Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-101
Az országgyűlés képviselőházának 101. ilyen szövetkezetek is. Ennek tessék véget vetni. És ennek nem lehet másként véget vetni, csak úgy, hogy tessék ezt szabad iparrá tenni, a szabadversenyt csakugyan megnyitni. Bátor vagyok rámutatni arra, hogy az ipari novella 55. §-ához egy módosítást nyújtottam be, amelyben én éppen az Omtk.-val kapcsolatos egyik eset révén jutottam, tudniillik ott is egy ilyen tejiparost tett tönkre az Omtk., átvette tőle az üzletet és a vége az lett, hogy perelni kellett az Omtk.-t. A királyi tábla meg is ítélte. (Zaj a balközépen.) A vége az lett, hogy a királyi Kúria azt mondotta, hogy erkölcstelen ügylet annak a kisiparosnak, annak a tejigyüjtőnek az az ügylete, hogy a hatalmas Omtk.-nak eladta üzletét, s mivel erkölcstelen ügylet, nem jár neki semmi. Megjegyzem, hogy ez nem a Kúria gyakorlata, a Kúriának az a gyakorlata, hogy az ilyen üzletátruházásokért jár az ellenérték. Ezt ki is mondta a Kúria első tanácsa 3179/1983. számú ítéletében. Ugyanezen az állásponton van az 1908 : LVII. te. is, amely az üzletátruházásokról szól. Annál csodálatosabb, hogy a Kúria Ternovszky-tanácsa az Omtk. és ennek a hat aprógyermekes kisiparosnak a csatájában más> álláspontra helyezkedett, amennyiben a Kúria éTll'lítöS. számú ítéletében kimondotta, hogy tilos az átruházás, tehát erkölcstelen ügylet az, ha egy ilyen kisember átadja tejüzletét a hatalmas Omtk.-nak. Ez helytelen, ötlet-ítélkezés, amely ellenkezik az 1908 : LVII. tc.-vel. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Rupert Rezső: Tisztelettel kérek 10 perc meghosszabbítást.. Akkor éppen hat óra lesz. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni! (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Rupert Rezső: Ennélfogva szükségesnek tartottam, hogy a királyi Kúria első tanácsának helyes álláspontját egy szakasszá szövegezzem és kérjem a t. miniszter urat, hogy ennek a módosításnak elfogadásával tegye lehetővé azt, hogy az ilyen iparüzletek megtámadhatatlan értékként szerepeljenek a forgalomban. Ha egy iparos 10—20 esztendeig vezet egy iparüzletet, annak híre-neve lesz, annak vevőköre támad, készítményei esetleg még külföldön is hírre tesznek szert. Közben az az iparos talán agg lesz, vagy más egyéb körülmények folytán csökken munkaképessége. Annak az iparosnak ott van az egész irattára, ott van a levelezése. A vevők óriási, tág köre van^ ott, ahol az illető azt az üzletet, azt a vagyonértéket létrehozta. Fogadjuk el tehát azt, amit a királyi Kúria az 1908 : LVII. te. alapján már kimondott és ami egyedül helyes, védjük meg ezt az érdeket. Fontos érdek az, hogy ha egy kisiparos egy ilyen üzleti komplexust, egy ilyen eszmebeli értéket hoz létre, amely saját és családja boldogulásának alapja, azzal a vagyonnal ne történhessék meg, hogy azért, mert talán megöregszik vagy más egyéb okokból azt az embert onnan kitegyék s üzletét átruházzák egyszerűen azzal, hogy a háztulajdonos az illetőnek felmond, beköltözik egy másik ember, aki azután azt a nagyszerű konjunktúrát mind saját javára fordítja. Ezért javaslom az igen t. miniszter úrnak, méltóztassék elfogadni az általam indítványozott szakaszt, amely a királyi Kúria első tanácsának szövegezése és amely a következőképpen hangzik (olvassa): »A törvényjavaslat 17. §-a után új, 18. §-ként vétessék fel az alábbi szöveg: ülése 1936 március h-én, Szerdán. 