Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-95

526 Az országgyűlés képviselőházának 95. ülése 1936 február 21-én, pénteken. megbeszélése, hogy ezeket azután közös erővel előbbrevihessük, mert el kell ismerni, hogy a kisiparostársadalom olyan rendkívül rossz gazdasági helyzetben van, (Ügy van! a jobboldalon.) hogy ennek a helyzetnek megjavítását — azt hiszem — pártkülönbség nélkül valamennyiünknek szorgalmaznunk kell. (Ügy van! a jobboldalon.) Mi tehát teljes bizalommal fordultunk a túloldalon ülő t. kormánypárti képviselőtársainkhoz, akiknek részéről szintén megnyilvánult ugyanez a politikamentes segítőkészség, sőt az iparügyi miniszter úrnál is teljes megértést tapasztaltunk ezzel a szándékunkkal szemben, amikor nagy meglepetésünkre a Nep. pártvezetősége a túloldalon ülő igen t. képviselőtársaimat a pártfegyelem nevében leintette az ilyen kooperációról. (Zajos ellenmondások a jobboldalon. — Felkiáltások: Erről nem hallottunk. — Csicsery-Rónay István: Erről szó sem volt!) Relata reíero.— Én éppen ezért megújítom itt azt a kérésemet, hogy fogjunk össze politikamentesen ezeknek a kérdéseknek komoly és szakszerű elintézésére. (Helyeslés a jobboldalon és a baloldalon. — Éber Antal: Az összes kérdések elintézésére.) Ez majd jó példa lesz esetleg más kérdésekben is hasonló eljárásra. Ennek a törvényjavaslatnak értéke jórészben a végrehajtási utasítástól fog függni. Egészen bizonyosan vannak itt a Házban számosan, a kisipar legkülönbözőbb kérdéseivel foglalkozó képviselőtársaim, akik ennek a végrehajtási utasításnak előkészítése, megszerkesztése során segítségére, hasznára lehetnek a minisztériumnak abban, hogy bizonyos kérdések a gyakorlati szempontok helyes ismeretében és mérlegelésével oldassanak meg, mert bármenynyire is ismeri a minisztérium ezeket a kérdésebet, a törvények szempontjából azt a tömérdek apró-cseprő, egymással gyakran ellentétes és egymással harmóniába hozandó részletkérdést, amelyből a kisipari társadalom élete öszszetevődik és amelytől exisztenciája függ, a legtökéletesebb miniszteri tisztviselő sem értheti át teljesen. (Úgy van! Ügy van!) Itt a gyakorlati életben működő emberek jóindulatú közreműködésére szükség van. Én tisztelettel bejelentem erre vonatkozó készségünket (Élénk helyeslés jobbfelől.) és ha a t. túloldal ezt a készségünket hasonló jóindulattal honorálja, mi készséggel állunk ebben a munkában rendelkezésére bárkinek, aki ennek a célnak elérése érdekében szolgálatainkat igénybe akarja venni. Ha azonban a pártfegyelem érdekében továbbra is felállíttatik ez a tilalom... (Nagy zaj és ellenmondások jobbfelől. — Felkiáltások: Szó sem volt róla!) Ez megtörtént, ne tessék tagadni, t. képviselő úr, legfeljebb nem tud róla, de megtörtént. (Egy hang a jobboldalon: Rossz a besúgó!) Akkor méltóztassék legalább megindokolni, hogy ennek a magatartásnak mi az oka és mi a magyarázata, (vitéz Szaïay László: Diktatúrát is képzelnek a túloldalon!) Az igazat megvallva, ezt a törvényjavaslatot nagyfontosságúnak tartom, mert az a társadalmi réteg, amelyet érint, nemcsak közérdekű munkásságával, nemcsak intellektuális súlyánál foerva érdemel komoly és lelkiismeretes támogatást, hanem már nagy számánál fogva is. Szerintem bizonyos mértékier túlbecsülték a jelentőségét a gazdaságrendezés most letárgyalt törvényjavaslatának, mert aránylag nagyon kis rétegnek, meggyőződésem szerint nem több. mint tízezer családnak sorsát rendezik intézményesen és