Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-93

462 Az országgyűlés képviselőházának í Nem értem meg ezt a kérdést, hiszen volt egy általános népszámlálás, amikor ezeket az adatokat úgyis mindenki beírta magáról, (vitéz Sebestyén Kálmán: Az nem veszélyes!) azonfelül itt vannak évente az adó vallomások, ezekbe is be kell írni, hogy ki milyen vallású és pedig abból a célból, hogy a pénzügyi hatóságok közölhessék az egyházakkal ezeket az adatokat és ezek alapján az illetőket vallásuk szerint adózó híveik nyilvántartásába felvehessék. Megvannak ezek a nyilvántartások a Mabi.-nál, az Oti.-nál, szóval mindenütt: nem értem tehát, hogy ezt a pótkérdőlapot miért kellett kibocsátani, hacsak nem az a cél, hogy a felekezetieskedést vigyük bele gazdasági életünkbe. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Rupert Rezső: Tisztelettel kérek 15 percnyi meghosszabbítást. (Zaj.) Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbításhoz hozzájárulni'? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Rupert Rezső: T. Ház! Mondom, hogy egyelőre csak a gyanú álláspontján vagyunk. Nem tudjuk, mi a magyarázat. Várjuk, hogy a miniszterelnök úr majd kielégítő s megnyugtató választ ad. Én csak az aggályaimnak és a nagy közvélemény aggályainak adok itt hangot azért, hogy odakünn — ha csakugyan tévedésen alapulna ez a félelem — ez a gyanú eloszlattassék, megnyugvás következzék be annál is inkább, mert hiszen különösen a gazdasági élet terrénumán szükségünk van a legnagyobbfokú megnyugvásra. Igen sokszor hallhatták t. képviselőtársaim a pénzügyminiszter úr ajkáról, hogy egész gazdasági és pénzügyi életünk mimózaérzékenységű finom óraszerkezet, amelynek legkisebb finom kis részecskéihez sem szabad hozzányúlni, mert akkor az következik be, amit az előző interpellációra adott válaszában mondott a pénzügyminiszter úr, hogy felborulhat egész gazdasági és pénzügyi életünk. Megnyugvást kérek tehát arra nézve, hogy különösen ez az ominózus és gyanús kérdés, hogy tudniillik kinek mi a vallása, nem oda tendál-e, amire a jelenségek mutatnak, bogy bizonyos numerus elaususos oktrojt akar érvényesíteni a kormány a vállalkozásokkal szemben abban az irányban, hogy azok kötelesek legyenek az ifjúságtól odadelegált, reájuk kiosztott kontingenst alkalmazni (Egy hang jobbfelől: Helyesen!) és talán inkább abban a vonatkozásban és abban a formában, hogy a keresztény ifjúságot oktrojálják rá esetleg zsidó vállalkozásokra. Dicséretes elgondolásnak tartom azt, hogy a keresztény ifjúságról gondoskodjunk, de még dicséretesebb elgondolásnak tartanám azt, amely alkotmányunknak, a magyar múlt nemes tradícióinak, a nagy magyar emberek^ tanításainak jobban megfelelne: ne beszéljünk keresztény ifjúságról, hanem beszéljünk csak magyar ifjúságról. Szeretném tehát, na a kormány úgy formulázná a dolgot, hogy nemcsak a keresztény ifjúságnak, hanem az egész magyar ifjúságnak problémájáról van szó. (Surgóth Gyula: Ugyanaz a distinkció!) A jelenségek azonban arra mutatnak, hogy a magyar ifjúságnak csak egy részét akarja a kormány ilyen módon oktroj útján elhelyezni. Nem szerencsés ez azért sem, mert ha nagyon sokat emlegetjük azt, hogy keresztény ifjúság, akkor itt zavar keletkezik, akkor a keresztény ifjúság önmaga kebelében kerül megint antagon izmusba. Hiszen látjuk a szomorú . ülése 1936 február 19-én, szerdán. példákat, hogy ha a keresztények, katolikusok és protestánsok egymás között vannak, akkor az a szomorú szentesi eset lesz belőle. Mi Szentesen, a kisgazdapárt és jómagam is, amennyi csekély erőm engedte, a protestáns, a kálvinista ellenzéki jelöltet támogattuk. Horváth Zoltán t. barátom, aki szintén katolikus, lenn töltött heteket és támogatta a kálvinista jelöltet. (Farkas István: Mi köze ehhez a vallásnak