115 Az 1922:XII. te. 55. §-ába új, második bekezdésként a következő rendelkezés veendő fel: (2.) Nem ütközik tilalomba az sem, hogy az, iaki iparigazolvány vagy iparengedély alapján ipart űz, vagy az ő jogutóda az, üzletet, mint az iparjogosítványtól független vagyonértéket, amelyet annak a vevőkör, megszerzett összeköttetések, hírnév és egyéb körülmények adnak meg, másra élők közt vagy halál esetére visszterhesen, vagy ingyenesen átruházza. A szerző félnek azután saját ügye, hogy az átruházott üzlet folytatásához szükséges saját személyi feltételei (iparigazolvány, iparengedély stb.) meglegyenek, vagy azokat kellő időben megszerezze.« Tisztán-ötletszerű elintézés és tisztán rabulisztika ugyanis az, hogy azért, mert egy üzlet, amelyet átruháznak, pusztán iparjogosítvány vagy iparengedély alapján gyakorolható, most egy ilyen üzletátruházást tilos ügyletnek nyilvánítanak. Teljesen más dolog az iparigazolvány és az iparengedély kérdése. Hiszen az, aki megveszi azt az üzleti komplexust, a maga személyében majd úgyis kénytelen lesz megszerezni az iparigazolványt vagy az iparengedélyt. Nem kell bírói ítélet annak kimondásához, hogy az iparigazolvány vagy az iparengedély nem ruházható át, mert hiszen a törvény rendeli, hogy mindenki köteles, illetőleg kénytelen megszerezni magának az iparigazolványt vagy az iparengedélyt. Ennek kimondásához nem kell bölcsesség. Éppen azért, ha ezek a joghoz kevésbbé értő vagy a fogalmazásban kevésbbé jártas emberek azt mondják, hogy iparüzletemet, iparengedélyemet, ipar jogosítványomat eladom, ez alatt magát az üzletet értik, azt a szellemi, eszmei értéket, amit az üzlet jelent. Mert hiszen ha azt el is adta, az új tulajdonosnak azért kérnie kell az iparigazolványt vagy az iparengedélyt és a hatóság dönti el, hogy ad-e neki iparigazolványt vagy iparengedélyt, vagy nem. Tegyük fel, hogy szó van egy nagyszerű gyárról, mondjuk egy sörgyárról. Ez sem más, mint kisiparosok műhelye. Ha valaki egy ilyen sörgyárat vagy szeszgyárat alapított, amely száz esztendőn keresztül hallatlanul nagyszerű üzlet lett, amelynek megvannak az összeköttetései, ne történhessék meg az, hogy azt valakire átruházza, mert annak az új tulajdonosnak iparengedélyt és iparigazolványt kell kérnie î Ne lehessen ezt megtenni? Mondjuk ki, hogy tilos ügyletet kötött az illető és akkor ingyen jusson hozzá valaki? (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Sörgyárhoz nem kell igazolvány!) En csak példáinak hoztam fel. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Rossz példa!) Arra hoztam fel példának, hogy amint a sörgyárnál érték az, hogy az illető megszerezte az üzleti konjunktúrát, összeköttetést, így van ez másutt is. Ha mindig csak a gyárat és a gyárakat, védjük, nem vagyunk igazságosak, védenünk kell azt a kisiipari üzletet is, (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ha ér valamit, akkor nem adja el!) mert az is érték; ha egy híres pipaüzlet, vagy akártmá más ilyen üzlet van valahol, annak is megvan a maga értéke. Csak az fiparosságot becsüljük meg és az iparosság vagyonát védjük meg, amely talán nem házban, nem földben, nem téglában van, ha azt az üzletet vagyonná nyilvánítjuk. A legelemibb igazság, az iparosság iránt érzett legminimálisabb rokonszenv ezt parancsolja.