végérvényesen, de az összes védett gazdaadósok száma együttesen sem haladja meg a 80.000-et, ezeknek jelentékeny részét azonban nem érinti a mostani gazdaadósságrendezés, csak igen csekély részben. De tovább megyek. Igen sok szó folyik a telepítési javaslatról, amelynek megvalósítása során harminc-egynéhány esztendő alatt 35.000 családot óhajt a kormányzat letelepíteni. A kisipari javaslat 180.000 családnak a sorsáról intézkedik és legalább 800.000 léleknek megélhetését van hivatva biztosítani vagy megjavítani. Sokkal lényegesebb és nagyobb horderejű kérdést ölel fel tehát ez a javaslat, mint ezek a félig sikerült vagy egyáltalában nem sikerült törvényjavaslatok, úgyhogy én ebben a javaslatban látom az első komoly reformjavaslatot, amely nem kérkedéssel, nem nagyhangú ígérgetésekkel, hanem illő szerénységgel, a mai viszonyok között lehetséges körülmények helyes mérlegelésével és kellő szakszerűséggel iparkodik komoly lépést tenni egy nagy társadalmi réteg helyzetének megjavítására, (vitéz Scheftsik György: Ez a hang méltó Eokhardthoz! r

—- Dulin Jenő: De te spm szoktál rendeden így közbeszólni! — Derültség. — Propper Sándor: Scheftsik meg van elégedve!) T. Ház! Ha a kisiparnak például a nemzet szempontjából való helyzetét mérlegelem, utalnom kell arra, hogy az eltartott egyének lélekszáma szempontjából a kisipar semmivel sem jelentéktelenebb a gyáriparnál, a nagyiparnál. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Mert igaz ugyan, hogy a gyáriparban 240.000 alkalmazottat mutatnak ki, szemben a kisiparban foglalkoztatott 180.000 lélekkel, de a gyáriparban nagyon sok serdületlen, fel nem nőtt férfi-, leány- és gyermekmunkás is van, úgy hogy nem hiszem, hogy a 240.000 gyáripari alkalmazott a családtagokkal együtt nagyobb létszámot jelentene Magyarországon, mint a kisiparosság 800.000-es létszáma. Egy nagy és hatalmas rétegnek, Csonka-Magyarországnak lakossága 10%-ának a megélhetéséről van tehát szó ebben a javaslatban, és, sajnos, azt kell mondanom, hogy részben a trianoni béke, rész.ben a gazdasági életben mutatkozó elkerülhetetlen nem is fejlődés, hanem elferdülés következtében, amely világszerte mutatkozik a nagytőke domináló erejének és túlsúlyának mindent elsöprő, sokszor embereket pusztító tevékenysége formájában, de valljuk be, részben a magunk hibájából is, ez a kisiparostársadalom került Magyarországon a legnyomorúságosabb, a legszorongatottabb helyzetbe, (Ügy van! jobbfelől.) úgy hogy ezeken segíteni valóban halasztást nem tűrő kötelesség. (Elénk helyeslés.) Járva az országot, magam tapasztaltam, hogy például olyan hatalmas ipari városban is, mint Szeged, az elmúlt 15 évben az önálló iparosoknak körülbelül fele volt^ kénytelen visszaadni iparigazolványát és beállni munkásnak. Mit jelent ez? Jelenti a polgárság elproletarizálódását, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon ég a közéven.) az önálló, független polgári exisztenciák proletársorsba való nyomorodását. Olyan aggályos tünet ez, amely nemcspk ezt a kisiparos réteget érinti, hanem érinti ennek^ a nemzetnek belső konstrukcióiát, erőállapotát, érinti a nemzetnek nagy történelmi feladatai szempontjából való készségét, lelki, erkölcsi és gazdasági készségét, mert egy proletár sorsba süllyedő társadalom még veszélvesebb, mintha jólétet sohasem ismert volna, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) hiszen a lelkekben nem is anynyira azok a szempontok dominálnak, amelyek