1

?) Amikor aztán egymás között maradnak, akkor a presbitérium AZ én legnagyobb megbotránkozásomra is megfeddi a református tanítókat azért, hogy ezek egy katolikus ember mellé, Várady László Nep.-jelölt mellé mertek odaállani és ezzel az egyház érdekeinek is ártottak. Bocsánatot kérek, ha katolikus létünkre én és mások is igen sokan ott állottunk a protestáns jelölt mellett, kikérjük magunknak és végtelenül elszomorítónak tekintjük, hogy egy presbitérium azt merje mondani, hogy a kormánypárt jelöltje mellé pedig vallási okokból nem lett volna szabad odaállani. Elnök: Kérem az interpelláló képviselő urat, méltóztatssék az interpelláció keretében maradni. (Fábián Béla: Érdekes adat ahhoz, hogy mi van az országban!) Rupert Rezső: Csak rámutatok arra, hová vezet a felekezetieskedés, hogy ha a keresztény ifjúságot szembehelyezik a zsidó ifjúsággal, akkor nem fogják megteremteni a keresztény ifjúság egységét, mert ezt csak akkor teremthetjük meg, ha szigorúan a m agyaialkotmány és a nagy magyar tradíciók álláspontjára helyezkedünk, hogy tudniillik vallás és vallás szerint pedig — ahogyan a kormányzó úr ő főméltósága ajkáról is elhangzott — különbséget tenni nem lehet. Méltóztassék csak visszagondolni arra a gyönyörű korszakra, amikor itt egy Deák Ferenc állásfoglalása diktálta a magyar történenelem etikáját. Méltóztassék abba a magasztos szférába beleilleszkedni, ahová a miniszterelnök úr lelki berendezésénél fogva is — hiszen nemes indulatú embernek ismertem meg, bár szembenálltunk és szembenállunk — felemelkedni képes, méltóztassék azokat a nagyszerű kinyilatkoztatásokat emlékezetükbe idézni, amelyeket a XIX. század egész első felében folyó nagy magyar szellemi küzdelem revelál ezen >a területen, hogy miképpen tört előre, hogyan jutott el a magyar népiéleknek megfelelő nagyszerű renaissanee-ához azzal, hogy végre elnémított minden vallási viszálykodást és megteremtette a minden hátsó gondolat nélküli polgári jogegyenlőséget^ Ebből a kórszakból, ebből a szellemvilágból áHott elő az 1914-ben nagyon erős Magyarország. : Méltóztassék visszatekinteni egy példára. Baross Gábor példájára. Amikor Baross Gábornak, a nagy miniszternek, az igazi vasminiszternek rezsimje elkövetkezett, első teendője az volt, hogy a reszortja alá tartozó intézményeknél és hivataloknál elrendelte, hogy a személyi táblázatokból a vallási rovatot töröljék, mert az állam szolgálata szempontjából nem az a fontos, hogy ki milyen vallású, (Egy hang a középen: Ügy van!) hanem az, hogy ki hogyan állja meg a helyét. Térjünk vissza ide, az állampolgári egyenlőségnek, a kölcsönös szeretetnek, a csakugyan lelki egységnek erre az álláspontjára és akkor majd igazán meglesz ebben az országban az, amit egyébként a kormányzói beszéd is óhajt, hogy összefogva törjünk előre nagy céljaink felé, összefogva tör-