Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-96

568 Az országgyűlés képviselőházának ú Mivel ez a^ törvényjavaslat a kisemberpolitikának határozottan erőt ad, mivel a kisipari rétegnek életszínvonalát felemeli, a törvényjavaslatot örömmel elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Veres Zoltán jegyző: Vázsonyi János! Vázsonyi János: T. Képviselőház! Mielőtt a törvényjavaslathoz magához szólnék hozzá, méltóztassék megengedni, hogy régi parlamenti szokáshoz tíven, az előttem szólott t. képviselőtársam beszédének egyik megállapításával foglalkozzam és ezzel szemben a magam nézetét próbáljam előadni. Az igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy az egyetlen dolog, ami a proletársorba süllyedést megakadályozza a kisiparban — és általánosságban minden foglalkozási ágra vonatkoztatta ezt — a zárt szám, vagyis a numerus clausus, vagy egy hasonló intézkedésnek megtétele. T. Ház! Ez akkor állna fenn, ha más irányba volna terelhető az a feltörekvő fiatalság, amelyik iskoláinak, akár szakiskoláinak, akárha gimnáziumnak, kulturális iskoláinak elvégzése után bizonyos pályára óhajt menni, ha onnan visszatartanák azzal, hogy más pályán való elhelyezkedését segítik elő. Akkor azonban, ha a zárt szám, a numerus clausus úgyszólván minden foglalkozási ágnál fennáll, méltóztassék megmondani, hol helyezkedjék el a fiatalság, — minden felekezeti kérdésnek teljes kikapcsolása mellett — hol helyezkedjék el, hol találja meg a maga boldogulásának, útját egy zárt számnak vagy numerus claususnak a behozatalával. Ott, t. Ház, ahol a más irányban való elhelyezkedés lehetséges. De pl. most nem az iparosokra vonatkozólag, hanem az ügyvédekre vonatkozólag kell megállapítanom a következőket. Ha kevesebb lesz az ügyvéd, több lesz a nyomorgó ügyvédjelölt, ha kevesebb lesz az ügyvédjelölt, több lesz a nyomorgó jogász. Es ezt végigvihetem egészen a bölcsőig. Lehetetlen az egyke ellen beszélni s ugyanakkor minden foglalkozási ágban zárt számot behozni vagy numerus clausust kreálni, mert ez azt jelenti, hogy szülessen állandóan egy újabb generáció, de pusztuljon is el, mert nem akad egyetlen pályán sem megélhetés a számára. Ennyit óhajtottam ezzel a uiegállapítással szemben megjegyezni. T. Ház! Ezek után méltóztassanak^ megengedni, hogy magára a javaslatra térjek rá. Amint már a törvényjavaslat bizottsága, tárgyalása alkalmával .megállapítottam és amint ezt ellenzéki oldalról is megállapították, vannak a javaslatnaik olyan^ részei, amelyek kétségtelenül, objektíve megállapíthatóan jó intézkedéseket tartalmaznak. Ilyen pl. a szakképzettségre vonatkozó része a törvényjavaslatnak, ami nemcsak az ipar, de a kereskedelem érdekében is való, de fontos a közönség érdekéből is, mert a fogyasztóközönség érdeke elsősorban, hogy szakképzett legyen az az iparos, akinél dolgoztat, hogy attól a szakképzett iparostól teljes és tökétdtes munkát várhasson. Ugyancsak helyes intézkedése a, javaslatnak az, a rész is, amely a tisztességtelen versennyel szemiben foglal állást. Feltétlenül igén üdvös intézkedések találhatók a múlttal szemben a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslatban. Ha ezek dacára mégis a javaslat ellen iratkoztam fel és nem vagyok abban a helyzetben, hogy azt elfogadhassam, ennek három oka van: egyik ok az, amelyet részletesen elmondott már előttem Éber Antal igen