Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-93
Az országgyűlés képviselőházának 93 hit szent eszméjével igyekeznék politikai és társadalmi viszályt kelteni; ezt elhárítani kötelességünk.« Azt kellett akkor hinnünk, hogy minden jó magyar megérti, megjegyzi és megfogadja ezt a magas kijelentést. Ennek ellenére szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a felekezeti gyűlölködés az országban megint felütötte fejét, mindenekelőtt az egyetemi verekedésekben, amelyek sajnálatosak, mert az országot kifelé kedvezőtlen színben tüntetik fel, ártanak kifelé kedvezőtlen színben tüntetik fel, amelyek ártottak és mindig ártanak az ország hírnevének, amelyek belső gazdasági életünkben is eirculus vitiosus-t jelentenek, mert annak az elégedetlenkedő keresztény ifjúságnak rontják a gazdasági helyzetét azzal, hogy rontják az általános gazdasági helyzetet és még nehezebbé teszik az elhelyezkedést. De különösen megdöbbentett bennünket az idén, karácsony táján az, hogy egyes politikai vezérek — úgylátszik, megint azért, hogy kifelé a hírnevünket öregbítsék és idegenforgalmi érdekeinket előmozdítsák — teleraggatták Budapest falait plakátokkal, amelyek felekezeti gyűlölséget hirdetnek, harcot, háborút az úgynevezett nemkeresztény ipar és kereskedelem ellen. (Farkas István: Üzlet-üzlet! Wolf fék így csinálnak üzletet!) Azt szerettük és vártuk volna, — miután az ország közérdeke is ezt kívánta — hogy a kormány részéről ez ellen a káros egyéni akció ellen valami visszahatás jelentkezzék. Mert különösen idegenforgalmi szempontból nem közömbös, hogy ilyen rendbontó, lázító, az ország hírnevét rontó plakátokat lát-e nálunk az idegen vagy sem. Méltóztatnak visszaemlékezni sokan igen t. képviselőtársaim közül s talán maguk is tapasztalták, hogy a keresztény kereskedelem és ipar jajdult fel erre különösen, — mert ezeknek is jelentős zsidóvallású vevő- és megrendelőközönségük van — hogy ennek a herostratesi munkának súlyos visszahatása lesz rájuk nézve. Nálam is sokan panaszkodtak. Igen nagy sajnálatomra nem tapasztal lam a kormány részéről azt a kötelességteljesítést, hogy az ilyen romboló munka ellen közbelépett volna és ez annál érthetetlenebb, mert megint csak megnyugvással hallottuk a napokban a Baross Szövetség ünnepi díszgyűlésén a pénzügyminiszter úr ajkáról azt az okos, igazságos kijelentést, hogy Budapestet az ipar és a kereskedelem alapította, tette naggyá és magyarrá. Ebben benne van természetesen zsidóvallású polgártásaink dicsérete is, mert hiszen, amikor Budapestet alapították és különösen naggyá tenni kezdték, legalább ugyanolyan százalékban voltak részesek zsidóvallású polgártársaink is a magyar iparban és kereskedelemben, mint ma, tehát ennek a nagy érdemnek nagy része, ennek az igaz dicséretnek nagy része reájuk háramlik. Elvártuk volna a kormánynak az egyéni akciók ellen való feltámadását azért is, mert hiszen egyes vidékeken már kezdett elfajulni ez a plakátmozgalom, már kezdték fotografálni azokat, akik zsidóvallású boltosokhoz bementek. Jó lett volna, ha a kormány figyelmeztette volna ezeknek az akcióknak vezéreit, hogy: nektek megvan a mindennapi kenyeretek, sőt bőséges ellátástok hivatalotokban, különösen az egyiknek megvan a maga 40.000 holdja, de vigyázzatok, mert a kisexisztenciájú magyarok millióinak és millióinak mindennapi kenyere attól függ, hogy itt zavartalan állami rend, társadalmi rend^ gazdasági rend van-e, vagy nin. ülése 1936 február 19-én, szerdán. 