Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. \ ezirányú — hogy úgy mondjam — hiányos képzettsége az oka annak, hogy tanonciskoláink nincsenek a kellő színvonalon. Ebben a tekintetben különösen egy sérelem mutatkozik: az, hogy a kereskedelemügyi minisztérium tárcája köréből átvitték a tanoncoktatás kérdését a vallás- és közoktatásügyi minisztérium keretébe, már pedig elsősorban a kereskedelmi, illetve most már az iparügyi minisztériumban volna a helye ennek az osztálynak. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Csak ia kereskedelmi t tanoncoktatást vitték át!) Körülbelül két éve kiadott a kultuszkormány egy rendeletet, amely úgy szól, hogy (ipariskolai tanároknak csak olyan diplomás egyéneiket szabad alkalmazni, akik teljesen állástalanok; akinek bármilyen havi jövedelme volt, az már nem lehetett ipariskolai tanár. A tanerők egy részét, akik tanfolyam elvégzése révén képesítették magukat az ipariskolai tanári oklevélre, ennek folytán bizonyos mértékben megfosztották a tanítás lehetőségétől. Már most mi lett a helyzet? Munkanélküli diplomásokat alkalmaztak a tanonciskolákban, egy ilyen tanárnak a fizetése azonban, sokat mondok, ha havi 80 pengőre rúgott. Már most az a 80 pengős ipariskolai tanár hogyan tanítsa nyugodt délekkel a maga tantárgyát, hiszen annak a gondját a tanításon kívül főleg az jelenti, hogy minél hamarább kerítsen mamagának egy olyan állást, amelyben nem 70 vagy 80 pengőt fog keresni havonta, hanem amelynek a révén legalább a legminimálisabb életszükségleteit ki fogja tudni elégíteni. A helyzet tehát az, hogy ha ezeket meghagyjuk ebben az állásban, előbb-utóbb szereznek még legalább egy ilyen mellékes állást, tehát előáll clZi ci helyzet, ami ellen a kultuszminiszter úr tiltakozott, hogy tudniillik ezek a tanonciskolái tanárok .álláshalmozók lesznek. Viszont, ha megfosztjuk állásától azt a tanonciskolái tanárt azért, mert másik állást is kapott, akkor hónapról-hónapra kicserélődnek nagyobb városban a tanárok, ez pedig a tanulási előmenetelt, a tanoncoktatás eredményességét is nagyban hátráltatja. Ezt voltam bátor a mélyen t. miniszter úr figyelmébe ajánlani. De ez a törvényjavaslat ezenfelül még a közérdeket, is megvédelmezi, amiikor az államellenes vagy nyereségvágyból elkövetett bűwtények esetén nem engedi meg az ilyen egyénnek azt, hogy az iparjogot gyakorolja. Ez nagyon helyes, ezáltal a közönség biztosítva van, hogy a kisiparos mindig erkölcsileg megbízható ember, akire nyugodtan rábízhatja pénzét és rendeléseit. Az ipartestületek reformja szintén olyan, amely a közérdeket védi. Az ipartestület azáltal, hogy nagyobbra terjed kii működési köre, mint azelőtt kiterjedt, . lehetetlenné tevén legalább részben azokat a visszaéléseket, amelyek az ipari verseny terén gyakran előfordulnak. íme tehát, azt mondhatjuk, hogy ez a törvényjavaslat a anaga egészében az ipari érdekeket szolgálja és hogy azt a hármas célt, amelyet kitűzött, helyesen iparkodik^ megvalósítani. Ez a javaslat korszakalkotó javaslat, amelyre már régen szükség volt és amely, ha nem is száz százalékban fogja megoldani a kisipar problémáját, mégis úgy erkölcsi, mint anyagíi vonatkozásban a kisipar ügyeit lényegesen elő fogja mozdítani, (ügy van! Ügy van! jobbfelől.) llése 1936 nmrcius 4-én, szerdán. 