Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-94
502 Az országgyűlés képviselőházának 94amelyeiket köteles az illető leszolgálni, azután pedig mestervizsgára utasítják. Azl922:XII. te. rendszeresítette a mestervizsgát, azonban nem írta elő kötelezően. Az iparügyi kormány — belátva ennek hiányát és maguknak az ipartestületeknek a követeléseit is honorálva — a mestervizsgát kötelezően írja elő, a mestervizsga kötelezői előírásával végre megszünteti azt a nagy hiányt, amelynek megszüntetése kérésében csúcsosodott ki a kisiparosság hatvan esztendős követelése és végre a mesitervizisga szigorú előírásával a kontárkodásnak gátat fog vetni. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Ez magának a kisiparosságnak is kérése volt és a kisiparosságnak is eminens érdeke, hogy a mestervizsigja előírásával a »mester« el; nevezést csak olyan iparos használhassa, aki szakmájában tökéletesen képzett. Ezzel a kontárkodás egyszersmindenkorra (megszűnik a kisiparban. Ez biztosítani fogja az iparosok gazdasági helyzetének javítását is, mert hiszen a törvényjavaslat második nézőpontja — amelyből az iparügyi miniszter úr a törvényjavaslat megszerkesztésénél kiindult — az volt, hogy az ipari képesítés emelésén kívül az iparban dolgozó 170.000 család ^gazdasági helyzetét javítsa, megélhetését elősegítse. Ennek a kérdésnek a megoldásánál bátorkodom a tisztelt Ház figyelmét a következőkre felhívni. Az 1. § a betéti és a közkereseti társaságokra terjed ki. Az 1922 :XII. te. a betéti és a közkereseti társaságoknál csak egy tagtól követelte meg a képesítést, most pedig az előttünk fekvő törvényjavaslat 1. §-a a közkereseti és a betéti társaságok minden egyes tagjára nézve kötelezően előírja a képesítés igazolását. (Gr. Apponyi György: Vagyis a jövőben a mestervizsgát!) A t. Képviselőház figyelmét különösen erre az 1. §-ra bátorkodom felhívni, amely a kisiparosságnak és a középiparosságnak régi kérését teljesíti (Ügy van! a jobboldalon.) és amelyben a kisipari és középipari lakosság régi követelésének honorálását látja. Ez volt az a tér, ahol a kisiparos a legnehezebb helyzetbe került. Nagyon gyakori volt, — és ezt a textiliparnál, de különösen az asztalosiparnál és a szőrmeiparnál lehetett erősen érezni — hogy közkereseti vagy betéti társaságok! alakultak többé-kevésbbé tőkeerős emberekből, azok felfogadtak egy szakképzett iparost, aki rendelkezett a megfelelő képesítéssel, azt beállították a társaságba, végeredményben azonban ez a társaság keretén belül működő iparos ebben a betéti és közkereseti társaságban nem volt más, mint egy odaállított napszámos vagy szakmány-bérmunkás, akinek tulajdonképpen az üzletmenetre a legkevesebb befolyása volt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A kisiparostársadalomnak ez súlyos sérelmét képezte. Az iparügyi miniszter úr helyesen felismerve ennek a helyzetnek képtelenségét, a törvényjavaslat egyik szakaszában teljesen rendezi ezt a kérdést. Rendezi pedig olyképpen, hogy — amint említettem — szigorúan előírja, hogy a betéti és közkereseti társaságnak minden egyes tagja tartozik a képesítését igazolni. (Helyeslés jobbfelől.) természetesen a szerzett jogok sérelme nélkül. (Éber Antal: Ennél a szakasznál megvan!) A többieknél is megvan t. képviselőtársam. Ne méltóztassék az iparosságot félteni ettől a törvényjavaslattól. Az iparosság gazdasági erejének megerősítése 1986 február 20-án, csütörtökön. tését célozza a 12. §, amelyre szintén felhívom külön az igen t. Ház figyelmét, amely szakasz az engedélyhez kötött iparoknál a zárt szám megállapítását teszi lehetővé. Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslatnak ez a szakasza meglehetősen sok diszkusszió tárgyát képezte és félreértésekre is adott már alkalmat, bátorkodom a t. képviselő uraknak szíves figyelmükbe ajánlani azt, hogy ez a szakasz az 1922:XII. tcikkben felsorolt úgynevezett engedélyhez ko tött iparokra vonatkozik. Az ilyen iparágak — amint felsoroltam — kezdődnek az állati hullák feldolgozásával foglalkozó iparral és végződnek a zsibárusüzletekkel és összesen 28 ilyen engedélyhez kötött ipar van. Ennél a 28 iparűzési szakmánál jogában van a törvényjavaslat értelmében az iparügyi miniszternek megállapítani mindenkor az egyes községek területén azt a számot, amely mellett az illető iparban dolgozó egyének még megtalálják életlehetőségüket, megélhetésüket, és nem áll elő kíméletlen verseny vagy pedig árrombolás. Az iparosok gazdasági helyzetének felsegítését célozzák még a 15. és 16. §-ok. Ezek foglalkoznak a kereskedelem és ipar szétválasztásával. (Helyeslés.) Egy határvonalat, válaszvonalat húzunk a kereskedelem és ipar közé. Ez azért mutatkozott szükségesnek, mert a régebbi törvények, — az 1884 : XVII. és az 1922 : XII. te. — hatálya alatt ezen a téren olyan túltengés állott elő, amely feltétlenül az iparosság hátrányára nehezítette meg súlyosan a gazdasági helyzetet. Egyes kereskedelmi ágakban, a szőrmeiparban és a textiliparban szükséges volt végre megszabni azt a határt, ahol a kereskedelem befejeződik és kezdődik az ipar. (Müller Antal: Nagyon helyes!) Szükséges volt ez azért, mert az iparosságnak régi sérelme volt az, hogy egyes kereskedelmi cégek a kereskedelmi iparengedélyek védelme alatt olyan működést fejtettek ki, amely már szigorúan a kisiparos hatáskörébe tartozik és a kisiparos megélhetését volna hivatva biztosítani. (Ügy van! Ügy van!) Ezzel azonban a kisiparos az illető kereskedelmi cégnek a hatása alatt tulajdonképpen csak bérmunkássá vált. (Ügy van! Ügy van!) Egyes olyan súlyos helyzetek adódtak elő és olyan abuzus fejlődött ki, hogy az iparügyi miniszter úr kénytelen volt igen helyesen az iparosságnak ezt a régi sérelmét honorálni és megszabni végre azt a határt, amelynél a kereskedelem a saját maga határai közé szorítódik, az iparosság pedig megkapja azt a védelmet, amely őt jogosan megilleti. A gazdasági helyzet javítását célozza a reáljogok rendezése is. A képesítéshez kötött, de engedély alapján működő iparok közt ott találjuk a kéményseprőipart, amelynek egyrésze reál jog alapján működik. Ilyen reáljog alapján működő kéményseprő iparos 62 van az országban. A többi képesítéshez és iparengedélyhez kötött személyi jog alapján működik. Ennél a reál jognál igen különös megállapításra jutottunk. Tulajdonképpen nem lehet beigazolni azt, hogy hol van az a törvény, hol van az az első forrás, amelyből a reál jog kiindult. Maguk a reáljogtulajdonosok sem tudják, hogy az honnan indult ki. (Gr. Apponyi György: Szokásjog!) Igen, szokásjog, amely részben már a XVIII. században alakult, amikor egyes városokban a város valamelyik polgára a várostól megvásárolta azt a jogot, hogy ő ott kéménysepréssel foglalkozhassak. Ez volt tulajdonképpen a kezdete ennek a reáljognak. Később, 1748ban Mária Terézia királynőnk egy pátenssel megerősítette bizonyos városokban néhány
