Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-93

456 Az országgyűlés képviselőházának S iskola fenntartásálhoz szintén nem járult hozzá a gazdaság. Ebből kifolyólag is van ezerpengős követelés, amely az árverés alkalmával szintén tekintetbe fog vétetni. Meg kell még jegyeznem, t. Ház, hogy a gazdasági felügyelő február 3-án tett jelentése szerint, — úgy, amint laz interpelláló igen t. képviselőtársam felhozta — a sikertelen árverés után Günsberger Lőrinc köveskúti bérlő a gazdaságot bérbevette, mégpedig azzal a feltétellel,, hogy amennyiben az október l-ig tartó bérleti szerződést a hatóság jóváhagyja, abban az esetben hajlandó — ahogyan felszólalt t. képviselőtársam említette — 20 cselédet átvenni, 18 cselédet pedig bérfizetés nélkül a lakásokban bennhagyni és ezeket gazdasági munkára alkalmazni. Arra az aggályra tehát, amelyet az interpelláció szövegében — nem a felszólalásban — fejtett ki. t. képviselőtársam, hogy tudniillik április 1-én a cselédek hajlék nélkül és ellátatlanul lesznek, megnyugtatható választ adhatok. A jelenlegi helyzet az, hogy az új bérlő a terményjárandóságok 50 százalékát kiadta már a cselédségnek, és 50 százalékát a szerződés jóváhagyása után lesz hajlandó kiadni. Ezeket akartam a t. Ház tudomására hozni. Méltóztassanak megnyugodva lenni a felől, hogy bárminő sajnálatos események is történtek ott, a hatóságok igazán a helyükön voltaik és jórészt, sőt majdnem kizárólag nekik köszönhető, hogy ezek a szerencsétlen emberek nem kerültek olyan helyzetbe, amelyet igazán nem lehetne emberi sorsnak nevezni. Kérem,, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassanak. Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván válaszolni. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: T. Képviselőház! Az interpelláció egy részletkérdésére, amely pénzügyi vonatkozású, válaszomat a következőkben van szerencsém megadni. Az interpelláló képviselő úr azt a kérdést intézte hozzám, hogy miért nem tartották meg az ingatlanárverést és miért nem hajtották ibe már eddig is ezeket a köztartozásokat. Az ő előadásában bizonyos szemrehányást véltem látni a pénzügyi hatóságok ellen, mintha a kisebb embereknél, akik erősebb védelemre szorulnak, sokkal gyorsabban szorgalmaznák az ingatlanárverést. Nehogy ez a téves látszat fennmaradjon, ezzel a kérdéssel néhány szóval bővebben kell foglalkoznom. A helyzet az, hogy az ilyen adótartozásoknál a fennálló törvényes rendelkezések szerint elsősorban az ingóságokon való behajtás és ezek elárverezése van előírva, ami helyes is; azután következik az ingatlanra vezetett végrehajtás és végső lépésként az ingatlan elárverezésre. Ebben az esetben tényleg először az ingóságokra történt a végrehajtás. Lefoglaltatott a körülbelül 10 hold területen kitermelt tűzifa^ készlet, majd pedig az 1934. évi aratás utáni gabonatermés és ezek tényleg el is árvereztettek. Amikor azonban kiderült, hogy az ingóságokból nem lehet a köztartozásokat behajtani, akkor a pénzügyi hatóság kötelességszerűen az ingatlanra is árverést kért, aminek az a módja, hogy megkeresi az illetékes megyei, — ebben az esetben a vasmegyei — közigazgatási bizottságot. A vasmegyei közigazgatási bizottság el is rendelte az árverést 1934. évi október 14-én. Ezekben az esetekben, ahol az ingatlanárverés kérdése aktuálissá válik, a pénzügyi hatóságok általában a kisemberekkel szemben a legnagyobb kímélettel járnak el és — méltóz. ülése 1936 február 19-én, szerdán. tassék visszamenően néhány évig végigtekinteni az adatokat —fehér holló, vagyis a legritkább eset volt, hogy a pénzügyi hatóságok ingatlanárverseket rendeltek volna el. (Ügy van! jobbfelől.) Az alatt az egy év alatt, amióta én állok a pénzügyi tárca élén, azt hiszem, ha szemrehányás egyáltalában ebben a vonatkozásban érhet, talán inkább az lehet, hogy nálam az emberiesség preponderál az eréllyel szemben. Ezt a szemrehányást pedig nyugodtan vállalom. (Éljenzés jobbfelől.) Ami ezt az esetet illeti — én esak utólag értesültem erről, hiszen konkrété ezzel a kérdéssel sohasem foglalkoztam, nem is hallottam róla, mielőtt a képviselő úr interpellációját bejegyezte, — itt a pénzügyi hatóság a következő megfontolásból indult ki. Ha a pénzügyi hatóság nem árverez, hanem szabadkézből való eladásnál egy, az árveréseken 'kialakulni szokott alacsony árnál nagyobb ár alakul ki, akkor 130.000 pengő veszteséget lehet megelőzni, mert árverés esetén a kincstár csak az előnyös tételeket kaphatja meg, amelyek pedig nem előnyösek, az utolsó helyen kiesnek. A pénzügyi hatóság tehát arra az álláspontra helyezkedett, hogy csatlakozik, ha egy magánhitelező árverez, de ő maga árverést egy bizonyos ideig nem kér, hanem megvárja a tavaszi szezont, május 15-ikét, talán addig létrejön egy szabadkézből való eladás. Ha én döntöttem volna ebben és nem az illető ügyosztálynak egyébként azóta nyugalomba vonult rendikívül nagyérdemű és igazán inlinden dicséretet megérdemelt vezetője, talán nem adtam volna halasztást, mert én már nem hiszem, hogy ebben az ügyben itt valaha is magánkézből való eladás létre fog jönni. A halasztást az idő korrigálta, mert hiszen február 28-ára egy magánhitelező úgyis árverést kért. Ha ez sem vezet eredményre, akkor én további halasztást nem fogok adni és az államkúncstár fog árverezni. Ha az előnyös tételeken túlmenő adókat el is vesztjük, azt hiszem, ennek az ügynek véget kell vetni. Kérem: méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván szólni. Gr. Károlyi Viktor: T. Ház! Bár a miniszter urak válaszát köszönettel veszem tudomásul, mégegyszer szeretnék visszatérni arra, hogy ez a példa is mutatja, hogy nem indifferens az a kérdés, — lehet e tekintetben véleményeltérés, de ez a meggyőződésem és nem állok ebben az országban egyedül ezzel a meggyőződésemmel — hogy az. államhatalom feladata és kötelessége szabályozni, kinek a kezében legyen a magyar föld, mert állítom, hogy annak a kezébe való. aki azt kellően meg tudja mívelni és aki a» magyar népet megbecsüli. (Farkas István: A földmunkások kezébe! — Gr. Pálffy-Daun József: Egyszer már megpróbálták 1919-ben! — Farkas István: A magyar parasztok kezébe ! —Buchinger Manó: Oda való! — Folytonos zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Gr. Károlyi Viktor: Abban a reményben, hogy a kormány ilyenirányú intézkedéseket fog tenni, a miniszter urak válaszát köszönettel tudomásul veszem. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az interpelláló képviselő úr interpellációjára