107 Ezzel a javaslattal kapcsolatban még egy kérdésre óhajtom a t. Ház figyelmét felhívni, nevezetesen a tanonckérdésre. Budapesten kerek számban 16.000 tanonc van. Ezeknek a tanoncoknak különösen lakásviszonyaik elrettentőek. A tanoncok általában vagy a mesternél, vagy internátusokban, vagy mint ágy rájárok vannak elhelyezve és alig van meg 3—4 ezer tanoncnak az a boldog megelégedettsége, hogy este szüleinél bajthatja le fejét álomra. A mestereknél sok esetben nincs meg az a gondoskodás és körültekintés, hogy a tanoncnak, már a tanonc szempontjából rendes lakást, juttatnának. Sokszor a műhelyben egy padon töltik évszámra éjszakáikat. De még rosszabb a helyzetük azoknak, akik ágyra jár ók, jelenleg pedig a tanoncoknak legalább 40—50%-a ágy rájáró. Az ágyrajárás folytán ennek kellemetlen erkölcsi' oldalaival ismerkednek meg, aminek kihatása lesz egész életükre s ami miatt nem lesznek belőlük ennek a hazának igazi, egész polgárai. (Ügy van! jobbfelől.) Ezeknek a tanoncoknak csak nagyon kis része tud internátusokban elhelyezkedni, nemcsak azért, mert internátus kevés van Magyarországon, hanem azért is, mert az internátusok a mai nehéz gazdasági viszonyok között nem bírnak létezni. Nálunk Újpesten három internátus is volna, de ezek közül csak egy tud prosperálni, azért» mert ennek az állam segítségére siet, a másik kettő elsorvad, mert ma az, aki tanoncnak adja fiát, nem rendelkezik annyi összeggel, hogy 20—30 pengőt tudna havonta fia után ilyen internátusba fizetni. (Úgy van! a jobboldalon.) A tanoncok erkölcsi nevelése szempontjából is rendkívül fontos tehát, hogy ezeknek az internátusoknak száma megszaporíttassék és hogy azok, amelyek megvannak, ha másképpen nem, állami segítséggel megfelelő üzemben tartassanak és a tanoncok rendelkezésére álljanak. De nemcsak lakásviszonyaik ilyen szomorúak ezeknek a tanoncoknak, hanem munkabéreik is. A legtöbb tanonc hetenként 2—8 pengőt keres. Kérdezem, vájjon hogyan képes ebből megvásárolni mindennapi ételét és fedezni mindennapi megélhetését! Csak úgy, hogy a főváros igen nagylelkűen a tanoncok segítségére megy, a legtöbb helyen ad nekik ebédet és vacsorát. De azért nem lehet helyesnek mondani azt az intézkedést, amely ilyen kolduskenyéren, ilyen ínségkoszton tartja ezeket a fiatalembereket, hanem valamiképpen gondoskodni kell arról, hogy az a tanonc munkája folytán exisztenciáját is meg tudja találni. Itt van azután - a tanoncok munkaidejének kérdése. Ez a kérdés sincsen kellőleg rendezve. A tanoncok nagyon tetemes része 10—12, sőt 14—15 órát is dolgozik naponként. A segédekre vonatkozólag az iparügyi miniszter úr, hála Istennek,^ már a legtöbb szakmában rendelkezett a 8 órai munkaidőt illetőleg, a tanoncokra vonatkozólag azonban ez nem áll. aminek következtében az a helyzet, hogy különösen azoknak, akik a mesternél laknak, nemcsak ipari szakmájukba vágó működést^ kell folytatniuk, hangra «ok esetben olyan működést is, amely egyáltalán nem tartoznék rájuk: fát kell vágniuk és egyéb háztartási munkálatokat kell végeznlök. (Müller Antal: Ez csak volt! A fővárosban ez már egyáltalában nem szokás!) Hála Istennek, a fővárosban ez már nemigen fordul elő, különösen nem fordul elő a gyáriparban. (Müller Antal; A kézműiparnál sem!) A fővá-