hogy ezt a kérdést a maga meztelenségében idehozzam és arra kérjem az igazságügyminiszter urat: ne higyje azt, hogy ezeknek a gazembereknek a megfékezése lehetetlen, mert akár két hónapot, akár öt esztendőt kapnak, akkor is folytatni fogják mesterkedésüket. Nem. Ha a törvény teljes szigorúságával lecsapnak ezekre a svihákokra, (Gr. Festetics Domonkos: Fel kell akasztani őket!) akkor meg vagyok róla győződve, hogy ha nem is százszázalékkal fog csökkenni ezeknek a száma, de lényegesen kevesebb ilyen yisz. szaélés fog történni az apró, szerencsétlen emberek óvadékával. Ismétlem, sok esetben életet ment meg és családi tragédiákat akadályoz meg az igen t. miniszter úr, ha gondoskodik ezeknek a betyároknak a megfékezéséről.
