Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-101

108 Az országgyűlés képviselőházának 101 rosban a kézműiparnál sem. Sajnos, vidéken azonban nagyon gyakori szokás, hogy azinas, ha három évre szerződtetik, két évig a háztartási munkáknál segédkezik és csak egy esztendőt engednek neki, hogy a szakmában kiképezze magát. (Felkiáltások jobbfelől: Tényleg így van!) A munkaidőről tértünk rá erre^ a kérdésre, tehát visszatérek a munkaidő ügyére. Rendkívül fontos, hogy a tanoncok munkaideje is rendeztessék és ne adassék .alkalom a munkaadónak arra, hogy a tanoncot végsőkig ki lehessen aknázni a munkaidő szempontjából.^ Ez a mai helyzet az oka annak, hogy a legutóbbi orvosi vizsgálatok szerint itt Budapesten a tanoncok 76%-a. heteg. A 16.000 budapesti tanonc 76%-a beteg! Ez bizony nagyon szomorú jelenség és éppen a magyar nemzeti jövő szempontjából kell súlyt helyeznünk arra, hogy egészséges testületek legyenek a mi tanoncaink, niert csak egészséges testben fejlődik ki az egészséges magyar lélek is. Nagyon örvendek a javaslat azon intézkedésének,^ amely a tanoncok részére fizetéses szabadságot engedélyez. Ez nagy szociálpolitikai vívmány, amely az iparügyi miniszter úr előkelő szociálpolitikai gondolkodásmódját dicséri. Csak arra kérem az iparügyi miniszter urat, hogyha majd mód kerül rá, törekedjék ennek a fizetéses szabadságnak a segédeknél való megvalósítására is. A fizetéses szabadság kérdése ugyanis már a legtöbb állaimban meg van oldva. így például Olaszországban és Németországban 14—18. életévig négyhetes fizetéses szabadság, 18—45. életévig 2—3 hetes fizetéses szabadság, a 45 éven túli munkásnak pedig már ismét négyhetes fizetéses szabadság jár. Ha ezekben az államokban megvalósították ezt, méltóztassék az iparügyi miniszter úrnak odahatni, hogy ez a segédekre is vonatkozzon. A tanoncokat a t iparügyi miniszter úr szíves jóindulatába ajánlom, hiszen ők is az ipari termelés egyik ágazatát alkotják és talán az ő sorsuk a legmostohább az egész ipari termelésben. T. Ház! Ebben a Házban több ízben felszínre került a nemzet vagyonosodásának kérdése. Általában a tőkék megteremtésében látják az emberek a nemzet vagyono'sodását, de ez nagy tévedés. Lehet az állam gazdag, ha nagy tőkével rendelkezik, de ez még nem jelenti a nemzet gazdagságát. A nemzet gazdagságát az a sokmillió megelégedett kis porta jelenti, amelynek tulajdonosai kispolgárok. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nemcsak a füstölgő m agy gyárak képezik a nemzeti vagyon nagyságát és erejét. Mit ér az, akármekkora nemzeti vagyona van is egy államnak, ha polgárai elcsenevészednek és elszegényednek? A nemzet vagyonát a kisemberek harmonikus, megelégedett élete adja. Amikor tehát a nemzet vagyonáról van szó, gondoljunk azokra a kisipari műhelyekre, amelyek ugyan ma elárvultan állnak, de ha mfunka és boldogság költözik beléjük, a nemzeti' vagyon és jövő legértékesebb tényezői lesznek. (Ügy van! a jobboldalon.) T. Ház! Akkor tehát, amikor a kisipar érdekében olyan üdvös javaslat kerül a Ház elé, amely a nemzet vagyonosodását és a jövő fejlődését szolgálja, örömmel fogadom azt el a részletes tárgyalás alapjául. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Rupert Rezső! Rupert Rezső; T. Képviselőház! Amikor t. ülése 1936 március U-én, szerdán, képviselőtársaim a tanoncokról és a kisiparosság anyagi és erkölcsi felsegítéséről beszélt, meghatott a beszédéből a kisiparosság felé kiáradó szeretet, amellyel én is egyetértek s amelyet én is átérzek. S itt abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy most, amikor a tanonckérdésről van szó, visszaemlékezhetem -az 1922-es vitára, amelyben az akkori felszólalásomnak fő témája éppen a tanonckérdés volt, s egy iparosvezérrel szeimben kellett védelembe vennem a tanoncokat azért, mert az illető dparosvezér hibáztatta az 1922-es javaslat túl humánus intézkedéseit. Örömmel állapítom meg, hogy igen t. képviselőtársamnak még ez, a javaslat sem elég, még ezt sem tartja túl humánusnak. Különösen egyetértek vele abban, hogy ez a javaslat a segédek szociális, erkölcsi és jóléti védelmében nem megy el a kellő határig — hiszen alig is szól róla — és sajnálom, hogy magának az önálló kisiparosságnak az erkölcsi, anyagi és szociális védelmében sem megy el a javaslat odáig, mint az igen t. képviselőtársam hiszi. Sok minden van azonban ebben a javaslatban, amiben én nem értek egyet igen t. képviselőtársammal. T. képviselőtársam vádat emel a magyar múlt ellen, hogy a kisiparosságot a liberális rendszer juttatta odáig, ahol ma van. Hibáztatja, hogy a céhrendszer eltörlése vezetett el a kisiparosság anyagi leromlásához, pedig, t. képviselőtársam, beszélt itt már egy pap ebben a Házban erről a kérdésről és egészen másképpen beszélt. Az 1922-es javaslat vitájában részt vett a nagy G-iesswedn Sándor is, aki katolikus pap volt a javából (Csik József: Könyveiben ugyanazt írja, amit én mondtam!) és az akkori vitában nagyon is visszaverte a liberalizmus elleni vádat. (Csik József: Elete utolsó éveiben mást mondott!) Kimutatta, hogy mindaz, amit az urak a liberalizmus éjlen felhoznak, az csak álliberalizmus. Kimutatta, hogy t. képviselőtársaim bálványképei csinálnak maguknak a liberalizmusból, egy ellenszenves ibálványképet, egy olyan városligeti pofozóbabát, amelyet t. képviselőtársaim elcsúfítanak, ellenszenves színben tüntetnek fel csak azért, hogy pofozhassák. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon és a középen. — Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem akarják azonban elismerni, hogy mi a valódi liberalizmus fogalma és lényege, (Folytonos zaj.) Elnök; Csendet kérek, képviselő urak! Rupert Rezső: T. Képviselőház! A magyar liberalizmus mellett itt áll bizonyságul a magyar múlt, az 1914-es Magyarország. Azt az 3914-es Magyarországot, azt^ a hatalmasat, gazdagot, a boldogság országát a liberalizmus teremtette. Az a liberalizmus teremtette meg Nagy-Magyarország szellemi és erkölcsi nívóját és mikor mi liberálisak vagyunk, akkor mi a Nagy-Magyarország nívóján mozgunk szellemileg és érzelmileg. T. képviselőtársaim, a liberalizmus a régi magyar úri gondolkodásnak, az igazi nemes urak gondolkodásának szellemi és érzelmi nívója, a liberalizmus az, amelyet Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Wekerle Sándor és Tisza István képviseltek, hogy csak a legnagyobbakat említsem. De mindennél többet bizonyít az a tény, amelyet a mai kortársak is maguk előtt láthatnak, hogy az, 1914-es Magyarország, az a színtiszta liberális ország, boldog mennyország volt, amelyben nem fájt senkinek gondoktól a fejé. (Patacsi Dénes: De akkor 40 milliós lakosság élt a határok között! —-