t. képviselőtársam beszédében; a másik ok az, a,mi . ülése 1936 február %5-én, kedden. politikum ebben a javaslatban és pedig az, hogy^ ez a javaslat is kerettörvény, amely tizenkét különböző • esetben ad a iminiszternek felhatalmazást intézkedések megtételére, s így végeredményiben a rendeletekkel való kormányzás alapjait veti meg ezen a területen is. Ez nem elszigetelt jelenség, mert a következő javaslatban a közegészségügy államosításáról szóló javaslatban tizenhét esetben kap a belügyminiszter^ felhatalmazást rendeletek kibocsátására, s általában ez az egész kormányzati rendszernek^ ismérve és jellemzője. Ezen az úton óhajtván a kormány 'kormányozni, a totalitás felé törekszik. A harmadik ok, amiért a javaslatot nem fogadhatom el, azok a kifogások lesznek, amelyeket majd a javaslat egyes szakaszaihoz részben most az általános tárgyalásnál, részben pedig a részletes vita során leszek bátor előadni. Vannak még külön kérdések is, amelyekről szólni kívánok, de amelyek a javaslatban nincseneik megemlítve s amelyek mégis az eddigi vitának legnagyobb anyagát tették ki. Ezeket a szempontokat úgyszólván minden képviselőtársam igen behatóan és politikamentesen, tisztára és objektíve gazdasági szempontokból említette meg, hozzászólván úgy a jobboldalról, mint a baloldalról olyan kérdésekhez, amelyek a javaslatban nincsenek ugyan megemlítve, de amelyek mégis úgy az iparra, mint a 'kereskedelemre nézve döntő fontosságú kérdések s amelyeket magam is már a javaslat bizottsági tárgyalása során voltam bátor megemlíteni. Ilyen kérdés elsősorban pl. a közüzemek versenyének kérdése/ amelyről előttem szólott Bródy Ernő igen t. képviselőtársam is megemlékezett. Bródy Ernő felsorolta az állami közüzemek bizonyos sorát és megemlékezett — pártkülönbség nélkül való helyeslés mellett — azoknak az illegális és illegitim versenyéről a tisztességes kereskedelemmel és iparral szemben. Rajniss Ferenc igen t. képviselőtársam viszont megállapította, hogy a közüzemek kérdése nem szabad hogy politikum legyen, mert szerinte a, közüzemek fenntartása állami szempontból feltétlenül szükséges. Méltóztassanak megengedni, hogy errevonatkozólag a magam szerény nézetét a következőkben sűríthessem össze. Nézetem szerint, igenis, szükség van monopolisztikus közüzemekre, azokra a ^közüzemekre, amelyek nem lehetnek magánkézen, mert ha magánkézen volnának, spekulációra adhatnának alapot és öncélúak lennének, pusztán és kizárólag haszonlesésre berendezkedve, holott ezeknek a monopolisztikus közüzemeknek az volna a feladatuk és céljuk, hogy a fogyasztóközönséget olcsón, önköltségi áron szolgálják ki. Ez voit alapja Budapest székesfővárosnál is az elektromosművek, a gázművek és közlekedési művek közüzemi létesítésének. Ha ezzel szemben ma, sajnos, az a helyzet, hogy ezen közüzemesített üzemek öncélú és hasznothajtó politikát űznek, ahelyett, hogy a fogyasztóközönséget olcsón kiszolgálnák és önköltségi áron adnának villanyáramot, légszeszt és közlekedést, akkor ez azt jelenti, hogy nem az üzemekben, hanem az üzemek vezetésében, az üzemi politikában van a hiba. Ez a monopolisztikus közüzemekre vonatkozik csupán, azonban nem vonatkozik olyan üzemekre, amelyeknek fenntartása sem állami, sem törvényhatósági vonatkozásban nem volna helyes, és így ezek feltétlenül leépítendők, azokra az üzemekre, amelyek az állampolgárok, az adó-