461 csen, hogy tehát ezeknek a millióknak bőrére ilyen kockázatos vállalkozásokba ne kezdjenek. Nem történt meg a közbelépés, t. Képviselőház, hanem e helyett azt hallottuk lépten-nyomon mindenfelé, hogy ukázok mennek az egyes vállalatokhoz, cégekhez, követelődzések, íhogy ennyi és ennyi ifjúnak adjanak állást, tessék ennyi és ennyi ifjút elhelyezni. (Farkas István: A kapitalizmus szívesen veszi, mert ez olcsó munkaerő! Háromszázpengős tisztviselők helyén nyolcvan pengőket fizetnek!) Ez úgy szerepelt volna, mint az ifjúság megsegítése. Nagyon elhibázottnak tartom, mert hiszen a keresztény ifjúságnak önérzete és méltósága sem engedi meg, hogy valahova csak kényszerítő protekcióval ráterheljék valakire és az ő nagy sorskérdését csak ilyen mellékesen, ilyen kicsinyes eszközzel intézzék el„ (Mozgás a jobboldalon.) ahelyett 1 , hogy megvalósítaná a kormány azokat a reformokat, amelyeket az ifjú; ság követel és amelyeket az ifjúság intézményes | megmentése és elhelyezése érdekében kellene is megvalósítani. Régóta követeli ez az ifjúság l azt, hogy tessék egyszer már rendet teremteni I az álláshalmozások területén. Tessék egyszer j már megvizsgálni és erre nézve statisztikai adatokat gyűjteni, hány szinekúrás állás van, amely tíz- és százmilliókat visz el. (Ellenmondások jobb felől.) Nem egy évre gondolok, hanem tíz és nem tudom, hány évi időtartamra. (Zaj a jobboldalon. — Horváth Zoltán: A 95 çontban benne van!) Tessék belenyúlni abba a pénzügyi I rendszerbe is, amely egyes^ deficites vállalkoI zásokat az ország adópénzéből segít meg, mint j például a Hangyát tízmilliókkal, vagy még na! gyobb Összegekkel. Mindezek a kormány igaz| gatása és gazdálkodása terén végrehajtható rej formok és mind olyan lehetőség, amely a keI resztény ifjúság elhelyezésére csakugyan módot i ad. Ehelyett mit látunk, t. Képviselőház? Éppen az előbb említett jelenségeknél fogva t vált gyanússá, hogy a Statisztikai Hivatal a kormány utasítására most legutóbb kibocsátót! egy ilyen kis kék lapot, (Fábián Béla: Petii bleu!) — igen, Petit bleu-t, — amilyen kis kék cédula egy nemzet történelmében már jelentős szerepet játszott, szintén valahogyan nem jój nak bizonyult, sőt hamisnak, csak bizonyos, ' hogy ebből a Petit bleu-ből — a Dreyfuss-perj ben diadalmaskodó igazság folytán — jó haj ! ramlott, mert egy nagy nemzetnek az erkölcsi | megtisztulását és megújhodását idézte elő. S ez a magyarázata annak, hogy Franciaország 1 1914-ben és a további nehéz években is olyan ; kitűnően meg tudta állni a helyét a harctéren ! is. Szeretném, ha ez a Petit bleu is annyira vaj lótlannak bizonyulna s annyira visszafordulna j ama cél ellen, amely végett kiadják, inert ak| kor, azt hiszem, itt is olyan erkölcsi megújhodás ideje következnék el, amelyből csak jó faj kadhat és amellyel közelebb jutnánk ahhoz a célhoz, amelyet — tudom nagyon jól — a mi; I niszterelnök úr is a szívén visel: megmenteni ezt az országot, de nemcsak megmenteni, hanem előkészíteni a jövő útjára, hogy eljuthas; sunk az ígéretföldjére, ami a mi 1914. előtti multunk volt. Ez azonban nem az az út. Itt megint a fele; kezeti tendenciát látom, mert ez a statisztikai pótkérdőlap, amelyet a vállalatokhoz, egyéni és társas cégekhez általában intéznek, többek közi az iránt érdeklődik, igen gyanúsan, hogy az ! összes igazgatási, műszaki, kereskedelmi és a ! többi tisztviselői, művezetői, továbbá munkásj állományban szereplő, illetőleg működő főiskolát végzett alkalmazottak milyen vallásúak. 66*